2021. január 8. péntek

jan. 8
10:00
A Biokomnál is várják már a havat (Háziállat)
A Biokom Nonprofit Kft. az Omsz pogányi meteorológiai állomásától kapott előrejelzés ismeretében személyi állományban és tárgyi eszközökben is felkészült a hétvégére előrejelzett havazásra és várható következményeire, írta közleményében a cég.
jan. 8
10:00
Orbán a Capitolium ostromáról: A baloldal Magyarországon is próbálkozott erőszakkal (SzMo)
A kormányfő azt mondta, nem szeretne beleszólni abba, ami most Amerikában történik, ugyanakkor hozzátette: ismeri ezt a helyzetet.
jan. 8
10:00
Szexuális erőszak miatt szabadságvesztésre ítéltek egy fiatalkorút (Demokrata)
A fiatalkorú férfi egy gyerekeivel sétáló nőre támadt rá az utcán 2020 májusában Hajdú-Bihar megyében.
jan. 8
10:06
A legidősebb magyar háziorvos is megkapta a vakcinát: 97 évesen még praktizál (Pénzcentrum)
A legidősebb, még aktívan praktizáló háziorvos is beadatta magának a koronavírus elleni vakcinát. A 97 éves Dr. Körmendi István Merkely Bélától kapta meg az oltást. "Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy tegnap este én magam
jan. 8
10:06
Szakértő: maximálisan biztonságos a védőoltás (ATV)
Karádi István, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja "maximálisan biztonságosnak" tartja a koronavírus elleni védőoltást.
jan. 8
10:06
A zöld varangy lett az év kétéltűje (Hamu és Gyémánt)
Magyarország egy leggyakoribb békáját, a zöld varangyot választotta 2021-ben az év kétéltűjének a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya. "Sajnos még napjainkban sem ritka, hogy egyesek ellenszenvvel viseltetnek a varangyok iránt, holott rossz hírnevükre a legkevésbé sem szolgáltak rá. Az
jan. 8
10:09
KSH: 3,5 százalékkal nőtt az ipari termelés tavaly novemberben (Menedzsment Fórum)
Tavaly novemberben 3,5 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz mérve, a munkanaphatástól megtisztítva 1,6 százalékkal emelkedett a termelés.
jan. 8
10:12
Nem csak a barkácsáruházaknak, a bútorkereskedőknek is jó év volt a tavalyi (Infostart)
A kényszerű otthonlét nemcsak a barkácsolási kedvet hozta meg, de sokan újíthatták meg lakásuk, házuk berendezését is, legalábbis erre látszik utalni a bútorok – KSH által mért – kiskereskedelmi áruforgalma, amely eddig nem látott magasságokba emelkedett az elmúlt évben. Az állami családtámogatási bejelentések alapján pedig szép kilátások elé néz a
jan. 8
10:12
Szárnyalnak a kis papírok a magyar tőzsdén (Portfolio)
A kimondottan pozitív európai közhangulatban néhány magyar kisvállalat papírja üstökösszerűen emelkedik. Remek napja van itthon az Alteonak, jelenleg 14,2 százalékos a plusz, az Autowallis részvénye 14,5 százalékot emelkedett a délelőtti órákban, míg a ralit az Ehep vezeti egészen elképesztő, 43,1 százalékos emelkedésével.
jan. 8
10:12
Megpiszkálnák a veszélyes gyom génjeit, hogy saját magát irtsa ki (Agroinform)
Ha a tudósoknak sikerülne elérni, hogy a disznóparéj egyedei közül a hímvirágú növények szaporodjanak, akkor előbb-utóbb minden egyes növény azonos ivarúvá fejlődne, ami meggátolná az agresszív gyomok szaporodását.
jan. 8
10:12
Kiszabadult a börtönből Indonéziában egy iszlamista hitszónok (Demokrata)
Állítások szerint ő tervelte ki a 2002-ben Balin elkövetett, több mint kétszáz ember halálát okozó terrortámadást.
jan. 8
10:18
Az amerikai közvélemény egységesen elítéli a Capitolium elleni ostromot (Infostart)
Az amerikaiak túlnyomó többsége elítéli azokat a honfitársait, akik megostromolták a törvényhozás épületét, ám Donald Trump megítélése nem változott az egy évvel ezelőttihez képest.
jan. 8
10:18
Spóroltak a magyarok karácsonykor, visszaesett a kiskereskedelem (Portfolio)
Karácsonykor is visszaesett a kiskereskedelem Magyarországon, miután a koronavírus-járvány a tavalyi év egészében rontotta a háztartások jövedelmi helyzetét és bizonytalanságot okozott.
jan. 8
10:18
Zséda és Kökény Attila közös dala a Casablanca filmklasszikust idézi meg (Femcafe)
Ha ők ketten összeállnak, abból biztosan sláger születik, és ez most sincs másként.
jan. 8
10:18
Végre kiderült, mitől néz ki 31-nek az 51 éves Jennifer Lopez (Glamour)
Ez Jennifer Lopez titka.
jan. 8
10:18
Elhunyt a Rendőrakadémia filmek sztárja (Promotions)
A híresség még olyan alkotásokban tűnt el, mint például a MacGyver, A dadus vagy a Beverly Hills 90210.
