Az eddigi zárlat nem csökkentette az aggasztóan magas koronavírus-fertőzési adatokat Izraelben - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja szerdán.
Bill Gross, a világ egyik legismertebb kötvénybefektetője szerint kimondottan túlértékeltek az amerikai piacok, a tőzsdék év végén tapasztalt ralija leginkább az intenzív spekulációnak és annak a körülménynek köszönhető, hogy nulla közeli szinten vannak a reálkamatlábak. A guru szerint többek között a Tesla is egyértelműen a túlértékelt vállalatok
Kedden az ellenzéki pártok vezetői megállapodtak a közös kormányzás sarkalatos pontjairól, egy közös fotó is készült róluk, amit aztán az internet felkapott.
2020 november végéig 3,1 százalékkal nőtt a házasságkötésel száma 2019 azonos időszakához képest: pedig az igazi rekordév volt. Úgy tűnik, hogy még a világjárvány sem vette el a magyarok kedvét a házasulástól, és ősz elejére
Még folyik az egyeztetés arról, hogy megadják-e a beutazási engedélyt a szakértőknek. A WHO főigazgatója nagyon csalódott amiatt, hogy ez még nem történt meg.
A Politico nemzetközi lapban megjelent elemzés arra kérte Joe Biden megválasztott amerikai elnököt, hogy avatkozzon be az európai politikába, és támogassa azokat az erőket, amelyek Lengyelország és Magyarország megbüntetését akarják elérni - közölte az igazságügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
A vasúttársaság kiemelt feladatként kezeli a személyszállítás szolgáltatási színvonalának emelését, amelynek fontos eleme az állomási környezet szépítése, kulturáltabb utasforgalmi terek kialakítása. Ennek érdekében 2019-ben elindult a legforgalmasabb állomásokat érintő „50 megújuló állomás” karbantartási program, ami 2020 rendhagyó körülményei ell
A kormányközeli Ripost friss értesülései szerint könnyen elképzelhető, hogy sok helyre, főleg tömegrendezvényekre csak az oltással rendelkezőket és a koronavíruson már átesetteket fogják beengedni Magyarországon is. Több nemzetközi cég is szerződést kötött digitális oltásigazolások fejlesztőivel, Franciaországban pedig már a parlamentig jutottak a
A TILOS DOHÁNYOZNI mintájára elkészült az új logó, amelyen ez áll: TILOS A HÁLAPÉNZ. Az ötlet egy háziorvosé, aki ilyen módon is szeretné transzparenssé tenni a törvénnyel szabályozott, január 1-jével életbe lépett ’új’ világot.
Magyarországon még mindig nem észlelték az új koronavírus-mutáció létét; nincs influenzajárvány; hetente érkezik koronavírus-vakcinából szállítmány; egy felolvasztott vakcina 120 órán keresztül felhasználható - az operatív törzs fontos közlésekkel jelentkezett szerdán.
A hagyományos autóipar viszonylag kedvezőtlen tőkepiaci megítélése nagyban megterheli versenyképességük növelését az új piaci területeken a Volkswagen konszern vezérigazgatója, Herbert Diess szerint.
Több mint kétszáz informatikai szakértőt képeznek ki a nyári, tokiói olimpiára és paralimpiára, nekik az lesz a feladatuk, hogy megakadályozzák a játékok ellen irányuló esetleges kibertámadásokat.
Meglepetést okozott a piacokon, hogy Joe Biden és pártja nagy valószínűséggel megnyeri mindkét szenátusi helyet Georgia államban, így a megválasztott elnök könnyebben véghez viheti terveit. A fontosabb tőzsdeindexek szépen emelkednek, a technológiai részvények azonban várhatóan nagy zuhanással fognak ma nyitni, és Európában is esnek. Remek formában
A finn Arla Food tejipari vállalat megkezdte a Scania biogázüzemű teherautóinak munkába állítását, ezzel jelentősen csökkentve a szén-dioxid-kibocsátását.
Újabb koronavírus-vakcina léphet a fázis 3 vizsgálati szakaszba, ezúttal egy indiai vakcina. A Cadila Healthcare elnökének nyilatkozata szerint hamarosan elkezdik a tesztet 30 ezer önkéntes bevonásával.
