A koronavírus-járvány utáni leállásokat követően most már látszik, hogy kezd magához térni a magyarországi kiskereskedelem, amelynek forgalma júliusban 3 százalékkal növekedett a múlt év hasonló időszakához képest - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikai és fogyasztóvédelmi államtitkára pénteken Nagykanizsán.
Banki alkalmazottnak adják ki magukat csalók, hogy bankkártya-adatokat szerezzenek, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KRNNI) nyomoz az ügyben.
Kevesebb, mint három hét múlva, 2021. szeptember 23-25. napokon immáron 28. alkalommal nyitja meg kapuit az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, melynek a Hód-Mezőgazda Zrt. ad otthont. A rendezvényen az AXIÁL Kft. is megjelenik kiállítóként.
Aki már valaha elsétált a Budapesti Operettszínház Nagymező utcai épülete előtt, annak minden bizonnyal szemet szúrt a járdán található cipőtalp-lenyomatok sokasága. Azon művészóriások kiváltsága a magyar Walk of Fame-en helyet kapni, akik elnyerik hazánk egyik legrangosabb közönségdíját, és ezzel a Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagjává avanzsá
Bár sok háztartásban évekig tárolják a régi mobilokat a fiókban, hátha még jó lesz valamikor. Kevesen tudják azonban, hogy a telefonokban található veszélyes anyagok hosszú távon szennyezhetik a környezetet, sőt, akár az emberi szervezetre is károsak lehetnek.
A Fővárosi Önkormányzat törekvéseihez kapcsolódóan a teret egy ligetes, fás találkozóhellyé alakítják át, és már épül a talajkapcsolatos növénykazetták támfala is – fogalmaz pénteki közleményében a Budapesti Közlekedési Központ.
Pár tucat olyan esetet ismerünk, amikor egy robot - jellemzően egy Tesla - megrongál egy járművet. Most megtörtént az eset fordítottja, visszavágott a benzines jármű.
Fotó: MTI archív Koszticsák Szilárd Az összetett pontversenyben vezető brit Mercedes-pilóta mögött elsőszámú riválisa, Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője autózta a második legjobb időt, kettejük között kevesebb mint egytized másodperc volt a különbség. A gyakorlás fél órán keresztül szünetelt, mivel a négyszeres világbajnok német Sebast
Az ördög-ügyvédje sztori a legutóbbi önkormányzati választások óta tartja lázban a közéleti témákra fogékony olvasót. A legújabb fejlemények nem, hogy letisztították volna a képet, hanem még jobban bonyolítják.
A magyarországi biztosítási piacon szerzett tapasztalatokra, az itt felhalmozott bankbiztosítási tudásra, valamint az OTP Bankkal kialakított stratégiai együttműködésre alapozva lép a horvát piacra a Groupama Biztosító. Az OTP Bank horvát leánybankjától megvásárolt biztosítótársaság szilárd alapokkal rendelkezik, működésében jelentős növekedési pot
Az egészségügyért felelős államtitkárság helyett az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) szabja meg az egészségpolitika irányait, amelyet szervezetileg a belügyminiszter felügyel - olvasható a Medical Online szaklap beszámolójában, amelyet a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság csütörtöki konferenciájáról készített. Közben a Népszava azt írja:
Mérsékelten lassult az euróövezet gazdasági aktivitásának a növekedése a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzserek körében végzett havi rendszeres felmérésének végleges adatai alapján.
A Sars-Cov-2 koronavírus okozta betegség, a Covid-19 elleni védőoltás kötelezővé tételéről beszélt Mario Draghi olasz miniszterelnök az olasz sajtó pénteki jelentése szerint.
A Sars-Cov-2 koronavírus okozta betegség, a Covid-19 elleni védőoltás kötelezővé tételéről beszélt Mario Draghi olasz miniszterelnök, aki az országba érkező migránsok vakcinázását is szorgalmazta az olasz sajtó pénteki jelentése szerint.
Az Államadósság Kezelő Központ közzétette a mai állampapírpiaci referenciahozamait. Ez alapján elmondható, hogy csak minimálisan mozdultak az állampapírpiaci hozamok a mai kereskedésben, ami az elmúlt napok erősebb mozgásai után a piaci megnyugvásként értelmezhetők.
A Steyr újratervezte homlokrakodó-szerelékeit, és hozzáigazította traktorjait is, hogy minél szélesebb körben és minél sokoldalúbban lehessen alkalmazni a kettő kombinációját. Hét traktorcsalád összesen 20 típusára szerelhetők fel a saját tervezésű és gyártású eszközök.
Banki alkalmazottnak adják ki magukat csalók, hogy bankkártya-adatokat szerezzenek, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KRNNI) nyomoz az ügyben.
Közzétették a friss amerikai munkanélküliségi adatokat az Egyesült Államokban. A friss közlés kellemetlen meglepetést okozott, a mezőgazdaságon kívüli foglalkoztatottság növekedése messze elmaradt a várakozásoktól. A Fed a munkaerőpiaci adatokra hivatkozva is halogatja a monetáris szigorítást, és a friss adat erősítheti a várakozásokat, hogy az ame