2022. február 6. vasárnap

febr. 6
0:09
Mága Zoltán felhívta valami szépre a figyelmet, ami vasárnap lesz (Blikk)
Mága Zoltán a Facebookon kívánt áldott hétvégét mindenkinek, egyben felhívta a figyelmet a holnapi Duna tévés műsorra, nem is akármiért.
febr. 6
0:09
„A gyerekek úgy néznek ki, mintha vérmérgezésük lenne” – Kiderült: az omikron más tüneteket okoz a kicsiknél, mint a korábbi mutációk (Blikk)
Az első járványhullám idején gyakori volt, hogy gyerekeket kellett lélegeztetőgépre tenni őket, ám ez mostanában már nem gyakran fordul elő.
febr. 6
0:09
Télzáró csapatösszetartást tartott a Fidesz: a közönség nagyon felpörgött Orbán Viktor beszédétől (Blikk)
Az eseményt előzetesen nem hirdették meg nyilvánosan. Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a józsefvárosi és a ferencvárosi Fidesz „Télzáró csapatösszetartás” elnevezésű zártkörű rendezvényén vett részt, melyről a Facebook-oldalán egy egyperces videót is közölt.
febr. 6
0:09
Bajban a rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott: ismét pozitív lett Varnyú Alex koronavírustesztje (Blikk)
A versenyző tünetmentes, ám a kiutazáshoz öt egymást követő napon át negatív eredményre van szükség.
febr. 6
0:09
A párizsi kormány elindítja a franciaországi iszlám megreformálását (HírTV)
A francia kormány szombaton bejelentette a franciaországi iszlám egészének megreformálásáért felelős új testület megalakulását.
febr. 6
0:09
Az Opertív Törzs dönt a sajtó jelenlétéről az egészségügyi intézményekben (Adózóna)
A Magyar Közlöny február 4-én megjelent 20. számában kihirdették az egészségügyi intézmények működési rendjének egyes veszélyhelyzeti szabályairól szóló 33/2022. (II. 4.) kormányrendelet, amely szerint az egészségügyi intézmények a sajtóval csak az Operatív Törzs által meghatározott rend szerint vehetik fel a kapcsolatot.
febr. 6
0:09
Meghalt az ötéves kisfiú, aki négy napig egy kútban rekedt (hirado.hu)
Hiába sikerült kihúzni, későn érkezett a segítség.
febr. 6
0:09
A Dal 2022: Pádár Szilvia Kismadár című dalával minden szívet megdobogtatott (hirado.hu)
A Dal második válogatóján izgalmakból nem volt hiány, nagyon szoros volt a verseny és megszületett az idei első 40 pontos produkció.
febr. 6
0:09
Interjú: Jacques Caraës, a Vendée Globe versenyigazgatója – első rész (AQUA)
Földkerülő vitorlázó, a 2016-os és 2020-as Vendée Globe versenyigazgatója, aki nem készül a visszavonulásra, de nem is kapaszkodik két kézzel a székébe. Bő egy év távlatából milyen emlékeid vannak a 2020-as Vendée Globe-ról?A mai napig hihetetlen, ami történt – mind a sport, mind az emberi érzelmek szempontjából. Különösen Kevin Escoffier története
febr. 6
0:09
Szívszorító levelet írt édesapjának halála előtt alig néhány órával II. Erzsébet királynő (Ripost)
Néhány órával György király halála előtt írt levelet neki lánya, a későbbi II. Erzsébet királynő.
febr. 6
0:12
G.w.M: "Ezúton is bocsánatot kérek tőled, Melanie" (Life)
Kulcsár Edina párja G.w.M az Instagramon kért nyilvánosan bocsánatot gyermekei anyjától, Melanie-tól.
febr. 6
0:12
Az ősfák tartják életben erdőinket (Hamu és Gyémánt)
Egy új kutatás szerint az erdő tiszteletreméltó öreg fái kifejezetten fontosak annak érdekében, hogy az erdők sokszínűek, egészségesek és hosszú életűek maradjanak. A „nagyöreg" fák magukban hordozzák az évszázados változások kezelésében szerzett szívósságot és tapasztalatot, valamint a közvetlen környezetükben megőrzött életre szóló öko
febr. 6
0:12
Előkerült Orbán Viktor 15 évvel korábbi nyilatkozata: A miniszterelnök saját magán is meglepődne, ha elolvasná (Nyugati Fény)
Meglepő nyomok kerültek elő a kormánypárti médiából.
