Tolnai Lajos csupán 15 éves volt amikor 1945-ben, Budapest szovjet ostroma idején naplót írt a házuk pincéjében. A megrázó írásból megtudhatjuk, hogyan élte meg egy gyerek a vérzivataros, tragikus időszakot. Az ő naplója is bekerült a tavaly megjelent Naplók az óvóhelyről című hiánypótló kötetbe, amely Budapest II. világháborús ostromát mutatja be
Kijevnek nincs kifogása azokkal az írásos javaslatokkal szemben, amelyeket az Egyesült Államok az orosz-ukrán válság enyhítését célzó tárgyalások részeként Oroszországnak kíván küldeni a héten.
Bár tavaly már közel tízszázalékos növekedést ért el az új haszongépjárművek piaca az egy évvel korábbihoz képest, a forgalomba helyezett járművek száma még mindig elmarad a járvány előtti szinttől.
A Fővárosi Közgyűlés többsége tudomásul vette a Városháza eladásának ügyét vizsgáló bizottság jelentését szerdán. A közgyűlés ülésén emellett döntés született arról, hogy 24 ezer fővárosi dolgozónak emelkedhet átlagosan 15 százalékkal a bére.
2022. február 1-jétől a NAV-nak is jelezhetik a hatóságok és a szolgáltatók, ha ügyfeleik tényleges tulajdonosi (TT) adataiban ellentmondást találnak. Ez pedig az érintettek TT-indexének csökkentéséhez, “megbízhatatlan” státuszhoz és akár szankciókhoz is vezethet - mutat rá a Mazars legfrissebb összefoglalója. Februártól ugyanis az ügyfél-átvilágít
A szortírozásban, raklapozásban és gépkiszolgálásban alkalmazható robotok terjedését többek között az egyre könnyebbé váló programozásuk és az emberi munkaerő jobb kihasználásának igénye hajtja.
A főpolgármester hiperpasszív vallási ismereteit kommentálja a Mandinernek Bese Gergő Karácsony szenteltvíztartós megjegyzése kapcsán, és hozzáteszi, megáldaná a főpolgármesteri hivatalt is. Ismeretes: a párbeszédes politikus a Magyar Zene Háza kapcsán egy interjúban azt mondta, a „XXI. században egy parkban építkezni olyan, mint belepisilni a szen
Bevételeik ilyen mértékű emelkedését még sosem várták a cégek - derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index 2021 utolsó negyedéves eredményeiből. Ennek ellenére hat ponttal csökkent a mutató értéke, a cégek optimizmusa mind a makrogazdaságra, mind saját teljesítményükre vonatkozóan érdemben csökkent.
Iskolai bántalmazásokról és édesapja alkoholizmusáról is beszél Kovács András Péter a UNICEF Magyarország Így lettem podcast és videósorozatának mától látható részében.
A divatüzletek tele vanna ezekkel a túlméretezett, maszkulin szabású darabokkal - melegek, kényelmesek, bőek és még elegánsak is! Csak egy baj van velük: a férfiak egyáltalán nem szeretik őket rajtunk...
Bujáki Zsolt közgazdász, bankmarketingből írta a szakdolgozatát, és mellette újságírói tapasztalatokat is szerzett, de bankban soha nem dolgozott. Megfordult néhány munkahelyen, majd 2002-ben a Porsche Hungariához került, ahol azóta is dolgozik, ennek köszönhető, hogy a „vércsoportja már elég rég Pantone 534”. A műsorban először az autópiac helyz
Az Oracle által végzett és szolgáltatásként is kínált gyártói szoftveraudit egyben fontos értékesítéstámogató eszköz. Az ügyfelek Oracle Cloudba tereléséhez is használják.
Az energiaszektor vezető vállalata és a legjobb európai gyakorlatokkal bíró társaság lett a Schneider Electric a férfiak és nők munkahelyi egyenlőségét vizsgáló európai jelentésben, a GDI indexben. A társaság ráadásul az európai nagyvállalatok között az első 20, Franciaországban pedig az első 5 között végzett a rangsorban. A hazai érdekeltségeknél
A luxuskörülmények között élő fővárosi vállalatvezető – a Playboynak 2009-ben adott – interjújából kiderül, ki fedezte a taníttatását, lett volna-e miniszter és hogy áll a nőkhöz.
Úgy tűnik vége lehet Újpesten annak a méltatlan vitának, amely abból robbant ki, hogy a távozóban lévő tulajdonos, Roderick Duchatelet elvette a klub 1885-ös alapokon nyugvó címerét és egy új logót tett a helyére.
Megszavazta a Fővárosi Közgyűlés az időalapú BKK-jegyek bevezetését, így 30 és 90 perces jegyeket is lehet majd vásárolni, de kizárólag digitális formában. A BKK korábbi közleménye alapján már a jegyek árát is eldöntötték.
Jane Fonda tökéletes testalkatra lehet büszke. Sokan azt hiszik, az Oscar-díjas színésznő kíméletlen diétával érte el a karcsúságot, ám ez nem igaz. Valójában szomorú oka van annak, hogy mindig is nádszálvékony volt.
Régóta uralkodó tévhitet próbál eloszlatni a World Heart Federation nevű, szív- és érrendszeri betegségek ellen küzdő szervezet: a szakemberek állítása szerint nem segít a szívbetegség elkerülésében a kis mennyiségű alkohol. Pedig rengetegen vannak, akik a napi egy pohár bor jótékony hatására esküsznek.