A hétfői kereskedés során hamvaiból támadt fel az amerikai részvénypiac, és a kereskedés utolsó óráiban megérkeztek a vevők, végül pedig sikerült durván 4-5 százalékos indexszintű mínuszból egy kis emelkedéssel zárni. A csodás feltámadás ezek után viszont az ázsiai tőzsdéken már nem igazán látszott meg, hiszen itt megint csak 2 százalék körüli esés
Audrey Hepburn tehetséges színésznő, gondoskodó édesanyja és elhivatott humanitárius aktivista volt. Különleges pályafutásra lehetett büszke, ám azt csak kevesen tudják róla, hogy a magánélete már koránt sem volt felhőtlen – ez pedig igaz volt a halálát megelőző napokra is.
Nemrégiben látott napvilágot az örömteli hír: az Elle divatmagazin lesz az első Spanyolországban, melynek címlapjából Nft (non-fungible token, azaz nem helyettesíthető token) készül. A magyar rajongók számára különösen örvendetes, hogy a rendhagyó címlapon Palvin Barbara látható.
2022. június 9. és 12. között a Nemzeti Filmintézet és a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program közösen rendezik meg a Magyar Mozgókép Fesztivált. A tavalyi hagyományt folytatva idén is Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban tartják meg a hazai filmes mustrát, amelynek részeként sor kerül a Magyar Mozgókép Díjak átadására
Használt bútorok visszagyűjtésétől az üresen álló ingatlanok kihasználásáig számtalan módon csökkenthető a bútorgyártás ökológiai lábnyoma. Ezzel kapcsolatban tett kiváló javaslatokat Kovács Helga, a Mate PhD-hallgatója és Tóth Violetta, a Széchenyi István Egyetem PhD-hallgatója, akik az Agroladies csapat tagjaiként a Magyar Nemzeti Bank Fenntartha
355 millió fertőzést, 5,6 millió halálesetet és 9,83 milliárd beadott vakcinadózist regisztráltak eddig a koronavírus-járványban a világon – mutatják a Johns Hopkins Egyetem reggeli adatai. Keddi járványhíreink ebben a cikkben követhetők nyomon a nap folyamán.
A magyar energetikai politika egyik fő kihívása, hogy 2030-ra az országban az elektromos energia döntő többségét szén-dioxid-kibocsátás nélkül állítsák elő. Ezt a célt nukleáris energia nélkül nem lehet teljesíteni. A Szegedi Tudományegyetemen két olyan kutatás is mérföldkőhöz érkezett, amikor lézerrel neutronokat állítanak elő.
Januártól ügyfélkapus azonosítással egyszerűen, "vírusbiztosan" adhatják be az ügyfelek kérelmeiket a Magyar Nemzeti Bankon (MNB) belül működő Pénzügyi Békéltető Testülethez (PBT). Tavaly 3 ezer fogyasztó fordult a testülethez, megugrott a banki és a méltányossági ügyek aránya - nyilatkozta Kardos-Nagy Tünde a PBT szóvivője az MTI-nek.
Januártól ügyfélkapus azonosítással egyszerűen, "vírusbiztosan" adhatják be az ügyfelek kérelmeiket a Magyar Nemzeti Bankon belül működő Pénzügyi Békéltető Testülethez.
December eleje óta fut a Szex és New York folytatása, az És egyszer csak, amelyben az immár ötvenes éveikben járó hősök magánéletét és baráti viszonyainak alakulását követhetjük végig. A miniszéria utolsó része február 3-án érkezik az Hbo Go- ra. Addig is megmutatjuk, milyen könyveket olvasnak az új epizódokban Carrie Bradshaw és barátai.
Az ágazat számos szereplője szerint sok állattenyésztő gazdaságra nehezedik nyomás a koronavírus miatt kialakult helyzetben késedelmesen folyósított segély miatt Németországban.
A kormány összesen 170 millió forintot juttat több, határmenti településnek a mezei őrszolgálatuk fejlesztésére - vette észre a 444 a Magyar Közlönyben erről megjelent határozatot.
Hamarosan bemutatják a legújabb Batman filmet, a mozikba március elején érkezik Robert Pattinson főszereplésével. A filmet forgalmazó Warner Bros. Pictures
Az biztos, hogy az elmúlt egy hétben elsősorban az egykori szépségkirálynőről, a válásáról és új kapcsolatáról lehetett olvasni. Most pedig első saját száma és az ehhez készült klip borzolta fel a kedélyeket.
Hátfájás és az „SMS-nyak” szindróma a leggyakoribb problémák, amelyek a magyarok túl sok képernyő előtt töltött rossz nyaktartásából erednek. A 18-65 év közötti lakosság reprezentatív demográfiai mintáján végzett kutatás szerint évente akár 5000 órát töltünk képernyőre meredve: telefonra, laptopra, tévére, játékeszközökre. Eszerint egy átlagos feln
Mindössze pár héttel azután, hogy Vajna Tímea AV Investments Kft.-je július 1-jén eladta a Mr. Funkban lévő többségi tulajdonrészét, alapított egy teljesen új társaságot.
Egy hatalmas fordulós alakzat jött létre a technikai elemzésből ismert japán gyertya grafikonon a tegnapi nap folyamán az amerikai részvénypiac több vezető indexében. Gyors elemzésünkben azt mutatjuk be, hogy ez általában milyen folytatással jár, illetve megnézzük, hogy a chart mit árul el az ottani tőzsdék következő időszakáról, amely egyébként a
Az oktatás nemzetközi napja alkalmából az UNESCO Világemlékezet Programja (Memory of the World) egyesítette erőit a Google Arts & Culture programmal, hogy bemutassák közös múltunk emlékeit őrző feljegyzéseket, tárgyakat, térképeket. A digitális gyűjtemény több mint 30 ország intézményének 66 darab, a Memory of the World nemzetközi nyilvántartásb
Sokkolta a Bataclan párizsi koncerttermet 2015-ben érő terrortámadás egyik túlélőjét, hogy a sérüléséről készült röntgenfelvételt sebésze nem helyettesíthető tokenként (NFT) próbálta meg értékesíteni. A Georges Pompidou Kórház ortopéd sebészéről kiderült, hogy digitális művészeti alkotásként kínálta eladásra a nő alkarjának képét, amelyen egy Kalas
A férfi, aki korábban egy hordóban kelt át az Atlanti-óceánon, csütörtökön adott le vészjelzést, azután indultak a keresésére. Vasárnap bejelentették, hogy meghalt.
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1441 forint volt tavaly a negyedik negyedévben, ez 9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 1322 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary.
Januártól ügyfélkapus azonosítással egyszerűen, "vírusbiztosan" adhatják be az ügyfelek kérelmeiket a Magyar Nemzeti Bankon (MNB) belül működő Pénzügyi Békéltető Testülethez (PBT). Tavaly 3 ezer fogyasztó fordult a testülethez, megugrott a banki és a méltányossági ügyek aránya - nyilatkozta Kardos-Nagy Tünde a PBT szóvivője az MTI-nek.