febr. 6
0:13
Eljutott a Kremlig, hogy tévedésből kikerült a nagy hírportálra, hogy kitört az orosz–ukrán háború: ez a reakció jött rá (Blikk)
A Bloomberg hibája egészen a Kremlig jutott. Vlagyimir Putyin hivatala szerint ebben a feszült helyzetben minden szikra veszélyes.
febr. 6
0:13
Záporoztak a műanyag poharak és az ütések: tömegbunyó tört ki a lelátón a Fehérvár–Debrecen focimeccsen (Blikk)
Kisebb verekedéssel kezdődött a MOL Fehérvár FC és a Debrecen szombat esti NB I-es bajnokija.
febr. 6
0:13
Lengyel állami kitüntetést vett át Engelmayer Ákos, a lengyel-magyar barátság ápolója (HírTV)
A lengyel kormányfőhelyettes és kulturális miniszter, Piotr Glinski által odaítélt, a Lengyel Kultúráért elnevezésű érdemérmet vehette át szombaton Engelmayer Ákos.
febr. 6
0:13
Kötelező-e a tűz- és munkavédelmi oktatás, ha minden dolgozó home office-ban van? (Adózóna)
Amennyiben egy cég minden dolgozója távmunkában látja el a feladatait, akkor kötelező-e tűz- és munkavédelmi oktatást tartani, illetve kockázatelemzésről gondoskodni? Olvasói kérdésre dr. Kéri Ádám ügyvéd, adatvédelmi tisztviselő válaszolt.
febr. 6
0:15
Eplény: február 11-én lesz a Ride & Slide zenés esti sízés (Síelők)
2022. február 11-én (péntek) 9:00-19:00 között a Síaréna Vibe Park zártkörű rendezvény miatt a nagyközönségnek nem látogatható. Az esti programra azonban mindenkit várnak, early bird jegyek már válthatók a 19 órakor kezdődő eseményre. Hütte hangulat, finom ételek, különleges italok, sportélmény és zenés programok várnak!
febr. 6
0:15
Jó hírt jelentett be Mága Zoltán: erre sokan lesznek kíváncsiak (Ripost)
A nagy sikerű újévi koncertet a Duna Televízió is műsorra tűzi.
febr. 6
0:15
Buffon ötszázadik alkalommal nem kapott gólt (HírTV)
A világbajnok olasz Gianluigi Buffon az első kapus a labdarúgás történetében, aki ötszáz mérkőzést játszott kapott gól nélkül.
febr. 6
0:15
Zeffer: a feleségem elájult, amikor közölték az orvosok, hogy négy napom van hátra (Hírklikk)
„Az mentette meg az életemet, hogy jóban vagyok a Jóistennel, ugyanis szinte semmi esélyem nem volt a gyógyulásra. Az orvosok közölték, hogy négy napom van hátra. Ennek már tizenöt éve" – mondta Zeffer András az Elmondod Alapinak? című műsorunkban. A Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett kiváló zenész őszintén mesélt életének legnehezebb időszak
febr. 6
0:16
Koronavírus - "Senki ne bízzon abban, hogy ha átesett a betegségen, akkor nem kaphatja el újra!" (Life)
Enyhén emelkedik a szennyvízben a koronavírus-koncentráció, ezért még egy-két hétig "nem lélegezhetünk fel, de bízzunk benne", hogy ez nemsokára bekövetkezik - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az M1 aktuális csatornán.
febr. 6
0:16
Több milliót érő aranykockát helyezett el a Central Parkban egy művész (Hamu és Gyémánt)
Egy szokatlan, aranyból készült kockát állítottak ki nemrégiben a Central Parkban.
febr. 6
0:17
Botrány: nem akarták megműteni a súlyos szívbeteg kisfiút, mert a szülei nem voltak beoltva (Blikk)
Az indulás előtti napon a kórház arról tájékoztatott, hogy a műtét nem lehetséges, mert a fiú szülei nincsenek beoltva.
febr. 6
0:17
Meglepetés: két hónapig nem adott hírt magáról, de most visszatért Lewis Hamilton (Blikk)
Hosszú hallgatás után újra hírt adott magáról a hétszeres Forma-1-es világbajnok, Lewis Hamilton.
febr. 6
0:17
Ausztria bekeményített: márciustól akár 3600 euróra is büntethetik azt, aki nem oltatja be magát (Adózóna)
Hivatalosan is életbe lépett szombaton Ausztriában a koronavírus elleni általános oltási kötelezettséget előíró jogszabály.
febr. 6
0:19
Váratlan csere: ő vezeti ma este A Dal 2022 műsorát! (Ripost)
A Dal 2022 második adásában nem Rókusfalvy Lili látható Király Viktor oldalán, hanem egy másik műsorvezető. Kiderült, mi ennek az oka.
febr. 6
0:19
Baleset miatt mindkét irányban lezárták az M1-es autópályát Lébénynél (Hírklikk)
Több autó ütközött az M1-es autópálya 140-es kilométerszelvényében Lébény térségében szombat reggel. A baleset miatt mindkét irányban lezárták a sztrádát – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.
febr. 6
0:20
Ma van A Dal 2022 második válogatója: ők lépnek színpadra (Life)
Ma van A Dal 2022 második válogatója, a Dunán 19 óra 35 perckor kezdődő élő adásban tíz produkció látható.
febr. 6
0:20
Itt a vég? Története során először veszített napi felhasználóiból a Facebook (Hamu és Gyémánt)
A Facebook felhasználóinak száma megalakulása óta alapvetően felfelé növekszik. A vállalat szerdán azonban arról számolt be, hogy a napi userek negyedéves száma először csökkent világszerte, valamint a vártnál alacsonyabb reklámnövekedésről beszéltek, ami miatt a részvények nagyjából 20 százalékkal bezuhantak.
febr. 6
0:21
Gyorskorcsolya: bronzérmet szerzett a váltó az olimpián! (Síelők)
Bronzérmes lett a Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia összeállítású rövidpályás gyorskorcsolya vegyes váltó a pekingi téli olimpia szombati versenynapján.
febr. 6
0:23
Négykézláb mászott haza Boros Lajos: Szörnyű, ami vele történt (Ripost)
Súlyosan megsérült az ismert magyar rádiós. Az utcán esett el. Senki nem segített neki.
febr. 6
0:23
A norvég Johaugé az első aranyérem a pekingi téli olimpián (Hírklikk)
Therese Johaug nyerte a pekingi téli olimpia első aranyérmét: a női sífutók szombati 7,5+7,5 kilométeres versenyében lett első.
febr. 6
0:24
Tudományos áttörés: elképzelhető, hogy visszanöveszthető egy elvesztett végtag a jövőben (Life)
A tudósok már régóta kutatják, hogyan tudnák elérni, hogy az emberi test képes legyen visszanöveszteni egy elveszített végtagot. Jelenleg dél-arfikai karmosbékákon kísérleteznek.
febr. 6
0:24
Az ASMR-videók tényleg csökkenthetik a szorongást? (Hamu és Gyémánt)
Egybehangzó jelentések szerint az Asmr valóban segít az embereknek abban, hogy nyugodtabbnak érezzék magukat, kevésbé legyenek stresszesek, és könnyebben elaludjanak.
febr. 6
0:27
Nagy az öröm: ők A Dal 2022 második adásának továbbjutói! (Ripost)
A Dal 2022 második élő adásában újabb tíz produkció szállt harcba a továbbjutásért. A kiváló zenék közül végül kikerültek a biztos továbbjutók.
febr. 6
0:27
Jászapáti továbbjutott, Kónya kiesett női 500 méteren a téli olimpián (Hírklikk)
Jászapáti Petra futam-másodikként továbbjutott a rövidpályás gyorskorcsolyázók női 500 méteres selejtezőjéből a pekingi téli olimpián, míg Kónya Zsófia kiesett.
