Nem feltétlenül a nagydumás társasági ember lesz a legsikeresebb vállalkozó vagy vezető. Az introvertált emberek számos tulajdonsága segíti őket abban, hogy eredményes vállalkozók és jó főnökök legyenek.
Akadémiai és ipari szereplők közösen keresték a 6G technológiához vezető utakat és a lehetséges alkalmazásokat a BME FIEK és a VIK közös, „6G technológia-mobil kommunikáció 2030” című online konferenciáján. „Az 5G szolgáltatások éppen hogy csak elkezdődtek, máris a 6G került a kutatások középpontjába. Egy technológia fejlődését saját dinamikája hat
Pedig még az 5G sincs elterjedve. A kínai kormány által támogatott Purple Mountain Laboratories nevű intézet jelentette be, hogy áttörést ért el a 6G hálózat terén. Az eredményt az ország távközlési óriásaival, köztük a Fudan Egyetemmel és a China Mobile távközlési vállalatával együttműködve érték el. Purple Mountain Laboratories
Az állategészségügyi célra felhasznált antimikrobiális készítmények forgalma 43,2 százalékkal csökkent 2011-hez képest az Állategészségügyi Antimikrobiális Fogyasztás Európai Felügyelete (Esvac) jelentése szerint. A felügyelet több mint egy évtizede gyűjti az adatokat Európa országaiban.
Endemikussá válhat az idei évben a koronavírus, a vakcináknak köszönhetően állandóan jelenlévő, de kevésbé súlyos lesz a fertőzés – mondta Dr. Ezekiel Emanuel, Joe Biden korábbi koronavírus-tanácsadója.
Király Zoltán 1994-ig volt országgyűlési képviselő. Politikai karrierja során az MSZMP, az MDF, az MSZDP és az MSZP soraiban is fekbukkant. Most harmadik szakdolgozatát írja.
Az Aston Martin közölte, hogy a tavalyi utolsó három hónapban 10 Valkyrie autót szállított ki, ami elmaradt a tervezettől. A járműgyártó részben emiatt a becsültnél kisebb, mintegy 15 millió font (20 millió dollár) nyereséggel zárta a tavalyi évet. Az exkluzív brit gyártó tavaly összesen 6182 autót adott el, amihez nagy mértékben járult hozzá első
Nagyon úgy néz ki, hogy 2022 a P2E játékokról fog szólni. Nemrég nyitottuk meg mi is discord szerverünkön a #play-to-earn szobát, ahol a blokklánc játékokat beszéljük ki. Hamarosan új csapattal fog bővülni a Kripto Akadémia, aminek keretében szeretnénk felépíteni az…
Minimális gyengüléssel kezdte a hétfői napot a forint az euróval szemben azt követően, hogy a múlt héten jelentősen erősödött. A magyar deviza szempontjából a hét második felében jön az MNB lényeges kamatdöntése, illetve a decemberi inflációs adat.
A két színész között azután indult el az üzengetés, hogy Járai posztolt egy közös képet a rendezővel, a bejegyzésben pedig feltette a kérdést: „Szabad-e szeretni Eszenyi Enikőt?”
Az Auchan Alapítvány fontos társadalmi ügyeket karol fel és ösztönzi a jó megoldásokat. A rendelkezésére álló erőforrásait főként azoknak a helyi közösségeknek az érdekében mozgósítja, ahol áruházaival jelen van. Az Alapítvány az elmúlt hat év alatt több mint 200 millió forintot osztott szét Magyarországon pályázati úton. Most ismét pályázatot hird
Egyeztettek az ellenzéki összefogás vezetői a múlt héten, sok döntés született. A miniszterelnök-jelöltek után Tóth Bertalan és Ungár Péter következhet a listán, felpörgetik a kampányt is. Öt éven belül jöhet az euró, a Budapest-Belgrád vasútvonalat első körben csak felülvizsgálják majd.
A téli szünet végével újraindult a jelenléti oktatás hétfőtől Olaszországban, ezzel egy időben kötelezővé vált az oltottság igazolása a városi tömegközlekedési eszközökön, valamint előírták a vakcinázást az ötven év felettiek számára, akiket oltás nélkül megbírságolnak.
Az egészségügyi minisztérium adatai szerint a 164 halálos áldozatból 103 Almati városában, az ország legnagyobb településén, a harcok központjában vesztette életét.
A téli szünet végével újraindult a jelenléti oktatás hétfőtől Olaszországban, ezzel egy időben kötelezővé vált az oltottság igazolása a városi tömegközlekedési eszközökön, valamint előírták a vakcinázást az ötven év felettiek számára, akiket oltás nélkül megbírságolnak.
A téli szünet végével újraindult a jelenléti oktatás hétfőtől Olaszországban, ezzel egy időben kötelezővé vált az oltottság igazolása a városi tömegközlekedési eszközökön, valamint előírták a vakcinázást az ötven év felettiek számára, akiket oltás nélkül megbírságolnak.
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (Feosz) fogyasztóvédelmi szempontok alapján monitorozott arany ékszerek forgalmazásával foglalkozó webáruházakat, a vizsgálat szerint több esetben nem egyértelműek az általános szerződési feltételek, leginkább a hibás teljesítéssel kapcsolatos rendelkezések hátrányosak a fogyasztókra nézve - közölt
A hétvégi összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 6 292 759 fő, közülük 6 027 578 fő már a második, 3 286 577 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette.
Nem ajánlják az orvosok az edzést vagy a testmozgást akkor sem, ha valaki tünet nélkül vagy csak enyhe tünetekkel koronavírusos – számol be a hírről a The Wall Street Journal.
A hétvégi összesített adatok alapján 14 655 új fertőzöttet igazoltak itthon, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 297 612 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt három napban elhunyt 167 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 39 947 főre emelkedett.
Az elmúlt három nap alatt 14 655 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 297 612 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt három napban elhunyt 167 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 39 947 főre emelkedett - számol be a kormányzati portál.
Az emberi erőforrások minisztere egy friss interjúban nyilatkozott a kérdésről. Kásler arra is kitért, mi várható az ötödik hullámban, mely a szakemberek véleménye szerint máris kezdetét vette Magyarországon.
Az NN-Bank360.hu csoportos személybiztosítása az első hónapban mindössze 100 forintba kerül. A kedvezményt 2022. január 10-től vehetik igénybe az új ügyfelek, ha online kötnek élet- vagy jövedelempótló biztosítást.
Az elmúlt három nap alatt 14 655 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 297 612 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt három napban elhunyt 167 beteg, így az elhunytak száma 39 947 főre emelkedett - írja a koronavírus.gov.hu.