2021. szeptember 20. hétfő

szept. 20
10:12
Történelmi rekordot dönt a gázolaj ára szerdától – a benzin olcsóbb lesz (Auto Pult)
Egymással szemben megy majd szerdán a benzin és a gázolaj ára: mintha csak az lett volna a cél, hogy a két üzemanyagtípust egy szintre hozzák, a benzinért átlagosan literenként 2 forinttal kevesebbet, a dízelért azonban 7 forinttal többet kell majd fizetnünk a hét közepétől. Ezzel egyébként a gázolaj ára történelmi csúcsot döntött.
szept. 20
10:12
Módosult az élelmiszeripari pályázat: nézd meg, mi változott! (Agroinform)
Könnyítettek a pályázók életén: bontott építőipari alapanyagot is fel lehet használni a pályázati forrásból megvalósuló építkezések során az egyik célterület esetében.
szept. 20
10:12
Magyar fejlesztők adhatnak lendületet a drónos szállítás fejlődésének (Mandiner)
Drónokra szerelhető speciális szállító dobozt fejlesztett két magyar cég, a terméket már számos országba értékesítették - közölték a cégek az MTI-vel.
szept. 20
10:12
Az elektromos autók fogyasztását is feltüntetik a benzinkutakon (Autószektor)
A fiktív gépjárművekre számolt becslés az elektromos autókra is vonatkozik, ahol a fajlagos fogyasztás 100 kilométerenként 17,13 kWh-ban határozták meg. Pukler Gábor, a Jövő Mobilitása Szövetség elnöke arról beszélt, a kötelező összehasonlítással rendkívül szembetűnő lesz a különbség a hagyományos és az elektromos gépjárművek fogyasztása között, ut
szept. 20
10:14
Kiakadt a világsztár: Ronaldo nem bírta elviselni a birkákat (Agroinform)
Christiano Ronaldo és családja két hétig laktak a luxusházban, de már költöznek. A Manchester United régi-új sztárját borzasztóan zavarják a szomszédban lévő juhok.
szept. 20
10:14
Magyarország megmutatta, hogyan kell megvédeni a határait – írja a Breitbart (Mandiner)
Hazánk videót közölt a határvédelem munkájáról, amire az amerikai portál is felfigyelt.
szept. 20
10:15
Csoki és Hipo: A vécé volt az utolsó menedék, a béke szigete számunkra (SzMo)
Interjú a zenekarral, akiket vécékben tartott gerillakoncertjeik tettek legendássá – legutóbb már annyian voltak kíváncsiak rájuk, hogy egy gombostűt sem lehetett leejteni.
szept. 20
10:15
Nemzeti „zöldvagyonon” ülünk (Agrofórum)
A Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete szeptemberben tartotta kertészeti kiállítását, melynek első napját szakmai rendezvény kísérte a „Több zöld várost Európának” elnevezésű kampány keretében.
szept. 20
10:15
Fluor Tomit megette egy gyilkos cápa (Promotions)
Miután előadta az Apuveddmeg című dalt, a Cápa megtámadta Fluor Tomit.
szept. 20
10:18
Elkészült a megújult Hungexpo, ami milliókat vonzhat Budapestre! (képek és interjú) (Portfolio)
Szinte napra pontosan 2 évvel ezelőtt számoltunk be róla, hogy nettó 55 milliárd forintból felújítják és korszerűsítik a meglévő pavilonokat a Hungexpon 2021-ig, valamint két új kiállítási csarnokot, új fogadóépületet és egy kongresszusi központot is építenek. "Gyerekkorunk BNV-je mára teljesen elavult. Rendes konferenciaközpontunk meg szégyenszemr
szept. 20
10:18
Magyarország biztonságához önálló nemzeti képesség kell (Demokrata)
Erős Magyarország erős honvédség nélkül elképzelhetetlen – jelentette ki Benkő Tibor honvédelmi miniszter.
szept. 20
10:18
A dugó miatt késhetett Karácsony Gergely a hivatalból (Mandiner)
„Én mondtam meg, hogy 8-ra kell beérni” – mondta VV Zsoltinak adott interjújában a főpolgármester indulás előtt, majd még 8:34 perckor is az autóban ülve viccelődött a dugókkal.
