2021. szeptember 17. péntek

szept. 17
20:00
Füstmérgezésük után megszólaltak a rendőrök, akik ma hajnalban egy lángoló lakásból mentettek ki egy férfit Csepelen (Blikk)
Az 55 éves férfi nem zárta el jól a villanytűzhelyt, majd elaludt a tévé előtt. Neki nem lett baja, a konyhája azonban teljesen kiégett.
szept. 17
20:00
Jelentősen drágult a földgáz Európában (Adózóna)
Jelentősen drágult és ismét 800 dollár fölé emelkedett a földgáz ezer köbméterenkénti ára a szabadpiaci kereskedésben pénteken.
szept. 17
20:00
Meghűlt a vér a házaspár ereiben, amikor meglátták, mit rögzített éjjel a biztonsági kamerájuk (Femcafe)
Senki sem szeretné, ha ilyen élménnyel indulna a reggele.
szept. 17
20:00
A maszkok megvédik az iskolásokat a koronavírustól az amerikai politikusok állításai ellenére (SzMo)
Két amerikai államban is betiltották az iskolai maszkviselést, holott a tudósok éppen az ellenkezője mellett érvelnek.
szept. 17
20:00
Lassan távvezérelt fuvart is kérhetünk magunknak (Hamu és Gyémánt)
Tökéletes megoldás azoknak, akik szoronganak azon, hogy beszélgetniük kell a kocsiban. Az önvezető autók elterjedése jócskán több időbe telik, mint azt sok szakértő jósolta. Ugyan a területen már számtalan előrelépés történt – elég csak az önvezető teherautókra gondolni, vagy a Tesla önvezető szoftverére –, de még mindig messze vagyunk az
szept. 17
20:06
Mi történne, ha egy kivételével minden férfi meghalna a Földön? (Blikk)
Szeptember 13-án, az első három epizódjával mutatkozott be a Y: The Last Man című új posztapokaliptikus tévésorozat a Hulu nevű online videótáron. A történet szerint 2002-ben egy globális katasztrófa történik, amikor minden olyan emlős meghal a Földön, mely Y-kromoszómával rendelkezik. A népesség tehát megfeleződik, de egyetlen férfi, egy Yorick Br
szept. 17
20:06
Pluszból mínuszba fordultak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Pozitív kezdés után veszteséggel zárták a pénteki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
szept. 17
20:06
Áder: ésszel, tehetséggel és hittel sikeres lesz az újrakezdés (ATV)
Ésszel, tehetséggel, akarattal és hittel "nemcsak a járványt győzzük le, de az újrakezdés sikere sem marad el" - hangoztatta a köztársasági elnök pénteken Budapesten, amikor a Sándor-palotában fogadta a Magyarország Barátai Alapítvány tagjait.
szept. 17
20:09
Autógyártók, akik nem autógyártóként kezdték (Autószektor)
A Lamborghini története talán a legismertebb az itt felsorolt példák közül. Feruccio Lamborghini sokáig traktorokat gyártott, de egy általa vásárolt Ferrari modellt kritizálva összekülönbözött Enzo Ferrarival, aminek az lett az eredménye, hogy Feruccio saját autógyárat alapított, hogy megmutassa Ferrarinak, hogyan lehet még jobb autót készíteni.
szept. 17
20:12
Belháború a Momentumban az Észak-Pesti Kórház miatt? (ATV)
A Momentum 12. választókerületi jelöltje nem támogatja az Észak-Pesti Kórház megépítését, a momentumos újpesti polgármester viszont nem tud olyan jelöltet támogatni az előválasztáson, akinek nem fontos ez a beruházás.
szept. 17
20:12
Hoppá: titkos üzenetet rejt Britney Spears jegygyűrűje (Glamour)
Még csak néhány napja, hogy Britney Spears bejelentette az eljegyzését színész és fitneszedző barátjával, Sam Ashgarival, máris fény derült egy titokra, méghozzá a popsztár elképesztően gyönyörűen csillogó eljegyzési gyűrűjéről.
