Lezárult az átfogó versenyhatósági vizsgálat a TV-szolgáltatások piacán: a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a fogyasztók igényeinek jobb kiszolgálása, és a verseny feltételeinek javítása érdekében több javaslatot is megfogalmazott, közöttük a szolgáltatóváltási folyamat további könnyítését.
Megfizethető árú, környezetbarát autók megvalósítását tűzte zászlajára a Toyota, 25 év távlatából bátran kijelenthető, hogy sikerült nekik. A világ legnagyobb
Néhány szerencsés esetben kiszámítható, hogy mikor érkezik a migrén, így könnyebb rá felkészülni. Azonban egyrészt ez nem mindig lehetséges, másrészt akkor is, ha számítasz rá; az élet nem áll meg. Nincs mindig idő mindent eldobni a munkában és hazasietni lepihenni, vagy otthagyni egy szülinapi bulit.
Az idei év mérföldkőként vonulhat be az űrkutatás történetébe. Holdmissziók, aszteroidabecsapódástól védő rendszer, új rakéták és robotjárók a Hold és a Mars felszínén, illetve a Naprendszer távolabbi pontjain nemcsak amerikai, orosz vagy európai fejlesztőműhelyekből, hanem Kínából, Indiából, Dél-Koreából és Japánból is. Együttműködő rivalizálás?
A fekete szarvasgombának sok rajongója van, kiderült, akik szeretik valószínűleg nem csak a különleges ízét kedvelik, hanem a benne található boldogsághormon is erősíti a kötődésüket.
Az időhöz való viszonyulásunk befolyásolja azt, akik vagyunk és ahogyan élünk. Márpedig az időhöz sokféleképpen lehet közelíteni: van, aki a múltba réved, van, aki a jövőbe menekül, és persze olyan is akad, aki a jelenért feláldozna mindent. De mit árul el rólad az, ahogy az időhöz viszonyulsz? Ennek jártunk utána.
Az Aranycsapat több tagjának, de Mészölynek és Albert Flóriánnak is utalt ki borozót az államapparátus a szocializmusban. Volt, aki hamar csődbe vitte, más kitüntetést kapott érte, az egyikük sztorijában pedig egy ex-miniszterelnök neve is felbukkan. Hidegkuti és Polyák egykori kocsmája még ma is látogatható.
- Sokak számára megdöbbentő, mondhatni pikáns titkokat tárt nyilvánosság elé a rendszerváltás utáni első miniszterelnökről, Antall Józsefről egykori tanítványa, Jeszenszky Géza (80), korábbi külügyminiszter, aki egyébként Antall gimnáziumi tanítványa volt. Egy rádióműsorban beszélt arról, hogy Antall a tanítványaival igen közvetlen hangot ütött meg
Európa több országa vezetett be szigorításokat a koronavírus-járvány megfékezésére. A korlátozások és a kötelező oltások ellen tüntetéseket tartottak Németországban, Olaszországban és Franciaországban is.
Nyílt levelében az EP-képvieslő úgy fogalmaz: ez nagy kár, mert Gulyás Gergelyt azon kevesek között tartja számon, „akik a Fideszben legalább igyekeznek korrekt viszonyt ápolni és normális válaszokat adni. Még ha nem is mindig sikerül.”
Először csökkent félév óta 700 alá a koronavírus-járvány miatti napi halálozások száma Oroszországban, az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma ugyanakkor ismét megközelítette a 30 ezret - derült ki az orosz operatív törzs által közölt adatokból.
Vajon mely patinás áruházak állják ki az idő próbáját, és képesek-e versenyben maradni oly sok győzedelmes – vagy éppen gazdasági válságos – év után is?
Az új autó a Puma crossover karosszériáját kapta, a „bőre” alatt pedig egy űrvázas platform található. A Rally1 szabályai szerint ezeknek az autóknak már nincs szükségük a törzsautó-platformra. Az új modell hibrid hajtásrendszerrel is fel van szerelve, amely akár 134 lóerőt is képes leadni, és speciális szakaszokon használható. A 2022-es Puma Ral
Az orvostudomány régóta próbálkozik azzal, hogy disznószerveket ültessenek beteg emberekbe, ám most először sikerült végrehajtani egy ilyen beavatkozást.
A Telekom rendszerint vezet be olyan akciókat, amikor a felhasználók ingyen kaphatnak mobilinternetet, ami sok ember számára nagy segítség lehet, bizonyos időszakokban. Most egy újabb ilyen eset történt, mi pedig mutatjuk a részleteket. A Telekom Magyarországon az egyik legtöbb ügyféllel rendelkező vállalat, aki számos szolgáltatást kínál a felhasz
Aleksandar Vucic szerb elnök szerint Ausztrália saját magát járatta le azzal, hogy visszavonta a címvédő és világelső teniszező, Novak Djokovic vízumát, és kiutasította az országból a sportolót.
- Sokak számára megdöbbentő, mondhatni pikáns titkokat tárt nyilvánosság elé a rendszerváltás utáni első miniszterelnökről, Antall Józsefről egykori tanítványa, Jeszenszky Géza (80), korábbi külügyminiszter, aki egyébként Antall gimnáziumi tanítványa volt. Egy rádióműsorban beszélt arról, hogy Antall a tanítványaival igen közvetlen hangot ütött meg
Összesen 225 ember holttestét szállították a halottasházakba, közöttük tizenkilencen a biztonsági erők tagjai voltak. Százhetvenöten kórházba szállítás után haltak meg a kazah főügyészség közlése alapján.
Szerinte magukat járatják le a teniszező kitiltásával. Scott Morrison ausztrál kormányfő viszont elégedett a döntéssel. A szerb teniszező nem indulhat el a hétfőn kezdődő ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
Már csak a nemzetközi tudományos publikáció megjelenésére várunk, hogy hivatalosan is jobb kedvre derülhessünk Mátyás király származását illetően – mondta a Demokratának Horváth-Lugossy Gábor.
Így emlékeztek meg arról, hogy a még a koronavírus-járvány, valamint a Fülöp herceg elvesztése miatti nemzeti gyász idején is tartottak bulikat a kormányfő hivatalában.