szept. 20
10:20
Előválasztási káosz: még mindig nem lehet online szavazni (Mandiner)
Az összeomlás után két nappal sem sikerült kijavítani a hibákat.
szept. 20
10:24
Hamarosan bruttó félmillió forintot is az átlagfizetés (Piac és Profit)
Az idei és a jövő évi béremelkedések hatására 2022 második vagy harmadik negyedévében elérheti a bruttó 500 ezer forintot az átlagfizetés Magyarországon – írja a Világgazdaság Varga Zoltánra, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzőjére hivatkozva.
szept. 20
10:24
Nem szép ami a kriptopiacon megy ma, ütik a bitcoint (Portfolio)
Az általánosan kedvezőtlen nemzetközi hangulattal együtt esnek ma a kripotvaluták is, a bitcoin árfolyama több mint 5 százalékkal került lejjebb. Az esés mögött több ok is meghúzódik, többek között az is negatívan befolyásolja a piaci hangulatot, hogy Erdogan török elnök azt mondta, hogy az ország háborúban áll a kripotvalutákkal.
szept. 20
10:24
Sosem gondolnád, milyen extra előnyei vannak még a lézeres szőrtelenítésnek! (Glamour)
A lézeres szőrtelenítés legnagyobb előnyét senkinek nem kell bemutatnunk: a nemkívánatos szőrszálak végleg eltűnnek a kezelt testfelületről. Ez a kezelés viszont a nyilvánvaló hatásán túl olyan extra előnyökkel is jár, amit nem gondoltál volna! Most bemutatunk három ilyet.
szept. 20
10:24
Fény derült arra, mit gondolnak Katalinék Meghan és Harry címlapfotójáról (Joy)
Pontosan tudják, hogy minden, amit ők Amerikában csinálnak, rájuk is hatással van.
szept. 20
10:24
Mától megint borul a budapesti közlekedés, összevissza kapkod Karácsony (Demokrata)
Mától megint átállítják a lámpákat, és újra másképp kell közlekedni a Nagykörúton és a környékén.
szept. 20
10:24
Egymillió forint csak az áramért: Döbbenetesen aljas módon húzzák le a kisvállalkozókat Semjén kiállításán (Nyugati Fény)
70 milliárdba került, és még a kiállítókat is megkopasztják.
szept. 20
10:30
Lemond a szakszervezeti ernyő vezetője, belép a DK-ba (Infostart)
Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke vasárnap bejelentést tett.
szept. 20
10:30
Dagad a botrány New Yorkban: az éttermek oltási igazolvánnyal akarják távol tartani a színes bőrűeket (Blikk)
A Black Lives Matter mozgalom szerint a vendéglátóhelyek egy része az oltási igazolványokat használja fel a színes bőrűek távol tartására.
szept. 20
10:30
Lövöldözés a permi egyetemen, halottak + videók (HírTV)
Öt embert megölt és hatot megsebesített egy fegyveres a Permi Állami Egyetemen - közölte hétfőn az orosz Nyomozó Bizottság.
szept. 20
10:30
30 éve nem hoztak ilyen sok pénzt az állami nyugdíjprogramok Amerikában (Portfolio)
A rekordokat döntögető részvénypiac 30 éve nem látott hozamokat eredményezett az állami nyugdíjrendszerben Amerikában  -  számol be a hírről a Financial Times.
szept. 20
10:30
Hatalmas robajjal tört ki egy tűzhányó a Kanári-szigeteken, megrázó felvételek készültek róla (Femcafe)
A tűzhányó La Palma szigetén tört ki, 1971 óta először ért véget a területen egy vulkán szendergése. A spanyol kormányfő is a helyszínre utazott.
szept. 20
10:30
Tudatosan lassul - Ugron Zsolna interjút olvashatsz az októberi Glamour magazinban (Glamour)
Ugron Zsolna író, szerkesztő fantasztikus tehetség, amit nemcsak nagyszerű könyvei, hanem az októberi GLAMOUR-ban található interjú is bizonyít. Csapj le a magazinra és ismered meg a rendkívül sokoldalú művészt.
