Azt ígérik, amint átlátható és tiszta, a hálapénz gyanúját sem feltételező rendszer alakul ki, ismét lehetőséget teremtenek a fogadott orvossal történő szülésre.
A vad által okozott károk felmérésében és értékelésében nyújt segítséget a szakértőknek és ezen keresztül a gazdálkodóknak az év elején megjelent Erdei Vadkárfelvételi és Értékelési Útmutató, valamint az Egységes Mezőgazdasági Vadkárfelmérési Útmutató.
Az Európai Bíróság decemberben döntött úgy, hogy betiltható a kóser vágás. Ez Belgiumban már meg is történt, mert a helyi bíróság szerint rituális módon, kábítás nélkül végzett vágás állatkínzás.
A Vodafone Magyarország tavaly áprilisban jelentette be, hogy hitelkártya méretű SIM kártya-tartóit fele akkora formátumra cseréli. A bolygónk védelmét szolgáló intézkedés április óta 1,6 tonna műanyag megtakarítását eredményezte. A kezdeményezés a Vodafone már meglévő fenntarthatósági programjának része. A régi SIM kártya-tartók kivezetését 2020 v
2021. január 1-jével Portugália átvette az Európai Tanács soros elnökségét a következő fél évre. Európában továbbra is a Covid-19 járvány leküzdése számít a legnagyobb feladatnak, de terítéken van az európai szociális modell megerősítése, a Közös Agrárpolitika és a Brexit is.
Marek Krajčí szlovák egészségügyi miniszter már a karácsonyi ünnepeket megelőzően valószínűsítette, hogy a vírus új változata megjelent az országban, de ezt csak most sikerült ténylegesen bizonyítani. A december 21-én hatályba lépett intézkedés szerint minden személynek karanténba kell vonulnia, aki Nagy-Britanniából érkezik Szlovákiába.
Megfertőződött koronavírussal Armen Szarkiszján örmény elnök, aki családjával Londonban töltötte az újévet - adta hírül kedden a Graparak című helyi lap, az államfői hivatal közlésére hivatkozva.
2021-ben a pénzügyi kiberbűnözők gyakoribb célpontja lesz a Bitcoin, míg más kiberbűnözők a fokozottabb adatvédelem érdekében tranzit kriptovalutákra állnak át az áldozatoktól való pénzköveteléskor. Mindezek tetejében a zsarolások még elterjedtebbek lesznek, legyen szó akár DDoS, akár zsarolóvírusos támadásról, mely utóbbi végrehajtói összevontan a
Amennyiben a betegség kialakulása előtt alkalmazott antitest terápia hatékonynak bizonyul, meg tudja majd védeni azon nagy kockázattal élőket, akiket még nem oltottak be, vagy akik egészségügyi okok miatt később se kaphatnak vakcinát.
Megérkezett hazánkba az újabb adag vakcinaszállítmány, ezúttal csaknem 39 ezer embernek elengedő oltóanyag érkezett - hangzott el az M1 Híradójában. Kedden reggel már csaknem ötezer adagot ki is szállítottak a Semmelweis Egyetem
Nem sokkal a január 1-jei indulás után az OTP Bank már több ügyfelének is folyósította az új, szabadon felhasználható és kedvező kamatozású Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitelt. Az igénylők 35 év körüliek, és átlagosan 3,5 millió forint összegű kölcsönt folyósított a hitelintézet a számukra.
Orbán Anita tölti be a Vodafone Magyarország vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettesi pozícióját, egyúttal januártól az igazgatótanács tagja is lesz. Az új vezérigazgató-helyettes a Tellurian LNG fölgázipari vállalat londoni leányvállalatától érkezett a Vodafonehoz.
Nyolc hónap börtönre ítélték a londoni Buckingham-palota egyik alkalmazottját, aki több tucatnyi érmet, dedikált fotókat és egyéb tárgyakat lopott II. Erzsébet királynő lakhelyéről.
A vallásszabadság, a zsidó-keresztény örökség, valamint az Európában élő zsidó közösségek elleni támadásnak minősítette a miniszterelnök az Európai Bíróságnak a kóser vágás megtiltásáról szóló decemberi döntését.
Nyilatkozatot írtak alá az ellenzéki pártok vezetői, amelyben rögzítették a közös kormányzás alapelveit, ha megnyerik a 2022-es országgyűlési választást.
Patai Mihály, az MNB alelnöke egy mai online eseményen elmondta, hogy folytatódik az NHP Hajrá keretein belül a hazai kkv-k segítése, ennek érdekében a program keretösszegét 1000 milliárd forinttal emelték meg. A tavalyi utolsó negyedévben a legaktívabb bankcsoport a hitelkihelyezésben a Magyar Bankholding lett.
Belga nyomozók rekordmennyiségű, 65 tonna kokaint foglaltak le tavaly Antwerpen kikötőjében - közölte a Belga helyi hírügynökség a vámhatóságra hivatkozva kedden.
Óriási vita robbant ki az intézmény Facebook-oldalán a döntés miatt. Sokak szerint nagyon kiszúrnak ezzel a kismamákkal, míg több anyuka szerint fogadott orvos nélkül is lehet problémamentesen szülni.
A Hawaii-szigetcsoporton belül található Kauai-sziget több ezer vadcsirkének ad otthont. A Kauai-szigeten vadon élő csirkék lézengenek Lumbahai érintetlen strandjaitól kezdve a repülőtereken, és benzinkutakon át egészen a városi parkolókig. Csipegetnek a szemétből, macskaeledelből, a turisták maradékából, de az őshonos ízeltlábúakat is sz
A december végi horvátországi földrengések magyarországi károsultjai közül sokan csak az újévben fordultak biztosítóikhoz. A kárösszeg így sokszorosan meghaladja a gyorsjelentésben feltételezettet és a kifizetések átlaga is magasabb lehet, mint egy-egy szélsőséges időjárási időszakot követően, állapítja meg a MABISZ közleménye.