szept. 17
20:18
Lőttek a nőről egy fotót a buszon - Irtó ciki, hogy néz ki rajta (Femcafe)
Ilyen az, ha az ember reggel sötétben öltözködik. Másra nem tudunk gondolni.
szept. 17
20:24
Erre nem számítottunk: kiderült, miért rappelt Szél Bernadett (ATV)
Egészen újfajta módszerrel próbálja bevonzani a józsefvárosi szavazókat Csordás Anett: a Budapest 6. számú választókörzetében induló politikus egy rap videóval kampányol. A felvételhez statisztának ráadásul még Szél Bernadett is csatlakozott.
szept. 17
20:24
Csenger-Zalán nagykövet lesz, Menczer Tamást indítja Orbán Budakeszin és Budaörsön (444.hu)
2018-ban Szél Bernadett csak 296 szavazattal kapott ki Csenger-Zalántól.
szept. 17
20:24
A FreeSZFE Egyesület és Pál Márton szivárványcsaládban élő apuka kapta a TASZ Szabad-díját idén (SzMo)
A FreeSZFE az egyetemi polgárok kiállásáért, Pál Márton pedig A család az család-kampány elindításáért kapta meg a díjat.
szept. 17
20:24
A TV2 veri a mellét a Sztárban sztár leszek sikere miatt, miközben az RTL Klub folyamatosan a nyakukat tapossa (Promotions)
A TV2 küszködik, hogy legyen egy kis nézettsége, és ezen jókat derülnek az RTL Klubnál.
szept. 17
20:36
Nagy könnyítés a budapesti autósoknak: ekkor szűnik meg a forgalomkorlátozás a Blahán (Pénzcentrum)
Várhatóan már most hétvégén véget ér az érdemi forgalomkorlátozás a Rákóczi út és a Nagykörút csomópontjában. Újra kétszer két sáv lesz járható a buszsávok, illetve a villamosvágányok mellett.
szept. 17
20:36
Eurojackpot: hatalmas főnyeremény! 3,4 milliárd forint várt gazdájára - mutatjuk a nyerőszámokat! (Promotions)
Ezekkel a számokkal lehetett ma milliárdos valaki.
szept. 17
20:39
Több mint tízezer haiti migráns alszik egy texasi híd alatt, számuk tovább nőhet (ATV)
A politikai felfordulás és két természeti katasztrófa sújtotta Haitiból több mint tízezer migráns menekült el, és jelenleg egy dél-texasi híd alatt töltik az éjszakát a földön fekve, étlen-szomjan egy koszos táborban - jelentette a Reuters brit hírügynökség pénteken.
szept. 17
20:42
Novembertől folytatódik a Balaton kotrása (Demokrata)
Novembertől folytatódik a Balaton mederkotrása, a térség vízellátórendszere felújításra és fejlesztésre szorul.
szept. 17
20:48
Teljesen megújult és vadászkiállítással gazdagodott a bodajki kastély (Demokrata)
Kívül-belül felújították a bodajki kastélyt, emellett a közel héthektáros angolpark is teljesen megújult, valamint megépült egy portaépület.
szept. 17
20:54
Márki-Zay Péter: Nem ördögtől való statisztikát vezetni arról, hogy ki a cigány és ki a nem cigány (444.hu)
A miniszterelnök-jelölt így határozná meg, pontosan kinek kell segíteni. Amikor 2010-ben a Jobbik akarta indítani, azért mondott nemet, mert szereti a cigányokat.
szept. 17
20:57
82 éve támadta meg a Szovjetunió Lengyelországot, de az orosz külügy ma már felszabadításról beszél (Helló Magyar)
Oroszország kormánya már felszabadítóként aposztrofálja magát, pedig a szovjet invázió a Molotov-Ribbentrop-paktum titkos záradékának következménye volt. Elfelejtették volna Moszkvában ezt?
