Csak a Kennedy-gyilkosság évfordulói hozzák ennyire lázba az összeesküvési teóriák (angolul: Conspiracy theories), röviden konteók mániákusait, mint a 9/11, tehát a 2001 szeptember 11-i, a New York-i ikertornyokat leromboló repülőgépes merényletek.
Az Európai gyógyszerügynökség csütörtökön bejelentette, hogy az AstraZeneca cég koronavírus elleni oltóanyaga a Vaxzevria, igen ritka mellékhatásként Guillain-Barré szindrómaként (GBS) ismert idegrendszeri rendellenességet okozhat.
Kora este a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus részeként ünnepi szentmisét mutatott be Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a Kossuth téren. Ezután a hívek gyertyás menetben indultak a Hősök terére.
Az iskolának kötelessége hivatalból kivizsgálni az ügyet. Ők teljesen másképp emlékeznek a brutális támadásra, mint a fiú, akit egyébként jelenleg is kórházban ápolnak.
A Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati sprintfutamán felfedte egyik gyengeségét a Mercedes csapata – ezt mondja Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke.
Kiemelt eseménye volt a szombati, Kossuth téri szentmise az Eucharisztikus Kongresszusnak. Közben a kongresszus képviselőit az Országházban is fogadták.
Amikor azt mondtam a szüleimnek, hogy zenész szeretnék lenni, azt kérdezték, hogy és mit fogok dolgozni? – idézte fel Hetényi Zoltán, az EDDA dobosa az Elmondod Alapinak? című műsor legfrissebb adásában. A kiváló hangulatú baráti beszélgetést követően ezúttal sem maradhatott el a közös zenélés, amelyben láthatjuk Mogyoró Kornélt, Magyarország az e
Váratlan fordulattal kellett szembesülniük a Survivor játékosainak: újraosztották a csapatokat, tehát mostantól nincsenek civilek és celebek, hanem mindkét törzs vegyes. Sajnos ez a fordulat azonban már nem menthette meg a sárgák közül kiutált Zsófit, neki távoznia kellett.
Kulcsfontosságú kérdésekről: az elszaladt államadósságok jövőjéről, a közös minimumadóról is tanácskoztak az uniós pénzügyminiszterek (ECOFIN) a szlovéniai Brdóban. Íme a magyar figyelmeztetés Varga Mihálytól, valamint egy kis háttér.
Az osztrák védelmi minisztérium szerint komoly biztonsági kockázatot jelentett Ausztria légterében az a magyar felségjelű C–17-es NATO-gép, amely pénteken repült érthetetlenül alacsony magasságban.
A pedagógus az osztályteremben lett rosszul, egyik kolléganője hangosan kiabált segítségért, amit meghallott az egyik iskolaőr. Ő pedig nem habozott, azonnal megkezdte a szívmasszázst, amivel életet mentett.
A Magyar Szocialista Párt komolyan veszi, hogy a feddhetetlenségi nyilatkozatnak megfelelő jelöltek versengjenek az ellenzéki előválasztáson, ezért kéri a jobbikos Földi Istvánt, lépjen vissza Szabolcs 5. választókerületében.
20 évvel ezelőtt történt az Amerikai Egyesült Államok egyik legtragikusabb eseménye: 2001. szeptember 11-én omlott össze egy terrortámadás után a Világkereskedelmi Központ. A közmédia időjárás-jelentésében Tóth Tamás meteorológus New York egyik utcáján állva emlékezett meg a szomorú évfordulóról.
Romániában étkezési utalványokkal próbálják a koronavírus elleni oltás felételére ösztönözni a többségében még mindig beoltatlan lakosságot, ennek részleteiről pénteken írt alá miniszteri rendeletet Cseke Attila megbízott egészségügyi miniszter.
Egy kisgéphajó és egy csónak ütközött össze a Tisza folyó 522-es folyamkilométerének közelében 2021. szeptember 11-én 17 óra 40 perc körül. Mindkét vízi járműben két személy tartózkodott, akik a baleset következtében a vízbe estek. Három személy sérülésmentesen jutott ki a partra, egy férfit még keresnek a rendőrök. A Tiszai Vízirendészeti Rendőrk
A magyarság a történelemben mindig is küldetésének érezte, hogy híd legyen Kelet és Nyugat között - emelte ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton, amikor a Parlamentben fogadta a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyházi vendégeit.
A Red Bull versenyzője, Sergio Perez szerint „nagyon unalmasak” az idén bevezetett sprintfutamok, és azok semmi extrát nem nyújtanak a rajongók és a versenyzők számára.
Négy hétvégén belül már a harmadik autótöréses balesetét szenvedte el Carlos Sainz. Ez a monzai sprintkvalifikációján és az önbizalmán is nyomot hagyott.
A zenészt két évre eltiltották a vezetéstől, amit soknak tart, de még nem tudja, fellebbez-e az ítélet ellen. Ha nem, akkor el kell adnia a házát, hogy tömegközlekedéssel jobban megközelíthető helyen lakjon a családjával.
Ahogy megírtuk, súlyosbították Lovasi András ítéletét: aki 2019 márciusában terepjárójával ütközve maradandó fogyatékosságot okozott. Az ítélet nem jogerős, az üggyel kapcsolatban megszólalt a zenész is.
Az egyik gyereket már haza is vitték, amikor kiderült a tévedés. A történetnek ugyan happy end lett a vége, és már mindkét kisbaba a saját családjánál van, de a kórház reakciója egyelőre még várat magára.
A 6. helyen ért célba a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati sprintkvalifikációján Charles Leclerc. A Ferrari versenyzője azt mondja, ennél jobb eredményben nemigen bízhattak.
Továbbra is az intenzív osztályon ápolják a háromszoros világbajnok labdarúgót, Pelét, akit múlt szombaton daganatos megbetegedés miatt operáltak meg egy Sao Pauló-i kórházban.