jan. 8
10:18
Eddig 2200 embert oltottak be a Dél-Pesti Centrumkórházban (Demokrata)
A főigazgató elmondta, nemcsak a saját dolgozóikat, de a környező intézmények munkavállalóit is beoltották.
jan. 8
10:20
Így készítheted el a szuperegészséges málnás-áfonyás granolaszeletet (Glamour)
Ha egészséges nasira váltanál
jan. 8
10:24
Két nap múlva megbukhat az olasz kormány az EU-s helyreállítási alap forráselosztása miatt (Portfolio)
Minisztercserékkel, harmadik Conte-kormánnyal vagy szakértői kormány felállításával zárulhat az olasz kormányválság, amelynek kimenetele a következő néhány napban dől el az olasz sajtó pénteki elemzései szerint.
jan. 8
10:24
Állítólag egy híres nőnek szól be Taylor Swift új dalában (Joy)
A rajongók szerint egyáltalán nem félrehallás a dolog.
jan. 8
10:24
Az Atos 10+ milliárd dollárért venné meg a DXC-t (Bitport)
Megerősítették a tegnapi lapértesüléseket, a tengerentúlon is terjeszkedő francia informatikai szolgáltató az eddigi legnagyobb cégfelvásárlására készül.
jan. 8
10:27
Átadja a hatalmat és megbüntetné az erőszakos tüntetőket Donald Trump (Menedzsment Fórum)
Ezt a Twitteren közzétett videójában jelentette be tegnap este.
jan. 8
10:27
KSH: 3,5 százalékkal nőtt az ipari termelés tavaly novemberben (Privátbankár)
Tavaly novemberben 3,5 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz mérve, a munkanaphatástól megtisztítva 1,6 százalékkal emelkedett a termelés.
jan. 8
10:30
Koronavírus – Újabb magyar vakcinakísérlet zajlik (Infostart)
„Nem az a fontos, hogy mivel oltassunk, hanem az a fontos, hogy oltassunk, ez nagyon nagyon fontos kérdés” – mondta Jakab Ferenc virológus.
jan. 8
10:30
Eddig 2200 egészségügyi dolgozót oltottak be a Dél-Pesti Centrumkórházban (ATV)
Az oltás után 20-30 percig ott tartják az embereket, de nem fordult elő semmilyen rendellenesség egyelőre - mondta Vályi-Nagy István, az intézmény főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
jan. 8
10:36
Montenegróban már a lakosság tíz százaléka megfertőződött (ProfitLine)
A járvány kezdete óta Montenegróban a lakosság mintegy tíz százaléka már megfertőződött az új koronavírussal - derült ki a közegészségügyi intézet (IJZ) pénteki jelentéséből.
jan. 8
10:36
Már 2200 embert oltottak be a Dél-Pesti Centrumkórházban: tényleg nem nagyon van mellékhatása (Pénzcentrum)
Eddig 2200 egészségügyi dolgozót oltottak be a Dél-Pesti Centrumkórházban - mondta Vályi-Nagy István, az intézmény főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A főigazgató elmondta
jan. 8
10:36
Az S-osztályból kimarad a Mercedes-Benz legújabb csemegéje (Auto Pult)
Nem véletlenül kezdték el zászlóshajóként emlegetni (a német) prémiumgyártók legnagyobb limuzinjait: a mára kissé túlhordott kifejezés ugyancsak jól foglalja össze az S-osztályos Mercedes-Benz lényegét. A modell hagyományosan a gyártó által birtokolt tudás legjavát hordozza; olyan előremutató megoldásokkal vértezik fel, amik majd csak évekkel későb
jan. 8
10:36
A kazah nép gyermeke visszavonul: nem lesz több Borat-film (Hamu és Gyémánt)
Sacha Baron Cohen elárulta, hogy Boratként nem fog visszatérni a mozivászonra. A Borat rajongók feltehetőleg nagyon szomorúak, ám ezen a héten nem csak ők kaptak rossz hírt. Rowan Atkinson is bejelentette, hogy nem hajlandó többé Mr. Bean bőrébe bújni. A legelső Borat-filmet 2006-ban mutatták be Sacha Baron Cohen főszereplésével, a
jan. 8
10:42
Magyar elnököt választott az Európai Unió Közjegyzőségeinek Tanácsa (Portfolio)
Tóth Ádám személyében magyar elnököt választott a több mint negyvenezer közjegyző európai képviseletét ellátó Európai Unió Közjegyzőségeinek Tanácsa (CNUE).
jan. 8
10:42
Havazik Zala Megyében, akár 10 centis hó is eshet (Háziállat)
Egy mediterrán ciklon csapadékzónája került átfedésbe a hideg légtömeggel, mely a Dunántúlon sokfelé intenzív havazást eredményezett – számol be a részletekről az Időkép. Reggelre a Dunántúl északi része, majd Zalaegerszeg és környéke is behavazódtak.
jan. 8
10:42
Újabb botrány a Facebook körül - az adatainkat akarják (Femcafe)
Egyre durvábban alakul a történet.
