Dr. Szatmári Péter, a Megoldás Mozgalom programtanácsának elnöke nyilatkozott a Spirit FM Beszóló című műsorában egyebek mellett arról, miért döntött a politikai szerepvállalás mellett, szerinte miért alapított pártot Gattyán, illetve ódzkodott-e , amikor Docler Holding megvette a Kodolányi Egyetemet. Bejelentette, a Nők a társadalomban nevű bizott
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1441 forint volt tavaly a negyedik negyedévben, ez 9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 1322 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Az elmúlt hónapokban újra felbolydult egy korábbi európai válsággóc, amely 1995 óta úgy tűnt, hogy hosszú távú megoldást talált. Bosznia több mint 150 éve konfliktusforrás, az első világháborút is az ottani események váltottak ki.
Globális jelenség, hogy jelentős hatalmi tényezők eszközként nyúlnak a tudományhoz, ennek egyik első hazai példáját pedig a Magyar Pszichológus Társaság és a Magyar Pszichiátriai Társaság minapi állásfoglalása szolgáltatta – mondja lapunknak Hal Melinda. A klinikai szakpszichológus szerint az LMBTQ-témával kapcsolatosan több a kérdés, mint a válasz
Emelni kell az átadói árakat a baromfi ágazatban, különben egyre több termelőnek nem éri meg a baromfi tenyésztése – hívta fel a figyelmet a Baromfi Termék Tanács elnök-vezérigazgatója. Csorbai Attila emlékeztetett, hogy az elmúlt egy évben a költségek jelentősen nőttek az ágazatban, február 1-től pedig hét alapvető élelmiszer, köztük a csirkemell
Dél-Korea hazai összterméke (GDP) tavaly 4 százalékkal, 11 éve a legnagyobb mértékben nőtt - közölte az ország jegybankja kedden nem végleges adatként.
Öt animáció, amelyeket ezeken a téli estéken érdemes megnézni mindenkinek, aki a megszokott sorozatok helyett valami kuriózumra, fiatal magyar alkotók műveire vágyik. A következő rövidfilmeket a METU hallgatói készítették, és legtöbbjük jó pár hazai és nemzetközi elismerést is bezsebelt. A filmek a Dot&Line oldalon, az alkotókkal készült interjúk
Úgy is érintett lehetsz a leggyakoribb nemi betegségekben, hogy nem is gondolnád. Olvasd el figyelmesen a cikkünket, mert biztosak vagyunk benne, hogy egy sor új információra lelsz benne.
Elvégezték az első robotsebészeti beavatkozást az Országos Onkológiai Intézetben (OOI), egy prosztataeltávolító műtétnél segédkezett a Da Vinci nevű robot — jelentette be az emberi erőforrások (HR) minisztere. Kásler Miklós fordulópontnak nevezve a sebészetben a robot használatát, mint mondta, régi ambíció válik valóra a robotsebészet magyarországi
Emlékszünk a Jetson család elnevezésű animációs játékfilmsorozatra? Itt egy család kalandjait követhetjük nyomon egy futurisztikus világban. Nemcsak robot-házvezetőnő áll rendelkezésükre, hanem a lebegő házak és a repülő autók korában élnek. Lehet, hogy hamarabb érünk a Jetsonok jövőjébe, mint gondolnánk.
A külügyminiszter szerint ideje lenne a nyugati országoknak fontolóra venniük az önvédelemhez szükséges hadieszközök és technológiák beszerzésére vonatkozó tilalom feloldását az Egyesült Arab Emirátusokkal szemben.
Mélyrepüléssel reagáltak a nemzetközi tőzsdék az Ukrajnát övező háborús feszültségre, a moszkvai index különösen drámai módon zuhant. A befektetők egyre jobban aggódnak, hogy Oroszország valóban megtámadhatja szomszédját.
Közreadta az ÉVOSZ a legfrissebb várakozásait a 2022-es évre nézve, a lényeges pontokat korábban már egy cikkben összefoglaltuk, azonban még számos érdekes becslés is szerepel az összesítésben, például, hogy mekkora lehet a feketemunka a felújításoknál.
Az Egyesült Államok készenlétbe helyezett 8500 katonát, hogy rendkívül rövid időn belül Európába telepíthesse őket, amennyiben a NATO aktiválja gyorsreagálású erőit az ukrajnai feszültségek közepette - jelentette be hétfőn John Kirby, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője.
Január 24-én hétfőn megérkezett Magyarországra az év első gólyája. Kele hosszú évek óta elsőként repül be hazánk légterébe: a Somogy megyei Vörs egyik villanypóznáján található fészkében landolt.
A hazai rendezésű kézilabda Európa-bajnokságon sem sikerült a várt eredményt elérni, holott nem álmodtak nagyot a szakvezetők: a legjobb nyolcba jutást tartották reális célnak. Ehelyett a csoportjából sem tudott továbbjutni a férfi kéziválogatott. Százmilliárdok mentek a sportágba, de az eredmények nem jönnek. Hogy lehet ennyi pénzt ilyen rosszul e
Az omikron variáns hosszabb ideig képes életben maradni műanyag felületeken és az emberi bőrön, mint a korábbi variánsok – derül ki egy japán laboratóriumi kutatásból, melyről a Reuters számolt be.
Ameera al-Taweelről pár évvel ezelőtt sokat lehetett hallani, hiszen a szaúdi hercegtől való válása igazi médiaszenzáció volt akkoriban – azóta már egy másik férfi felesége, ám szépsége mit sem fakult az évek során.
Történelmi mélypontjára süllyedt Magyarország korrupciós értékelési indexe - derül ki a Transparency International mai jelentéséből. A TI értékelése szerint az elmúlt évtizedben egész Európában elakadt a javuló trend, a visszaesés jelei mutatkoznak.
A soha nem látott kereslet alaposan felpumpálta a technológiai szakemberek fizetését, mégis majdnem fele részük gondolja, hogy nem kompenzálják őket megfelelően.
Az immáron Magyarországra is megérkezett kompakt SUV lelkét a Toyota negyedik generációs öntöltő hibrid elektromos hajtáslánca adja. Ugyanez a kiemelkedően hatékony megoldás található az ugyanarra a padlólemezre épülő Yarisban, amely elnyerte az Európai Év Autója díjat. A Toyota közel negyed évszázados hibrid tapasztalatára alapuló rendszer lehetőv