Az ázsiai tőzsdéken javarészt negatív hangulat uralkodott szerdán, miután Hongkongban több ellenzéki politikust és demokrácia-párti aktivistát letartóztattak, az európai tőzsdék viszont emelkednek a mai kereskedésben, a tengerentúlon pedig vegyes nyitás várható. A befektetők fő fókuszában az amerikai szenátusi választások vannak, ahol egyre nagyobb
A Kia ma bemutatta új logóját és szlogenjét, amelyek már a márka átfogó és teljes körű átalakulását vetítik előre. Az új logó bevezetése a Kia határozott ambícióinak és elkötelezettségének jele, hiszen a vállalat célja, hogy vezető pozíciót érjen el a jövő mobilitás- szolgáltatói piacán, szinte valamennyi tevékenységi ágazatának újragondolásával, m
A korlátozások és a gazdasági visszaesés ellenére 2020-ban a fogyasztási kiadások összege nem csökkent: a 22 400 milliárdos családi költekezés értéke 500 milliárddal növekedhet idén.
A 3 pontos érában például még sose. Jelenleg az egyetlen veretlen csapat az öt európai élbajnokságban. Az AC Milan felsült Giampaolóval a padon az előző szezonban, sokáig úgy tűnt, hogy Piolinak sem lesz sokáig maradása, aztán Ibrahimovic érkezésével mintha kicserélték őket. A svéd klasszis érkezése után több pontot gyűjtöttek, mint az elle
150-160 fős magyar küldöttségre számít a Magyar Olimpiai Bizottság az egy évvel későbbre halasztott tokiói olimpián – jelentette ki Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke. Jelenleg 84 kvótája van a magyar csapatnak, ezek közül a legtöbbet a tradicionális sportágak hozták, de a sportvezető meglepetésérmekben is reménykedik.
Tavaszra mindenképpen lesz bárki számára elérhető vakcina, és reményei szerint a lakosság 60-70 százaléka beoltatja magát – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a Blikknek. Nem vár nagy felfutást az esetszámokban az ünnepek elmúltával.
A kínai külügyminisztérium szerdán közölte, hogy még folyik az egyeztetés az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) a koronavírus-járvány eredetének felkutatása céljából Kínába látogató szakértői csoport beutazásáról, miután előző nap a WHO főigazgatója úgy nyilatkozott, hogy Kína még nem adta meg a beutazási engedélyt a szakértőknek.
Kilencvenhat éves korában elhunyt Bródy Vera Munkácsy Mihály- és Jászai Mari-díjas báb-, díszlet- és jelmeztervező, más munkák mellett Mazsola és Tádé bábfiguráinak megalkotója – közölte a Budapest Bábszínház.
Ma is megvolt az operatív törzs szokásos napi sajtótájékoztatója, amelyen elhangzott: közel 21 ezer egészségügyi dolgozót oltottak be eddig. A következő körben hamarosan a szociális intézmények lakói és dolgozói jönnek, akiknek az együttműködését kérik. Az oltóanyag hetente érkezik Magyarországra, eddig három szállítmányban 79 ezer fő beoltására el
Nógrád megyében jó pár helyen esőre ébredtünk, azonban nem kizárt, hogy délutánra a havazás is megérkezik, hiszen a Kékesen már több centi hullott szerda reggel.
Míg Izraelben eddig 1 millióan kapták meg az ellenszert, addig Franciaországban 5 ezren. Párizst élesen bírálták amiatt, hogy ilyen lassan halad a tömeges oltás a 67 milliós országban.
A 2020-as esztendőben az új személy- és kishaszongépjármű eladások főként a COVID19 vírus elterjedése után kialakult helyzet miatt 18,5% százalékkal estek vissza Magyarországon, de a nehezebb körülményeknek között is vannak, akik egészen jól teljesítettek. A Toyota megvolt, most a Ford hazai helyzetét vizsgáljuk.
Rachel Talibart brit fotós az angol tengerpart vonzerejét és áramlását fényképekkel rögzíti. Rachel Talibart projektjében, amely az Árapályok és viharok címet viseli, az Egyesült Királyság déli partszakaszát fotózta. A fotókból könyvet is adott ki ─ olvasható a Colossal hasábjain.A fotós úgy véli, a déli partvonalakra szorítkozni gyümölcsö
Míg a fővárosban eső esik, a Normafa újra fehérbe öltözött, de szánkózni még nem lehet. Jelenleg kb. 1 cm hó van Budapest felett a hegyen, ez téli sportolásra és szánkózásra még nem alkalmas. Bízzunk benne, hogy hétvégén