A klímavédelmi célok mielőbbi elérésének sürgősségére figyelmeztette Hszi Csin-ping kínai elnök a kínai kormányzat végrehajtói testületének vezetőit és kikelt az ellen a gyakorlat ellen, hogy több helyen a CO2-kvóták betartása érdekében inkább felfüggesztik az ipari termelést - számolt be internetes oldalán szerdán a South China Morning Post (SCMP)
Javul a foglalkoztatási helyzet az OECD tagállamaiban, többek között az Egyesült Államok is jól teljesít, bár csak négy államban teremtették meg újra az összes, koronavírus-járvány miatt elveszített munkahelyet.
A két volt klasszis sportolót csak a szakág felügyelete alól mentik fel, amíg tisztázzák a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság kudarcos szereplésének okait.
További tíz település levegőminősége pedig kifogásolt a levegőhigiénés index alapján. A légszennyezettség különösen veszélyes a gyermekekre, a várandós kismamákra, az idősekre és a krónikus légzőszervi, illetve szív- és érrendszeri betegségben szenvedőkre.
Napirend előtti felszólalásában Láng Zsolt Karácsony Gergely szavaira reagált, aki egy műsorban úgy fogalmazott, hogy a 21. században „egy parkban építkezni olyan, mint belepisilni a szenteltvíztartóba egy templomban, ami talán belefér, csak tönkreteszi azt, amiért ott vagyunk”.
A nyolcvanas évekbe visz vissza Berta Ádám Magamat rajzolom középre című regénye, amelyet az őszi Margón mutattak be. Valuska Lászlóval emlékekről, nosztalgiáról, kertészkedésről beszélgettek, amit most teljes egészében vissza is lehet hallgatni. Kedvcsinálónak pontokba szedtünk néhány érdekes megállapítást.
Február közepéig mindenki megkapja a tavalyi jövedelme és az önkéntes pénztári, nyugdíj-előtakarékossági vagy nyugdíjbiztosítási befizetései után a munkáltatói, kifizetői és pénztári igazolásokat a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól. Ezek alapján ellenőrizhető az szja-bevallási tervezet és az adó-visszatérítés összege.
Javában benne vagyunk a télben, és ha hinni lehet a meteorológiának, a tél még jó néhány hétig a vendégünk lesz. Az ilyenkor szokásos havas és/vagy jeges utak sokunknak jelentenek kihívást.
A 24 évvel ezelőtt indult Portfolio 2022-ben Magyarország egyik legolvasottabb hírportáljának számít. A Portfolio.hu olvasottsága folyamatosan emelkedő tendenciát mutat, jelenleg már napi 500 ezer egyedi valós olvasót ér el. Az üzleti döntéshozók, a gazdaságpolitika irányítói és a gazdasági hírek iránt érdeklődők számára elsődleges és nélkülözhetet
Sérthetetlen pénzzé tette a kormány a családi szja-visszatérítést, amire a végrehajtó sem teheti rá a kezét, legalábbis a kiutalás előtt. Aki még nem igényelte ezt a pénzt, az hamarosan megteheti, mert erre a NAV-tól érkező bevallási tervezetben is mód van.
A NÚSZ szerdai közleménye arra figyelmeztet, hogy sokan hagyják az utolsó pillanatra az új éves úthasználati jogosultságuk megvásárlását, január utolsó két napján rendre 200 ezer körül van az éves országos és megyei matricavásárlások száma. Megközelíti már az egymilliót az idei évre érvényes éves országos és megyei autópályamatrica-vásárlások száma
CSOK, falusi CSOK, babaváró hitel és babaváró támogatás, hitelelengedés, illetékmentesség, áfa-visszaigénylés, otthonfelújítási támogatás, autóvásárlási támogatás, zöldhitel, CSOK-hitel: ismerősen csengenek ezek a fogalmak a gyermekesek számára, de vajon milyen szabályokkal igényelhetők a milliós nagyságrendű, akár vissza nem térítendő támogatások
A szakemberek kutatásai szerint alig létezik olyan ember civilizáltnak tekintett világunkban, aki nem érezte volna valaha üresnek az életét, a lelkét, önmagát. Ennek megéléséhez nem szükséges semmilyen pszichés vagy mentális betegségben szenvedni.
Kitart a jó hangulat az európai tőzsdéken és a magyar piacon is, itthon a blue chipek közül továbbra is az OTP emelkedik leginkább, a midcap-részvények piacán pedig a 4iG jár az élen.
Kiss Kató hazánk legismertebb léleklátója, akinek előadásaira országszerte tömegek kíváncsiak. Nehéz könnyek nélkül végignézni, ami ezen az eseményen történt.
Ozzie hatvanegy évesen, az Egyesült Államokban, az atlantai állatkertben szenderült jobblétre. Az intézmény Twitter-üzenetében úgy fogalmazott: "Összetört a szívünk, mert egy legenda távozott."
A digitális forradalom vívmányai ellenére nagyjából minden harmadik magyar autós még mindig jellemzően automatában fizet a parkolásért, ugyanakkor az okostelefonos alkalmazások már népszerűbbek, mint az Sms-fizetés – derül ki a Cristo autós alkalmazás megbízásából készült friss, reprezentatív kutatásból. Az elektronikus fizetési megoldások hátránya
Gecse-Legény Enikő három évvel ezelőtt szeretett bele a festészetbe. A háromgyerekes édesanya olyan életszakasz után ragadott ecsetet, amikor egyik traumatikus helyzetből került a másikba: édesapja 50 évesen elhunyt rákban, édesanyja egyedül maradt, nem sokkal később a nagymamáját is elvesztette, közben a gyermekeinek is különféle egészségügyi prob
Az elektromos autók hagyományos járművekénél magasabb javítási költségeire és ezért a teljes körű casco megkötésének szükségességére hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) hétfői közleményében.
Azt régóta tudjuk, hogy sikeres vállalkozás ma már nem létezhet hatékony online jelenlét nélkül, de a világjárvány hazánkban is példátlan e-commerce robbanást hozott magával: 2021 első félévében 30 százalékos bővülés mellett bruttó 494 milliárd forintos belföldi forgalmat bonyolított a magyar online kiskereskedelmi piac. A képlet tehát egyszerű, de
A pezsgő a világon mindenhol ugyanazt jelenti: az eleganciát, a kifinomultságot, a különlegességet – így az ünnepek, a születésnapok, az esküvők és a családi események állandó szereplője. Hagyományos – étkezések utáni, vagy tósztokat kísérő – fogyasztási módja mellett egyre gyakrabban isszuk aperitifként és használjuk koktélok alapanyagaként.