A buszsávban közlekedőket ellenőrizték Budapesten a rendőrök, a kétnapos akció során hatvanhárom esetben intézkedtek szabálytalankodókkal szemben - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szombaton.
Egy péntek este megjelent, szombattól hatályos kormányrendelet szerint naponta tájékoztatni kell a köznevelési intézmények vezetőit arról, hogy az intézménnyel munkaviszonyban, vagy közalkalmazotti jogviszonyban állók közül ki van beoltva, illetve ki tekinthető más módon védettnek a koronavírus ellen. Egyelőre a jogszabály nem tartalmaz esetleges r
A Sandero-alapokra épített Jogger az A-oszlopig megegyezik a testvérmodellel, onnantól kezdve viszont más felépítményt, kombi karosszériát visel. A tengelytávja 30 centivel nagyobb, mint a Sanderónak (2,9 méter), a hossza pedig 45 centivel, így eléri a 4,55 métert. Öt üléssel 708, hétülésesként, lehajtott és előrebillentett hátsó üléssorral 565 li
Bővítette és fejlesztette területét 1,6 millió eurós beruházással a német tulajdonú, főként autóipari alkatrészeket gyártó, szekszárdi BHG-Alkatrészgyártó Kft. (BHG-ASZ) és társvállalata, az East European Consulting Kft. - közölte a BHG-ASZ kft. ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
Los Angelesben, Hosszú Katinka életének sorsfordító állomásán forgatott a róla szóló életrajzi dokumentumfilm stábja és főszereplője. Katinka négy meghatározó évig, 2008-tól 2012-ig élt a metropoliszban, ott járt egyetemre,ott lett sikeres úszó, Los Angeles-i diákként nyerte meg élete első világbajnokságát.
Ha egy paradicsom jó, akkor az tényleg nagyon jó. Így nem csoda, hogy a szenvedélyes szakácsok költőien beszélnek ezekről az élénk, késő nyári szépségekről. De ha egy rossz paradicsomhoz van szerencsénk, amely pépes és ízetlen, az egy időre elriasztja az embert. Ám ezek a tippek segíthetnek a tökéletes paradicsom megtalálásához.
A tréning legjobb eredményét a monacói Charles Leclerc érte el, megelőzve csapattársát, a spanyol Carlos Sainz Jr.-t. Ahogyan az első szabadedzés Sebastian Vettel autójának hibája miatt, úgy ez a gyakorlás is csonka volt, mivel a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) motorhiba miatt nem folytathatta, az orosz Nyikita Mazepin (Haas) p
Izgalmas a külseje Ez az autó volt nemrég az egyik kedvencem, már ami a dizájnt illeti. Nagyon pofás, vérpezsdítő és izgalmas. Ha nem lenne SUV forma, és újra Mantának hívnák, sorba állnék érte. Azóta megláttam az új Astrát és átállnék egy másik sorba. Annak vezetése messze van még, térjünk is vissza a Mokkához. A 4,15 méter hosszú Opel Mokka 12,5
Az egész világ legjobb teljesítményét produkálta augusztusban a forint, elsősorban az MNB kamatemeléseinek köszönhetően fordult élesen a hangulat a magyar deviza piacán. Ráadásul ritkán látunk tőle ilyet, az elmúlt tíz évben csak ötször volt jobb hónapja a forintnak. De meddig tarthat ki ez a tendencia? 350 alatt van még tér az erősödésre?
A Massey Ferguson, az AGCO (NYSE:AGCO) világmárkája nagy örömmel látott vendégül számos érdeklődőt a Born to Farm digitális eseményen, ami valójában a gazdálkodás ünnepe volt minden résztvevő számára az egész világon.
Vajon milyen jelekből ismerheted föl, hogy egy egészségtelen kapcsolatban vagy olyasvalakivel, aki saját igényeit és szükségleteit következetesen a tieid elé sorolja, hosszú távon pedig akár az önbizalmadat is lerombolhatja?
A Yucahu törzs ismét veszített, így megint Törzsi Tanács vár rájuk, ahol egyikük sorsa végleg eldől. Vajon kit szavaz ki a törzs? Hétfői promó: Előzetes: Gáspár Evelin és Járai Máté kórházba kerül! (09.06.) Vajon mi történhetett a celeb csapat játékosaival? Részletek hétfőn 21:20-kor a Survivor következő részében az RTL Klubon! Adásrészletek: M
Az Alfa Romeo szombati bejelentése szerint Räikkönen tünetmentes, a közérzete jó, ennek ellenére a szabályoknak megfelelően elszigetelték a szállodai szobájában. Frederic Vasseur csapatfőnök elmondta, hogy megfertőződött pilótájuk részvétele erősen kérdéses a jövő hétvégi Olasz Nagydíjon is, hiszen csak akkor hagyhatja el a karantént, ha negatív
A magas koleszterinszint a szív- és érrendszeri megbetegedések egyik fő rizikótényezője, ezért kezelése, illetve megelőzése létfontosságú a betegek számára. A páciensek állapota jelentős részben javulna, ha sikerülne változtatniuk életmódjukon és étrendjükön.
Ahogy elindul a tanév, néhány napon belül sokszor tüsszög, köhög a gyerek, fáj a torka. Dr. Somi Ildikó gyermek fül-orr-gégész szakorvos szerint ilyenkor a nátha és annak szövődményei a leggyakoribb problémaforrások, de idén az erős allergiaszezon, sőt a koronavírus miatt is jobban kell figyelnünk a szokásosnál.
Bár nagyjából eddig is ismert volt,hogyan búcsúzik majd Nagy-Britannia az uralkodótól, most nyilvánosságra került a pontos forgatókönyv. A Buckingham-palota hajtóvadászatot indított a szivárogtató után. Íme a részletek!
Egy péntek este megjelent rendelet szerint erről az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) működtetője napi rendszerességgel küld tájékoztatást az intézményvezetőknek.
Bár nem kötelező, de nem is tilos - még az oltottaknak is érdemes maszkot húzniuk zárt, rosszul szellőző helyeken, hogy megvédjék magukat és másokat - írja Kemenesi Gábor pécsi virológus.
Szalai Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya koronavírusos, ezért nem léphet pályára vasárnap az Albánia, illetve szerdán az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn.
Szalai Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya koronavírusos, ezért nem léphet pályára vasárnap az Albánia, illetve szerdán az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn.
Szalai Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya koronavírusos, ezért nem léphet pályára vasárnap az Albánia, illetve szerdán az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn.
A péntek este megjelent legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent az 1620/2021. (IX. 3.) számú kormányhatározat, amely rögzítette, hogy a kormány elfogadta a Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégiát. Ennek kapcsán szombaton délelőtt közleményt adott ki az Innovációs és technológiai Minisztérium, amelyben Steiner Attila körforgásos gazdaság fejlesztéséért,
Szabó Győző 18 év után, nemrégiben feleségül vette menyasszonyát, Rezes Judit színésznőt. A lánykérés – ami dühből született - már évekkel ezelőtt megtörtént, és minden romantikát nélkülözött.
A világon 219 755 461 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 552 580 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint.