Az Atlético Madrid 2-2-es döntetlent játszott vasárnap este a Villarreal otthonában, a spanyol futballbajnokság 20. fordulójában. A négygólos meccs nem mindennapi találattal indult.
Kevesli az Immofinanz vezetősége a cég második legnagyobb részvényese, az S Immo által kínált részvényenkénti 23 eurós árat a cég további 10%-os részesedéséért. Az igazgatósági tanács, a felügyelő testület és az üzemi tanács indoklása értelmében a 23 eurós ajánlat nem tükrözi hűen a cég valós értékét és a benne rejlő fejlődési potenciált és arra bu
Viharos, lezárásokkal és újranyitásokkal nehezített évet hagytunk magunk mögött, és könnyen elképzelhető, hogy 2022 sem lesz könnyebb. Végh József, a K&H HR igazgatója szerint a villámgyors változások velünk maradnak, az alacsony munkanélküliség és az emelkedő bérek a cégek nagy többségének kihívást fognak jelenteni, tovább erősödik a projektalapú
A Subaru Imprezáknak olyan szűkös a motortere, hogy még a négy gyertya kicserélése is komoly tornamutatványt igényel, ezért a legtöbb tulajdonosnak eszébe sem jut, hogy nagyobb motorra cserélje a négyhengeres bokszert. Arra meg pláne kevesen gondolnak, hogy az eredeti hengerszámnak akár a háromszorosa is lehetséges, pedig John Proulx 2009-es Imprez
Elsősorban az új csúcsra emelkedő európai inflációs adat miatt rosszul szerepeltek a múlt hét utolsó kereskedési napján a vezető európai tőzsdék, emellett a Fed vártnál gyorsabb kamatemelésével kapcsolatos aggodalmak alapvetően rányomják a bélyeget a kereskedésre Európában és a tengerentúlon is. Ami a mai napot illeti, az Eurostat a legfrissebb mun
A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke, Gosztonyi Gábor úgy látja, az egységes szabályozás hiánya okozhatja, hogy egyes iskolákban dolgozhatnak azok, akik nem kaptak oltást, de már beadták az erre vonatkozó felmentési kérelmüket az EMMI-hez. Más helyeken őket nem engedik az intézményekbe.
2015 után a karácsonyi vásárok ideje jelentette az egyik éles terrorfenyegetést. Késelések, lövöldözések vagy a tömegbe hajtó örültek jelentették a legnagyobb veszélyt, miközben a nyugat egyik legfontosabb szimbóluma, a karácsony is támadás célpontja lett. A 2021-es év azonban meglepően nyugodt volt, ha volt is veszély, az a híradások szintjéig nem
Több mint négyezer kecskerákot próbált Magyarországon keresztül Olaszországba csempészni két román férfi, természetkárosítás miatt vádat emeltek ellenük - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.
Nagyon sok iskolában okoz problémát, hogy a kötelező oltás miatt sok tanár kiesett az oktatási rendszerből. A PDSZ felmérése szerint az intézmények mintegy felénél emelik a tanárok óraszámait, vagyis "szétosztják" a kieső pedagógusok óráit a maradók között. Az iskolák mintegy harmadánál eseti helyettesítést írnának elő, ami a szakszervezet szerint
A Fed idén várhatóan négy alkalommal emel majd kamatot és legkésőbb júliusban megkezdi a mérlegének zsugorítását – írja a Bloomberg a Goldman Sachs elemzése alapján.
Akár tízszer több is lehet a koronavírusos esetek száma Magyarországon, mint amennyi a hivatalos adatokban szerepel Falus Ferenc, volt országos tisztifőorvos szerint.
Minimális gyengüléssel kezdte a hétfői napot a forint az euróval szemben azt követően, hogy a múlt héten jelentősen erősödött. A magyar deviza szempontjából a hét második felében jön az MNB lényeges kamatdöntése, illetve a decemberi inflációs adat.
Rajtunk múlik, hogy a bolgyónk megmenthető-e. Fogyasztókon, cégeken és politikusokon egyszerre. Három gondolat ifj. Chikán Attilától a Zöld Forbes interjújából.
Összesen 35 millió forint bírságot szabott ki az MNB a Raiffeisen Biztosításközvetítő Kft.-re a többes biztosítási ügynöki tevékenységhez kötődő jogsértések miatt. A társaság – tevékenységi engedélyével ellentétben – nem kínált kellő számú versengő biztosítási terméket ügyfeleinek, számos ponton jogsértőnek bizonyult ügyféltájékoztatási tevékenység
A Nézőpont Intézet ismét 70 százalék feletti részvételt vár az áprilisi országgyűlési választáson. Úgy látják: a jelenlegi preferenciák szerint, ha „most vasárnap” lenne a választás, 50 százalékkal nyerne a Fidesz-KDNP.