jan. 8
10:42
Pofonegyszerű, villámgyors és nagyon olcsó: 5 perces vaníliás bögrés sütemény (Femcafe)
Tojás- és sütés nélküli édesség a borús, bekuckózós napokra.
jan. 8
10:48
A 100 éves Keleti Ágnesről nevezik el a szertorna-bajnokságot Izraelben (ATV)
Minden idők legsikeresebb zsidó atlétájáról, a szombaton százéves Keleti Ágnesről nevezik el a szertorna-bajnokságot ettől az évtől Izraelben - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet pénteken.
jan. 8
10:48
Megrázó videó: egymás hegyén-hátán tárolják a holttesteket a szentendrei halottasházban (SzMo)
Nyitott koporsókban fekszenek az elhunytak, hogy minél többen elférjenek. A polgármester vizsgálatot rendelt el az ügyben.
jan. 8
10:51
Hogy teljesített a magyar ipar? Itt vannak a számok (Piac és Profit)
Tavaly novemberben 3,5 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz mérve, a munkanaphatástól megtisztítva 1,6 százalékkal emelkedett a termelés.
jan. 8
10:54
Rohamtempóban oltanak a Dél-pesti Centrumkórházban (Infostart)
Nemcsak a saját dolgozóikat, de a környező intézmények munkavállalóit is beoltották már. A kezdeti vonakodás megszűnőben van.
jan. 8
10:54
Ismét havazik a Dunántúlon, néhány centis a hótakaró (Háziállat)
Többfelé hull a hó északnyugaton, néhány centis fehér takaró borítja a tájat.
jan. 8
10:54
2020 volt az eddigi legmelegebb év Európában (ATV)
A feljegyzések kezdete óta 2020 volt a legmelegebb év Európában, a globális adatok szerint pedig 2016 és 2020 tartja a rekordot - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus klímaváltozási szolgálata.
jan. 8
10:54
Talajmegújító gazdálkodás pelletált csirketrágyával (Agrofórum)
Szervestrágyázás, talajjavítás és műtrágyázás egyetlen termékkel? A fermentált baromfitrágyából készülő CarbonKick starterek egy régóta meglévő igényre nyújtanak megoldást, hiszen a legalább 50 százalék szervesanyagot tartalmazó készítmény könnyen emészthető táplálékot nyújt a talajlakó élőlényeknek.
jan. 8
10:54
Exatlon Hungary: Szabó Franciska a mellei közé rakta csapattársát (Promotions)
Bors Máté Szabó Franciska melleiben kötött ki, még az Exatlon Hungary Végjátéka előtt.
jan. 8
10:54
„Óriási kihasználatlan lehetőségek vannak a magyar-román kapcsolatokban” (Demokrata)
A politikai instabilitás az erdélyi magyarság számára is kockázatokat jelent – mondta Kelemen Hunor.
jan. 8
10:57
Lázár János az állami szerencsejáték cég egy részét is bevinné az egyetemi alapítványba (Privátbankár)
Rogán Antal nem örül ennek.
jan. 8
11:00
Az EU 300 millió adag oltóanyagról egyezett meg a Pfizer és a BioNTech vállalatokkal (Menedzsment Fórum)
Az Európai Bizottság további 300 millió adag, koronavírus elleni oltóanyag beszerzéséről egyezett meg a Pfizer és a BioNTech vállalatokkal - jelentette be az Európai Bizottság elnöke pénteken.
jan. 8
11:00
Kim Dzsong Un szerint korábbi gazdasági tervei kudarcot vallottak, nyitna a külvilág felé (ATV)
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető azt szorgalmazta a Koreai Munkapárt kongresszusán, hogy országának jelentősen javítania kellene a külvilághoz fűződő kapcsolatain.
jan. 8
11:00
Tragédia - öngyilkos lett a gyönyörű sztár (Femcafe)
Megszólalt a gyászoló család.
jan. 8
11:00
Észak-Korea külkapcsolatainak javítását szorgalmazta Kim Dzsong Un (Demokrata)
Kim arról beszélt az állampárt képviselői előtt, hogy „átfogóan bővíteni és fejleszteni fogják a külkapcsolatokat”.
jan. 8
11:06
Újabb átalakítások a Kossuth téren (Infostart)
A két Kossuth Lajos téri épülettel kapcsolatos fejlesztésekről jelentek meg újabb információk. Új épületet kap a Kúria.
jan. 8
11:06
Tavaly 3,5 százalékkal nőtt az ipari termelés (ProfitLine)
Tavaly novemberben 3,5 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz mérve, a munkanaphatástól megtisztítva 1,6 százalékkal emelkedett a termelés. Az előző havitól 1,2 százalékkal elmaradt a szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás, de az áprilisi mélyponthoz képest 63 százalékkal nőtt - közölte pénteken első becslése a
jan. 8
11:06
2200 embert oltottak be eddig a Dél-Pesti Centrumkórházban (WebBeteg)
Eddig 2200 egészségügyi dolgozót oltottak be a Dél-Pesti Centrumkórházban - mondta Vályi-Nagy István, az intézmény főigazgatója pénteken.

Keresés