szept. 17
21:00
Képeken a több mint egymilliárd forintból épült veszprémi jégcsarnok (ATV)
Több mint egymilliárd forintból épült jégcsarnokot adtak át pénteken Veszprémben.
szept. 17
21:06
Megnyitotta ausztriai chipgyártó üzemét az Infineon (ProfitLine)
Üzembe helyezte pénteken az ausztriai Villachban 1,6 milliárd eurós beruházással készült teljesítményelektronikai chipgyártó üzemét a német Infineon Technologies AG félvezető technológiai konszern.
szept. 17
21:06
50 év nyugalom után újra hatalmas vulkánkitörésre készül Spanyolország (SzMo)
A Kanári szigetekhez tartozó La Palmán a megszaporodó földmozgások jelezhetik előre a Teneguía kitörését.
szept. 17
21:06
A világ legnépszerűbb úti célja az év végétől újra nyitva áll a turisták előtt (Hamu és Gyémánt)
Már csak pár hónapot kell várnia a turistáknak.
szept. 17
21:06
Megtörtént a nagy bejelentés: Ábel Anita nem akármilyen műsort hoz a nézőknek! (Promotions)
Izgalmas műsorral készült a nézőknek Ábel Anita.
szept. 17
21:12
Lassú a helyreállás a cseh turizmusban is: idén is hatalmas vesztesége lesz a prágai reptérnek (Portfolio)
Várhatóan mintegy négymillió utas keresi fel az idén a prágai Václav Havel repülőteret, s a légikikötőt üzemeltető Letiste Praha társaság újra több százmillió koronás veszteséggel zárja az évet - jelentette ki Jirí Pos, a Letiste Praha új igazgatója pénteki prágai sajtótájékoztatóján.
szept. 17
21:12
Romániában belföldön is bevezetik az uniós védettségi igazolványt (444.hu)
Ezzel lehet belépni vendéglátóhelyekre és rendezvényekre azokon a településeken, ahol három ezreléknél magasabb a fertőzöttségi ráta.
szept. 17
21:12
Rejtélyes faragványokra bukkantak a sivatagban - még a kutatókat is meglepte, mit ábrázoltak (Femcafe)
A friss becslések szerint akár 7-8 ezer évesek is lehetnek a különleges leletek.
szept. 17
21:18
A teljesen beoltottaknak októbertől nem kell teszt az angliai beutazás előtt (Demokrata)
A jövő hónap elejétől nem kell koronavírus-tesztet elvégeztetniük az angliai beutazás előtt azoknak, akik mindkét oltási dózist megkapták
szept. 17
21:24
Egymillió illegális potencianövelő tablettát találtak egy raktárban (Adózóna)
Mintegy egymillió darab illegális gyógyszert találtak egy kőbányai raktárban, a potencianövelő tabletták összértéke meghaladja a 760 millió forintot – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.
szept. 17
21:24
Bakondi: kerítés nélkül Magyarország belső biztonsága nem lenne biztosítható (ATV)
Magyarország belső biztonsága a határokon kezdődik, ami kerítés nélkül nem lenne teljesíthető - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.
szept. 17
21:24
A melegellenes törvényre és a Covidra reflektál a legtöbb idei díjazott az idei ARC-kiállításon (SzMo)
21. alkalommal rendezik meg a társadalomnak görbe tükröket mutató plakátok kiállítását, amely, úgy tűnik, végleges otthonra talált Újbudán.
szept. 17
21:36
Tirpák Fesztivált tartanak hétvégén Nyíregyházán (ATV)
Több tucat tirpák ételkülönlegességet kóstolhatnak meg azok, akik kilátogatnak a Népi Ízek Találkozójára és az 5. Nyíregyházi Bogrács-és Grillbajnokságra a hétvégén Nyíregyházán.
szept. 17
21:36
Azon versengett Orosz Anna és Gy. Németh Erzsébet, hogy ki nem akarja jobban az építkezéseket (444.hu)
Az újbudai előválasztási vitán szó volt a nők helyzetéről, jogállamiságról, és arról, hogy a kerület gyakorlatilag megtelt, ezért nem szeretnének további építkezéseket.
