A hétvége egy nem túl fontos, mégis a neten, különösképpen a Facebbokon sokak érdeklődésére számot tartó téma volt, hogy Varga Judit szülinapja kimaradt a lájkbajnokságból.
Az Európai Bizottság a minap jóváhagyta Magyarország új, 2022-2027 időszakra vonatkozó regionális támogatási térképét, ami alapján 2022. januártól nem lesznek többé hátrányban a Pest megyei cégek, sőt, ők lesznek a legnagyobb nyertesei a pályázati rendszernek – hívja fel a figyelmet a friss brüsszeli döntés kapcsán a Via Credit.
Öt év alatt háromnegyedével csökkent a két nagyhatalom egymás közti közvetlen befektetéseinek értéke, a technológiai szektorban pedig ennél is látványosabb a visszaesés.
A Volvo új, továbbfejlesztett hajtáslánca egyetlen feltöltéssel akár 90 kilométer megtételét teszi lehetővé. Mivel a prémium járművek vezetői átlagosan nem egészen 50 kilométert tesznek meg munkanapokon, az új Volvo plug-in hibrid modellek felhasználói képesek lesznek tisztán elektromos üzemben végezni napi ingázásukat, amennyiben rendelkeznek otth
Várhatóan végül a nukleáris energia is bekerül a zöld, fenntartható gazdasági tevékenységek Európai Unió által kijelölt körébe, de az Európai Bizottság még mindig nem határozott az Európát megosztó kérdésben. A döntéssel a testület valószínűleg megvárja a szeptemberi németországi választások eredményét.
Az év végéig 17 millió koronavírus-vakcina áll rendelkezésre Magyarországon; jöhet a 200 ezer forintos bruttó minimálbér, a családosok és a 25 éven aluliak szja-visszatérítése, illetve mentessége. Így indította Orbán Viktor a parlament őszi ülésszakát.
Az 1 MW-os, napenergiával működő töltők 514 kilométerre (320 mérföldre) elegendő töltést biztosítanak a 8-as osztályba tartozó, 80 000 fontos kamionok számára 30 perc alatt.
A magyar történelem megkerülhetetlen alakja a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, mint az egyik első ember, akinek az akkori technológia segítségével sikerült rögzíteni a hangját.
A munkaerőpiacon az elmúlt másfél évben jelentős változások mentek végbe, amelyek a szakmunkások lehetőségeit is átalakították. A havi bérigény nőtt 2021-re, a releváns álláskeresők átlagosan nettó 233 000 forintos fizetésre számítanak – többek között ez derül ki a Profession.hu saját adatbázisa alapján készített friss elemzésből. A szak-, betaníto
Hétfőn 13 órakor kezdődött a parlament plenáris ülése, ahol a kormányfő napirend előtt többféle bejelentést tesz a következő időszakban szükséges döntésekről, illetve megszavazhatják a veszélyhelyzet újbóli meghosszabbítását is.
Múlt pénteken eséssel zártak a tengerentúli tőzsdék, az S&P 500 havi mélypontra került, miután a befektetőket egyre inkább aggasztja a gazdaság lassulása, és az sem segített, hogy a Michigan egyetem fogyasztói hangulat indexe bár emelkedett, de elmaradt a várttól. Ezt követően Ázsiában kifejezetten rossz hangulat uralkodott, a nyitva tartó piacok k
Folytatódik a 13. havi nyugdíj visszaépítése, több mint 600 milliárd forintot térít vissza az állam a családoknak, hathavi fegyverpénzt kapnak a rendvédelmi szervek esküt tett tagjai. Összefoglalónk a miniszterelnök bejelentéseiről.
Átfogó megállapodást kötött a kormány a Magyarországi Baptista Egyházzal, a dokumentumot Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes, valamint Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke írta alá hétfőn Budapesten.
Kora délután kezdődik a parlament őszi ülésszaka, melynek nyitásaként Orbán Viktor miniszterelnök beszél majd „aktuális ügyekről”. A kormányfő pénteken már jelezte, hogy további döntéseket is bejelenthet.
Erről a honvédelmi miniszter egy konferencián beszélt. Ruszin-Szendi Romulusz pedig kijelentette: minden állampolgárnak van feladata az ország védelmében.
Nőtt a beoltottak száma Szlovéniában, miután a kormány a múlt héten szigorított a járványügyi intézkedéseken - derült ki a válságstáb hétfői jelentéséből.
Újabb részleteket árult el a jövő évre ígért szja-visszatérítésről Orbán Viktor hétfőn a parlamentben. A kormányfő ezzel gyakorlatilag biztosra vette az 5,5% feletti gazdasági növekedést, szerinte "ha nem történik valami komoly baleset", akkor ez teljesülhet.
Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával indult el a parlament őszi ülésszaka. A miniszterelnök több bejelentést is tett. Közölte, hogy javasolják az Országgyűlésnek a rendkívüli jogrend meghosszabbítását év végéig és beszélt arról is, hogy a nyugdíjprémium várható összege meg fogja haladni az 50 ezer forintot.
Egyre kevesebben vagyunk a világon, akik ne jártunk volna pórul már ilyen módon. Persze ilyenkor majd felrobbanunk a dühtől, de mások történetét elnézve gyakran a nevetéstől sírunk.
Mindenben ruhából a legkülönlegesebbet keresed? Jó helyen jársz, mert idén ősszel a boltok tele vannak extravagáns darabokkal, melyek egy csapásra feldobják az öltözékedet!
A koronavírus-járvány elleni védekezés frontvonalában helytálló egészségügyi dolgozóknak mondanak köszönetet azzal a Nők Magyarországért Klub és a XXI. kerületi önkormányzat kezdeményezésére készült ötszáz négyzetméteres falfestménnyel, amelyet hétfőn avattak fel egy csepeli panelház falán.
A Magyar Nemzeti Bank biztosítók üzleti teljesítményére vonatkozó legújabb jelentésének adatait elemezve megállapítható, hogy 2020-ban a koronavírus járvány nem okozott rendszerszintű sokkot a biztosítási szektorban, azonban a korábbi évektől elmaradó, mérsékelt ütemű növekedés jellemezte a biztosítók teljesítményét. 2021 első félévében szerződésál
Orbán Viktor az Országgyűlésben tartott beszédet szeptember 20-án. Ebben elmondta, 1,9 millió magyar család fog jövő év februárban SZJA-visszatérítést kapni, de nyugdíjprémium is érkezik idén, ennek várható összege meghaladja majd az 50 ezer forintot.
Országszerte legalább 1100 elektromos busz áll forgalomba 2022-től 2025-ig a Zöld Busz Program 180 milliárd forintos keretéből - közölte az MTI-vel csütörtökön a Humda Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt.