Az ellenzék szerint nem jelent valódi megoldást a növekvő inflációra, hogy a kormány befagyasztotta bizonyos termékek árát - mondta az LMP társelnöke vasárnap a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.
15 sportág 109 versenyszámában osztanak érmeket az idei téli olimpián. Ezek között vannak világszerte népszerűek, kevésbé ismertek, és olyanok, melyekre a sportrajongók is rácsodálkoznak: jé, ilyen is létezik? A pekingi olimpia kezdetéig minden műsoron szereplő sportággal foglalkozunk majd itt, a Mandineren. Persze tudjuk, hogy ezen kis dolgozatok
Kihúzták a Hatoslottó 2022/2. heti nyerőszámait. A tét 380 millió forint volt, és volt is telitalálat, így a 2022/3. hetén 100 millió forintért játszhatnak majd a hatos lottó játékosai.
Februártól koronavírus elleni oltási kötelezettséget vezetnek be Ausztriában a 18 éven felettiek számára, az erről szóló, kidolgozott törvénytervezetet vasárnap mutatta be az osztrák kormány.
A több mint 5400 tételből álló hagyatékot nemrég vásárolta meg a Petőfi Irodalmi Múzeum. A Cseh Tamás Archívum vezetője szerint még értékes kincsek kerülhetnek elő a kutatás során.
A játékos csapattársa szerint az északmacedón szurkolók több mindent is bedobtak a pályára, de szerinte ez normális, hiszen ez a Balkán, és ilyen a sport.
Változtassuk meg életmódunkat anélkül, hogy ténylegesen diétáznánk. Lehet, hogy nehéz elhinni, de már pár apró változtatással tehetünk az egészségünkért és elindulhatunk a tudatos táplálkozás felé vezető úton.
A koronavírus éppen hipersebességgel terjedő variánsáról, az omikronról tudjuk, hogy általában nem okoz olyan súlyos állapotot, mint például a delta variáns, ugyanakkor egészen meglepő tüneteket produkálhat.
A főpolgármester büszke rá, hogy „a Fővárosi Önkormányzat cégeinek összefogásának, közös munkájának hála, Budapest ismét egy kicsit rendezettebb, tisztább lesz”.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Kevesebb, mint a hallgatók fele végzi el a jogász képzést Magyarországon - derül ki a Felsőoktatási Elemzési Jelentések legfrissebb, decemberi kiadványából. A HÖOK szerint több oka is van a negatív tendenciának.
Mintegy harminc ember - köztük egy 102 éves férfi - kapta meg a koronavírus elleni oltóanyag negyedik adagját szombaton a pécsi Klinikai Központ oltópontjain azok után, hogy előző nap a kormány döntött az újabb emlékeztető dózisok felvételéről - tájékoztatta a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának (PTE KK) elnöke vasárnap az MTI-t. Cikkünkben
A világ számos országában egyre több esetben az omikron a felelős az új koronavírus-fertőzésekért – ezekről a tünetekről ismerheted fel, hogy ez a mutáció támadta meg tested.
A Transparency International (TI) Magyarországnak adott igazat a Fővárosi Törvényszék első fokú döntésével abban a perben, amely a turisztikai támogatások kiosztása mögött meghúzódó döntések és pályázatok nyilvánosságáról szól a Magyar…
Nagy István szerint üzentek a piacnak, hogy a magyar kormány nem fél meglépni a legváratlanabb intézkedéseket sem és úgy véli, a kereskedők be fogják tartani az árszabályokat.
Mintegy harminc ember - köztük egy 102 éves férfi - kapta meg a koronavírus elleni oltóanyag negyedik adagját szombaton a pécsi Klinikai Központ oltópontjain azok után, hogy előző nap a kormány döntött az újabb emlékeztető dózisok felvételéről - közölte a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának (PTE KK) elnöke vasárnap.
A legtöbb olvasónk számára már ismerős Elon Musk neve, akit mind a mai napig különös misztikum leng körül: ő az a tudós, feltaláló, üzletember és nem mellesleg multimilliárdos, aki a közelmúltban még Jeff Bezost is ledöntötte a Forbes milliárdos ranglistájának első helyéről. Na de hogyan jutott fel a csúcsra, Elon Musk mi és milyen események kapcsá
Aleksandar Vucic szerb elnök szerint Ausztrália saját magát járatta le azzal, hogy visszavonta a címvédő és világelső teniszező, Novak Djokovic vízumát, és kiutasította az országból a sportolót.
Akkor ez most Covid-tünet vagy nem Covid-tünet, karantén, önkéntes karantén, PCR vagy most ne legyen PCR, rendkívüli szünet, rendkívüli kérdőív, rendkívüli rálátás a rendkívül bizalmas adatokra, információtöbblet és információhiány, „tegye fel a kezét, aki kapott oltást!” – nagyjából ilyen a kisgyerekes élet omikron idején, címszavakban.