Ezen a héten marad a hideg idő, többfelé napközben is fagypont körül alakul a hőmérséklet, és helyenként, a hóval borított tájakon mínusz 10 Celsius-foknál is hidegebb lesz.
Mivel a hét első munkanapján a Hold délutánig a harcias Kos jegyében jár, ne keresd a parázs összetűzéseket annak ellenére, hogy viszonylag könnyű lesz megküzdened irigy, hataloméhes emberekkel. A kapkodás, a túlzott sietség nem indokolt akkor sem, ha valaki vagy valami türelmetlenné tesz. Délelőtt nem lesz könnyű feladat tekintettel lenni másokra,
A pedagógus szakszervezetek szerint például több jelzés is érkezett hozzájuk, hogy egyes iskolában oltatlanul is taníthatnak, ha már beadták a kérelmüket, de vannak olyan intézmények is, ahova nem engedik be őket.
Jóváhagyta a szlovén versenyhivatal, hogy az AutoWallis felvásárolja az Avto Aktiv tevékenységét és ingatlanjait. Szlovénia jelentős autókereskedője, az Avto Aktiv 5 városban 4 autómárkát értékesít és szervizel közel 20 éve. A magyar tőzsde autós vállalatának ez már a második szlovéniai tranzakciója, és jelenleg is vizsgálja, hogy a meglévő 4 autóm
Ausztráliában hétfőn ülésezett a bíróság Novak Djokovic ügyében. A szerb teniszsztár az Australian Openre érkezett Melbourne-be, de a hatóságok megtagadták a belépését az országba, ezért napok óta egy olyan hotelben tartózkodott, ahol a menekültjogot kérőket is elszállásolják.
Növekvő arányban fedezik lakhatási céljaikat az ügyfelek a Babaváró hitelből: az igénylők közel háromnegyede költi ingatlanvásárlásra az elnyert hozzájárulás összegét, s az év végig még várhatóan mintegy ezer milliárd forint támogatott hitelt fognak felvenni a családok – derül ki a Duna House felméréséből.
Mostanában már alig férnek el a legkülönfélébb mesefigurás gyermekkozmetikumok a boltok polcain. A kínálat akkora, hogy szinte lehetetlen kiigazodni benne. Sajnos egyre többen döntenek a kedvelt mesehős vagy a puszta design alapján, pedig gyermekeink bőrápolási szereinek megválasztása sokkalta nagyobb felelősség, mint azt gondolnánk.
Az előzetes adatok alapján novemberben kis többlet keletkezett a külkereskedelmi mérlegben: az áruexport és import egyenlege 80 millió eurót mutat. November jellemzően a nagy többletek hónapja, az elmúlt évtizedben átlagosan bő félmilliárd eurós aktívumot szokott hozni, vagyis folytatódott a külső egyensúly romlása.
Összesen 35 millió forint bírságot szabott ki az MNB a Raiffeisen Biztosításközvetítő Kft.-re a többes biztosítási ügynöki tevékenységhez kötődő jogsértések miatt. A társaság – tevékenységi engedélyével ellentétben – nem kínált kellő számú versengő biztosítási terméket ügyfeleinek, számos ponton jogsértőnek bizonyult ügyféltájékoztatási tevékenység
Elsősorban az új csúcsra emelkedő európai inflációs adat miatt rosszul szerepeltek a múlt hét utolsó kereskedési napján a vezető európai tőzsdék, emellett a Fed vártnál gyorsabb kamatemelésével kapcsolatos aggodalmak alapvetően rányomják a bélyeget a kereskedésre Európában és a tengerentúlon is. Ami a mai napot illeti, az Eurostat a legfrissebb mun
Az omikron variáns miatt új oldalát kell megismernünk idehaza is a koronavírus-járványnak - írja a Portfolio. Előreláthatóan az ötödik hullám sokkal több új fertőzöttet hoz, ez pedig legrosszabb esetben azzal járhat, hogy dolgozók százezrei eshetnek ki a munkából. fertőzés, karantén, iskolai korlátozások, vagy egész egyszerűen logisztikai fennakad
„Nagyra értékelem azokat, akik egy ilyen pártban, Bayer Zsolt pártjában felvállalják azt, hogy zsidó származásúak” – fogalmazott az ellenzéki miniszterelnök-jelölt, aki felháborítónak tartja, hogy antiszemitának nevezik. A Sinopharm-vakcina kapcsán pedig népirtásról beszélt.