febr. 6
0:28
Öngyilkos lett egy tini szerelmespár, kutyasétáltatók találtak rájuk (Life)
Két tini holttestére bukkantak kutyasétáltatók az angliai Bridportban. A fiatalok valószínűleg öngyilkosságot követtek el a Dorset természetvédelmi területen.
febr. 6
0:31
A női divatszakma egykori fenegyerekének ma holisztikus divatháza van (Hírklikk)
Hajdanán világlapokban jelentek meg róla és a kollekcióiról cikkek. Külföldön jobban elismerték, mint itthon. Bécsben, Münchenben, Düsseldorfban, Rómában voltak bemutatói. Ő volt a különc, a kívülálló, bizonyos körökben a mérce. S. Hegyi Lucia, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett divattervező a 90-es években váltott, eldön
febr. 6
0:32
Halálra gázoltak egy kerékpárt toló gyalogost Tolnában (Life)
Halálra gázoltak egy kerékpárt toló gyalogost a 63-as főúton, Kajdacs közelében szombat este - közölte Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
febr. 6
0:35
Megvan az első magyar érem a pekingi téli olimpián (Hírklikk)
Bronzérmet nyert a Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia összeállítású magyar rövidpályás gyorskorcsolya vegyes váltó a pekingi téli olimpián.
febr. 6
0:39
Az elemző szerint március első napjaira levonulhat a járványhullám (Hírklikk)
A Covid19 Delta-variánsa tizenegyezer fővel növelte a halálos áldozatok számát Magyarországon, míg az ötödik hullámtól az Omikron miatt körülbelül ötezerötszáz halálesetre számíthatunk, mely negyvenhatezer-ötszázra egészítené ki az összes eddigi elhunyt koronavírusos beteg számát – dr. Vattay Gábor professzornak, az ELTE TTK Komplex Rendszerek Fizi
febr. 6
0:43
MÚOSZ-állásfoglalás: sérült a sokszínű tájékozódás joga (Hírklikk)
A tájékozódáshoz való jog a választó alapvető állampolgári joga. Választási kampányban ez különösen érzékeny alapjog. A járványra hivatkozva, egyetlen párt sem szelektálhat az újságírók között, nem akadályozhatja meg a sokszínű tájékoztatást – közölte a MÚOSZ közleményében.
febr. 6
0:57
Családi vasárnap – színes hétvégi programkavalkád (Metropol)
Közös családi élményt keresőknek ajánljuk vasárnapi programsorozatunkat, mely egyaránt izgalmas gyerekeknek és felnőtteknek - olvasható a programajánlóban.
febr. 6
1:21
Élőzenés magyar táncház gyermekeknek és felnőtteknek! (Metropol)
Az eseményt a Bartók Táncegyüttes tagjai vezetik.
febr. 6
1:21
Ha a klasszikus filmek szerelmese vagy, ismerned kell Ingmar Bergmant (Glamour)
Ha nemcsak a klasszikus, de a skandináv filmművészet szerelmese is vagy, akkor itt az ideje, hogy közelebbről is megismerd a modernizmus mesterét: Ernst Ingmar Bergman (1918-2007) svéd filmrendező a modern filmművészet egyik legmeghatározóbb alakja volt.
febr. 6
1:24
Gyémántmágnások, luxusgyártók, cementkirályok: ők Afrika leggazdagabbjai (Forbes)
Tizennyolc milliárdosa van Afrikának. Egyik sem új arc, és nő sem került fel a listára.
febr. 6
1:28
20 perc alatt elkészül és teli van fehérjével. A frissítő, citromos linguine chilivel és metélőhagymával tökéletes gyors vacsora (Forbes)
Ha fél órán belül elkészíthető receptet keresünk, ez a citromos-chilis-metélőhagymás tészta kapóra fog jönni.
febr. 6
1:33
Makers’ Market Budapest – kortárs design termékek (Metropol)
A Makers Market Budapest egy havi rendszerességű vásár, ahol a dizájnra és a kortárs kézművességre nyitott közönség egyedi tervezői termékekkel és azok alkotóival találkozhat.
febr. 6
2:15
Befektetési tárgyalásokat jelentett be az OXO Technologies (ProfitLine)
Technológiai cégekbe fektetne be az OXO Technologies Holding Nyrt. - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett kibocsátói tájékoztatásban.

Keresés