A minimálbér és a garantált bérminimum jelentős emelése akár 5-7 ezer dolgozó állásának megszűnését eredményezheti – állapította meg egy kutatás. A kisebb cégeket ugyanis ez – a gyorsan emelkedő költségek mellett – nehéz helyzetbe hozza.
Krimi-kongói vérzéses láz vírusát terjeszti egy Magyarországon nem őshonos, de az elmúlt hónapokban az ország két különböző részén is azonosított kullancsfaj.
A jég súlya miatt leszakadt faágak, kidőlt fák okoznak fennakadásokat - tájékoztatta Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfő délelőtt az MTI-t. Jelenleg is több megyében vannak érvényben (több járásban a legmagasabb fokú) riasztások az ónos eső miatt.
Több mint fél éves halmozódást követően vasárnap egy szerencsés megnyerte a Hatoslottó 33 éves történetének legmagasabb főnyereményét, 3,165 milliárd forintot. A nyertesnek 90 napja van jelentkezni a nyereményért.
Nagy Feró a könnyeivel küszködve mesélt arról, hogy Damu Roland mennyire reménytelennek érezte az életét utolsó hónapjaiban. A színész mintha már nem akart volna élni.
2015-ben a brit X-Factorban tűnt fel Sharon Stewart, és énektehetségével már akkor sem aratott méltó sikert. Hat év elteltével ismét a címlapokra került, de ezt valószínűleg ő bánja a legjobban, hiszen a bűnügyi rovatban lehetett olvasni a nevét.
Kansas City – Valóra vált Sallói Dániel amerikai álma. A Sporting Kansas City fiatal futballistája remek szezont zárt a bajnokságban (MLS), talán olyat, amilyenre ő maga sem számított.
Marco Rossit, a magyar labdarúgó-válogatott olasz szövetségi kapitányát még mindig zavarja, hogy csapata ősszel, a világbajnoki selejtezősorozatban mindkétszer alulmaradt Albániával szemben.
A hatályos rendelkezések szerint 2022. január 1-jétől változnak a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya) támogatásra vonatkozó előírások, és a december 24-én kihirdetett két kormányrendelet is érinti a kártya felhasználásának lehetőségeit. Írásunkban összefoglaltuk a szabályokat.
Mádai Vivien pár évvel ezelőtt arra a döntésre jutott, hogy nem szeretné családját mutogatni a közösségi médiában. Most azonban kivételt tett: meghitt fotót posztolt kisfiával.
Súlyos százezreket kapnak vissza a gyerekeket nevelők jövőre. 809 ezer forintig akár a teljes idei szja-juk megérkezhet február 15-ig a számlájukra. De ha nem figyelünk, el is veszthetjük ezt a lehetőséget. Összefoglaltuk, mik a legfontosabb tudnivalók és teendők.
Stefan Hartung az új év elején veszi át a Bosch vezérigazgatói posztját Volkmar Dennertől. A Focus magazinnak adott nyilatkozatában a leendő vezérigazgató annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a félvezetőáramkörökből az ellátási hiány az elkövetkező évre is át fog húzódni. - Tisztázzuk, a chip-krízisnek még messze nincs vége - fogalmazott. Ste
A versenyhivatal szerint a Viagogo jegyértékesítő platform svájci üzemeltetője a fogyasztókat megtévesztő és pszichés nyomás alá helyező, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat folytatott, ezért kell csaknem fél milliárdos büntetést fizetnie.
Al-Ain – Maradni akart a Ferencváros labdarúgócsapatánál, de nem bánta meg, hogy távozott a klubtól – erről beszélt Szerhij Rebrov, a zöld-fehér együttes korábbi sikeredzője.
Állítólag a brit gyarmati hadsereg által több mint egy évszázaddal ezelőtt elkövetett amritszári vérontást akarta megbosszulni az a nyílpuskával felfegyverzett fiatal férfi.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a két ünnep között a leginkább vásárokon, az újévhez köthető szezonális termékek árusítóinál, vendéglátóknál és szolgáltatóknál ellenőriznek. A NAV szakemberei vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az áruk eredetét.
A nők bármire képesek a szépségért, igaz volt ez régen, és igaz ma is. Vannak azonban olyan ősi afrikai hagyományok, melyek a mai ember számára túlzottan fájdalmasak, teljesen érthetetlenek, az afrikai törzsek mégis ragaszkodnak hozzájuk.
Zendaya aktív részét képezi a film marketingjének, így azt gondolhatnánk, hogy ehhez arányosan mérten láthatjuk majd Denis Villeneuve Dűne feldolgozásában. Rajongói mélységesen felháborodtak azon, hogy a színésznő mindössze 7 percig látható a képernyőn a két és fél órás film alatt, azonban aggodalomra semmi ok, hiszen ez még csak a történet kezdete
Szenteste 134, karácsony első napján 123, a másodikon pedig 101 tűzoltói beavatkozásra volt szükség, 24-én 36, 25-én 27, 26-án pedig 17 épület gyulladt ki – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfő délelőtt az MTI-vel.
8,5 milliárd eurónyi, bő 3100 milliárd forintnyi régi bankjegy kering valahol Európában. Minden német polgár 75 eurónyi márkát tartott meg, felejtett el vagy csak nem tudja, hol van. Két évtizeddel