szept. 17
21:36
Bakondi György: Magyarország kerítés nélkül nagy bajban lenne (Demokrata)
Magyarország belső biztonsága a határokon kezdődik, ami kerítés nélkül nem lenne teljesíthető.
szept. 17
21:42
Itt az újabb mesterterv: így oldaná meg a kormány az egyre súlyosabb pedagógushiány (Pénzcentrum)
Hat helyett öt évig tart a jövőben a felsőfokú tanárképzés, a hallgatóknak minden félévben lesz szakmai gyakorlatuk. A napokban megjelent rendeletmódosítás értelmében 2022 szeptemberétől új szaktanári képzések is indulhatnak természettudományos területen.
szept. 17
21:48
Gáspár Evelin fürdőruhás képet rakott ki magáról, majd rögtön jöttek a gusztustalan beszólások (Promotions)
Nem kímélték a kommentelők Gáspár Evelint.
szept. 17
21:54
5 ország, ahol nyitnak és megpróbálnak együtt élni a koronavírus-járvánnyal (SzMo)
Eltérő stratégiával, de lassan megkezdik a teljes nyitást a világ országai. Csak egy dolog közös: a megoldást szinte mindenhol a magas átoltottságban látják.
szept. 17
21:57
Rekordveszteséget szenvedett el a Juventus (ATV)
Rekordveszteséget szenvedett el a Juventus az elmúlt pénzügyi évben - adta hírül honlapján az olasz futballklub.
szept. 17
22:00
Már most nagyobb az idei ózonlyuk, mint az Antarktisz (SzMo)
A tudósok szerint nagy és mély lesz a lyuk, de aggodalomra semmi ok.
szept. 17
22:00
45 percig volt klinikai halott, de sikeresen újraélesztették, azóta teljesen felépült (SzMo)
Az amerikai nagymama éppen akkor kapott szívrohamot, amikor a lánya szülni készült ugyanabban a kórházban.
szept. 17
22:06
Újra lehet telefonon beteget jelenteni Ausztriában (ProfitLine)
Ausztriában azonnali hatállyal újra lehet telefonon beteget jelenteni - közölte az Osztrák Egészségbiztosítási Pénztár (ÖG) pénteken.
szept. 17
22:06
Felnyitotta a koporsót, hogy búcsút vegyen édesapjától - Lefagyott a látványtól (Femcafe)
Kegyetlen tréfa áldozatává vált az apját sirató nő.
szept. 17
22:12
A Pentagon szerint tragikus hiba volt a kabuli dróntámadás, amiben tíz civil halt meg (444.hu)
Azért lőttek ki egy autót, mert azt hitték, hogy az Isis terrortámadásra készül a kabuli reptér ellen. Kiderült, hogy a célpont valójában egy segélyszervezet sofőrje volt, és vizesballonokat szállított.
szept. 17
22:12
10 év után újra a top 10-ben Lady Gaga albuma (Hamu és Gyémánt)
Hála a lemez évfordulós kiadásának, egy évtizeddel később újra a legtöbbet eladott lemezek közt a Born This Way.
szept. 17
22:30
Pár napig újra ingyen mozizhatunk a Bazilika előtt (Promotions)
A Nemzeti Filmintézet szeptember 21-26. között negyedik alkalommal rendezi meg Budapest legnagyobb nemzetközi filmfesztiválját.
szept. 17
22:54
Így működik egy innovatív lengőajtó meghajtása (Növekedés)
Az élet számos területén használnak lengőajtókat. Találkozhatsz ezzel a nyílászáró típussal a nagykereskedelmi üzletekben, repülőtereken, igazgatási és irodaépületekben, továbbá éttermekben, kávézókban, hotelekben és azok folyosóin egyaránt. Ha raktárban dolgozol, ott szintén láthattál már lengőajtót.

Keresés