szept. 20
10:30
Kellemes párizsi séta 70 méter magasan (Hamu és Gyémánt)
Vannak, akik a Szajna partja mellett szeretnek sétálni, és vannak akik fölötte. Getty Images Nathan Paulin 30 percre elnyerte fél Párizs figyelmét: a francia kötéltáncos egy könnyed sétát tett az Eiffel-torony és a Chaillot színház között. A dolgot nehezítette, hogy mindezt egy 600 méter hosszú kötélen tette, amelyet hetven méter magasra f
szept. 20
10:30
Egyedülálló bioszféra-rezervátum jött létre a Duna körül (Mezőhír)
Hazánk a rezervátum területének harmadát adja.
szept. 20
10:33
Aktívak a vulkánok Európa több pontján is, a Kanári-szigeteken ezreket kellett kitelepíteni (SzMo)
Izlandon pedig egy fél éve folyamatosan működő tűzhányó tartja izgalomban a helyieket és a turistákat.
szept. 20
10:33
Gyönyörű nő lett Michael Jackson lányából, mindenki megfordulna utána az utcán (Promotions)
Csodaszép nővé cseperedett Michael Jackson egyetlen lánya, a modellként és zenészként tevékenykedő Paris Jackson.
szept. 20
10:36
Minimálbér-emelés: sok helyen fog gondot okozni a fizetések kigazdálkodása (Menedzsment Fórum)
Nem minden szerktorban lesz zökkenőmentes a jövő évi emelés.
szept. 20
10:36
Marketing Summit Hungary: kiderült, mit várnak a tengerentúlon a jövőtől (Infostart)
Tavaly még a járványtól való félelem és az erős indulatok jellemezték a tengerentúli polgárokat, idén azonban a szorongás és bizalomvesztés váltotta fel ezeket az érzéseket – derül ki a Cygnal politikai közvélemény- és piackutató vállalat 2020-ban a választások után, majd 2021-ben, a pandémiát követő időszakban elvégzett széleskörű kutatásából. Az
szept. 20
10:36
Az ABB olaszországi, frosinonei gyárából többé nem kerül ki hulladék a lerakóba (ProfitLine)
A fenntarthatóság felé tett legújabb lépésként a globális gyártóközpont mindössze két év alatt elérte, hogy immár nem hagyja el a területét termelési hulladék. A frosinonei telephely magasra tette a mércét, ami még inkább megerősíti az ABB-t az erőforrások megóvása iránti elkötelezettségében, miután 2013 és 2020 között 27%-kal csökkentette a cégnél
szept. 20
10:36
A parlamentben beszél Orbán Viktor délután a friss döntésekről (Portfolio)
Kora délután kezdődik a parlament őszi ülésszaka, melynek nyitásaként Orbán Viktor miniszterelnök beszél majd „aktuális ügyekről”. A kormányfő pénteken már jelezte, hogy további döntéseket is bejelenthet.
szept. 20
10:36
Újabb szigorítás: már itt is kötelező a maszkviselés Magyarországon (Pénzcentrum)
A Debreceni Egyetemen a védettséggel nem rendelkező hallgatók nem folytathatják orvosi- és egészségügyi szakos tanulmányaikat. A járványügyi korlátozások azonban tovább fokozódnak, hiszen bár nem az egész egyetemen, de néhány karon már kötelező a maszkviselés.
szept. 20
10:36
Minden második megzsarolt szervezet fizet a feloldókulcsért (Bitport)
A Proofpoint kutatása szerint a szervezetek kétharmadát érte támadás. A zsarolók pedig egyre mohóbbak.
szept. 20
10:36
AM: idén soha nem látott érdeklődés mutatkozott a Tanyafejlesztési program iránt (Növekedés)
Az idei évben soha nem látott érdeklődés mutatkozott a Tanyafejlesztési program iránt, amelynek forrásait éppen ezért az agrártárca csaknem kétmilliárd forintra emelte - közölte a közösségi oldalán hétfőn Nagy István agrárminiszter.
szept. 20
10:36
Jakab Péter, a „bűnbánó neonáci” – így ír a francia balliberális lap a Jobbik elnökéről (Mandiner)
A Le Monde cikkében hangsúlyozza: a Jobbik elnöke még mindig nem hajlandó kommentálni a korábbi romaellenes megjegyzéseit.
szept. 20
10:42
Hogyan élhetünk környezettudatosabban? Fogadalmakkal a zöldebb bolygóért (Blikk)
Zöld vállalásokkal bárki csatlakozhat az Európai Bizottság kezdeményezéséhez, az európai éghajlati paktumhoz, amelynek célja a környezettudatos életmódra ösztönzés. Ezek a vállalások, mint például a fenntartható közlekedési módok használata, az élelmiszer-pazarlás csökkentése vagy a tartós ruhák vásárlása, egy-egy apró, de annál meghatározóbb lépés
szept. 20
10:42
Benkő: erős Magyarország erős honvédség nélkül elképzelhetetlen (ATV)
Az ország békéjének és biztonságának garantálásához önálló nemzeti képesség kell - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter hétfőn egy budapesti konferencián.
szept. 20
10:42
A közszereplő nőknek mindig aggódniuk kell a biztonságukért, mondja egy brit képviselőnő (444.hu)
Rosie Duffield a héten inkább kihagyja a Munkáspárt éves kongresszusát, mert sok fenyegetést kapott.
szept. 20
10:42
Sophia Loren 87 évesen is gyönyörű - Így néz ki most az olasz díva (Femcafe)
Az olasz díva szépsége ma is lenyűgöző.
szept. 20
10:42
Perintfalvi Rita: Legyetek bátrak szeretni és kiállni másokért! (Mandiner)
Olyan emberek mentek ki a Pride felvonulásra, akik nem akarnak félelemben élni.
szept. 20
10:45
Avarégetés pro és kontra (Agrofórum)
Az öngyújtóval kertészkedők tábora igen nagy még manapság is és szinte meggyőzhetetlenek arról, hogy nagyobb kárt tesznek vele, mint ami hasznot elérnek az avarégetéssel. De mi a baj vele és miért szeretik mégis az emberek? Pro és kontra érvek következnek!
szept. 20
10:48
Bértámogatás önfoglalkoztatóknak: 71 ezren már megkapták, lehet még igényelni (Adózóna)
Több mint 80 ezer önfoglalkoztató kérte eddig a kormány által biztosított egyszeri támogatást 17,6 milliárd forint értékben. A több mint 71 ezer kedvezően elbírált igénylés alapján kifizetett összeg mostanra meghaladta a 15 milliárd forintot – közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős ál
szept. 20
10:48
Gyengül tovább a forint, erősödik a kockázatkerülés (Portfolio)
Már a múlt héten érezhetően gyengült a forint az euróval szemben, majd a nemzetközi hangulat tovább romlott, így ma sem tűnnek optimistának a kilátások a devizapiacon. A dollár lassan 1,17-nél jár az euróval szemben, az újabb kulcsszint esetleges áttörése a forintra is hatással lehet.
szept. 20
10:48
Jelentősen drágul a gázolaj, de olcsóbb lesz a benzin szerdától (Autónavigátor)
Aki dízelmotoros autóval jár, az nem fog örülni az árváltozásoknak, amikről a Holtankoljak.hu ma reggel számolt be. Az olaj világpiaci
szept. 20
10:48
Lövöldözés volt a permi egyetemen, öten meghaltak (Mandiner)
Több ember megsérült.
szept. 20
10:51
Varga Judit szerint elhallgatták a szülinapi posztját a lájkbajnokságban (444.hu)
Csalást kiáltott az igazságügyi miniszter.
szept. 20
10:51
5 ember meghalt egy egyetemi lövöldözés során az oroszországi Permben (SzMo)
Az ablakon ugrottak ki az emberek a fegyveres támadó elől menekülve, aki a hatóságok szerint maga is egyetemi tanuló volt. legalább hat sérültje is van a merényletnek.
szept. 20
10:54
Csak úgy kapkodják ezeket a pályázati pénzeket, megemelték a keretet (Piac és Profit)
Kétmilliárd forintra növelték a Tanyafejlesztési program keretösszegét.

Keresés