Most először fordult elő Szlovéniában, hogy a tesztekkel kimutatott új koronavírus-fertőzések napi száma meghaladta a háromezret - derült ki a válságkabinet szerdai jelentéséből. A szlovén kormány közben január 13-ig meghosszabbította az üzletek és szolgáltatások zárva tartására vonatkozó rendeletét.
Vasárnap délnyugat felől jelentősebb havazás érkezik, hétfő reggelig délnyugaton 5 centinél is több hó hullhat. Vásárhelyre 3-4 centis hótakarót ígérnek az időjósok.
A fogváltás után kuszán növő maradó fogakat rendszeresen fogszakorvossal kell ellenőriztetni. Nem csupán azért, mert a cseperedő diákot tinikorában zavarni fogja a ferde fogsora, és nem szívesen mosolyog, nem artikulál rendesen, szorongást okozhat neki a társai gúnyolódása, hanem azért is, mert fogainak romlása, szuvasodása is hamarabb bekövetkezik
A múlt hét eleji földrengések után, újabb utórengés rázta meg Horvátországot szerdán, amelyet Magyarországon is érzékelni lehetett - erősítette meg az ELKH CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának munkatársa az MTI-nek.
A Georgia államban tartott választás nyomán tarolhat az amerikai demokrata párt, ami alapvetően jó hírként hat a tőzsdékre, kivéve a technológiai óriásokat. Tart az olaj áremelkedése és második napja száguldanak az olajcégek, most egy elemző megmagyarázta, miért. A Mol is nagyot ugrott ma.
Nem tolonganak a brit városokból Ferihegyre induló járatokon az utasok, miután a magyar hatóságok feloldották az onnan érkező repülőgépek leszállási tilalmát. Hivatalos adatokat azonban nem adnak a cégek.
Felfüggesztették a fogadott orvossal és szülésznővel történő szülést Debrecenben. A klinika ennek ellenére minden várandóst biztosított arról, hogy „ellátása a legmagasabb szakmai színvonalon és odafigyeléssel fog történni”.
„Leszámolás az oligarchákkal és a felső tízezer bevonása a közteherviselésbe” - két pont a hat ellenzéki párt vezetői által lefektetett kormányzási alapelvekből. A méltányosabb közteherviselés érdekében a DK felülvizsgálná a TAO-t, a Momentum akár újabb adókat is bevezetne. Medgyessy Péter volt kormányfő örül a pártok összefogásának.
Tavaly április óta először több mint ezer halálos áldozata volt egy nap alatt a nagy-britanniai koronavírus-járványnak. A brit egészségügyi minisztérium szerdán közölt adataiból kitűnik az is, hogy a tömeges szűrések kezdete óta nem volt olyan magas az újonnan kiszűrt fertőzések napi száma, mint most.
A múlt hét eleji földrengések után Horvátországot szerdán újabb utórengés rázta meg, amelyet Magyarországon is érzékelni lehetett - erősítette meg az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizikai Intézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának munkatársa, Győri Erzsébet az MTI-nek.
Az vesse rá az első követ, akivel sose fordult még elő az, ami az Oscar-díjas színésznővel új HBO-s filmjében. Anne Hathaway és Chiwetel Ejiofor egy Londonban élő párt játszik a koronavírus-járvány idején az HBO új filmjében, akiknek szép lassan rámegy a kapcsolatuk a folyamatos bezártságra a lezárások következtében. Nincsenek céljai a napj
Hosszú évek óta ír, több könyve is megjelent, ma pedig a legnemzetközibb arca a magyar Instagramnak. Molnár Lainey megjárta a hadak útját a közösségi médiában, de a rossz tapasztalatai ellenére is újrakezdte, a sikerét pedig mi más mutatná jobban, hogy ma már közel negyedmillió felhasználó követi őt.
A francia Michelin-csoport, a világ egyik vezető gumiabroncsgyártója 2300 munkahelyet szüntet meg Franciaországban egyszerűsítési és versenyképességi programja keretében. A tájékoztatás szerint nem lesznek elbocsátások, a nyugdíjba vonulók és az önként távozók állásait számolják fel.
A TILOS DOHÁNYOZNI mintájára elkészült az új logó, amelyen ez áll: TILOS A HÁLAPÉNZ. Az ötlet egy háziorvosé, aki ilyen módon is szeretné transzparenssé tenni a törvénnyel szabályozott, január 1-jével életbe lépett ’új’ világot.
Mike Pence, a Trump-kormány alelnöke bejelentette: nem fogja blokkolni Joe Biden elnöki kinevezését, ezzel szembeszegült főnökével, aki azt remélte tőle, hogy megpróbálja valahogy meggátolni a demokrata politikus győzelmének hivatalos elismerését a kongresszusban.
A múlt hét eleji földrengések után Horvátországot szerdán újabb utórengés rázta meg, amelyet Magyarországon is érzékelni lehetett - erősítette meg az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont
Jelentős emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek szerdán. A kockázatvállalási kedvet az új koronavírus elleni védőoltásokkal kapcsolatos kedvező hírek mellett növelték a georgiai szenátusi választás várható kimeneteléhez fűződő várakozások is.
Néhány csillag úgy tűnik, nem bír meglenni társa mellett. Mit jelent az, hogy szipolyozó csillag? Az Algol-típusú változócsillagok nevüket prototípusukról, a Perseus csillagképben található, nagyon fényes Algolról kapták.Ezeknél a csillagpároknál az eredetileg fényesebb, masszívabb és fejlettebb égitest anyagát fokozatosa szívja el társa, mí
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/01/06/2942/
Egy napokkal ezelőtt debütáló mobil került az AnTuTu toplistájának élére, amit nem meglepő módon a többi 5 nanométeres processzorral ellátott mobil követ. Az AnTuTu ezúttal is közzétette a múlt havi szintetikus tesztek alapján a legerősebb zászlóshajók listáját. Ezúttal a december 1-től 31-ig terjedő időszakban szintén 1000 készülék elért pontszámá
Hidegrekordot mértek Spanyolországban, mínusz 34,1 Celsius-fokot szerda hajnalban a Pireneusokban - adta hírül szerdán a spanyol országos meteorológiai hivatal.
A Capitoliumban éppen az elektorok üléseztek, ahol szavazással szerették volna megerősíteni Joe Biden elnökségét. A tüntetők azonban ostrom alá vették a Capitoliumot. Nem sokkal később az épületet lezárták, Washingtonban kijárási tilalmat rendeltek el. Több tiszt megsérült, egy nőt mellkason lőttek.