Nem akarok már foglalkozni, hogy zaklatták a gyereket az iskolában vagy éppen az óvodában, szeretnénk rajta túl lenni, nem akarjuk, hogy az új helyen ebből bármilyen gondja legyen – ilyen és hasonló megjegyzésekkel kértek többen névtelenséget a velük történtek közreadásában.
A rendelkezésre álló adatok alapján az európai gyógyszerügynökség nem erősítette meg, hogy az AstraZeneca vakcina a nőkre és fiatalabbakra nézve nagyobb kockázatot jelent-e – számol be a hírről a Reuters.
A redmondi vállalat új szintre emelte a felhős önkiszolgálást: a felhasználónak kell javítania a OMIGOD hibát. WTF? – teszi fel a kérdést a The Register.
A thaiföldi rendőrség letartóztatta azt az idős magyar hölgyet, aki lejárt vízummal, illegálisan tartózkodott az országban. Annyira megtetszett neki az ország, hogy 2009 óta ottfelejtette magát.
Kaposvár az elsők között csatlakozik az ENSZ fenntartható szemléletmódot népszerűsítő „Race to Zero” kezdeményezéséhez. A város önkormányzata a Kék Bolygó Alapítvánnyal és a Budapesti Brit Nagykövetséggel együttműködésben valósítja meg a pilot programot.
Méltánytalannak tartja a bankszektor, hogy a hitelmoratóriumba a legutóbbi kormánydöntéssel bekerültek a hitelkártyák és a folyószámlahitelek kamatszámításai is.
Szombaton és vasárnap reggel fél héttől délután fél kettőig mossák az Árpád hidat, emiatt egy-egy forgalmi sávot részlegesen lezárnak - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-vel.
Másfél év alatt megduplázódott, mostanra pedig átlépte az 1,5 millió felhasználót az OTP Bank mobilbanki alkalmazása. Jelentősen nőtt a digitálisan aktív ügyfelek aránya és a digitálisan végzett tranzakciók száma is a hitelintézet ügyfeleinek körében, emellett egyre népszerűbbé válik a hitelintézet új internet- és mobilbankja is, amely augusztus ót
Az elmúlt másfél év jelentős kihívások elé állította a cégvezetőket, sokak számára a mindennapi működés, a fennmaradás lett a tét. A bizonytalanság nehéz teherként nehezedett munkáltatókra és munkavállalókra egyaránt, az összetartás soha nem volt még annyira fontos, mint ezekben az időkben. Vitathatatlan tény, hogy egy jó csapat együtt csodákra kép
A három kínai űrhajós visszatért a Földre, miután befejezték az ország leghosszabb, legénységgel végrehajtott űrmisszióját. A szakemberek 90 napot töltöttek a kínai űrállomás Tianhe moduljában, mintegy 380 km-es magasságban. A három férfi csütörtökön szállt fel a Shenzhou-12 legénységi űrhajó fedélzetére, amely ezután lecsatlakozott az űr
Magas forgalom mellett ralizott a Lucid Group részvénye a csütörtöki kereskedésben, miután egy kifejezetten bizakodó elemzést közölt az elektromosautó-gyártóról a Bank of America, illetve az amerikai környezetvédelmi ügynökség, az EPA megerősítette, hogy az EV gyártó prémium autójának nagyobb a hatótávolsága, mint a Tesla S modelljének.
Két év után ismét összegyűlt élőben az ingatlanszakma, a 2021-es Property Investment Forum egész napos programjai során rengeteg szakmai beszélgetést és előadást hallgathatott végig a közönség, a szünetekben és a nap zárásaként tartott állófogadáson pedig a networkingé volt a főszerep. Íme egy képes cikk arról, hogy hogyan telt a szeptember 15-e az
Az MTVA által kiírt közbeszerzésen - amelyet a munkatársak külföldi utaztatására írtak ki, - a Mauri Utazási Kft. nyert, így a Budapest belvárosának közepén található cég 140 millió forintért repteti a köztévés kollégákat.
Az Államadósság Kezelő Központ közzétette a mai állampapírpiaci referenciahozamait. A tegnap megállapított értékekhez képest vegyesen mozdultak el a hozamok, a hosszú lejáratokon újra kisebb emelkedés volt megfigyelhető.
Jövő héten visszatérnek az oltóorvosok az iskolákba, hogy beadják a második vakcinát a tanév elején koronavírus ellen beoltott diákoknak - közölték pénteken a koronavirus.gov.hu kormányzati oldalon.
Üzembe helyezte pénteken az ausztriai Villachban 1,6 milliárd eurós beruházással készült teljesítményelektronikai chipgyártó üzemét a német Infineon Technologies félvezető technológiai konszern.
A legkelendőbb Lexus modellhez, az UX-hoz új külső és belső opciókat jelentettek be, melyek minden eddiginél csábítóbbá teszik a luxus kompakt SUV-t. Egy új külső színárnyalat, fényezett kerékjárati ívek és egy friss, látványos bőrkárpitozás vált elérhetővé, amelyekkel még inkább kiemelkedhet az UX a tömegből. A luxus crossovernek megálmodott, váro
A koronavírus elleni harmadik oltás Izraelben megtízszerezte az oltottak védelmét a fertőzéssel és meghússzorozta védettségüket a súlyos fertőzéssel szemben - összegezték tapasztalataikat izraeli kutatók abban a tanulmányban, amelyet a The New England Journal of Medicine című lapban tettek közzé csütörtökön, s amelyből az izraeli sajtó közölt részl
Rossz helyen kopogtat Arató Gergely DK-s politikus a kormányt hibáztató videójában, mert a méretes kátyúkkal tarkított, forgalmas Sibrik Miklós út karbantartása egészen másnak a feladata.
A roma emberek alkotják Európa legnagyobb kisebbségét, gyakorlatilag minden egyes államban megtalálhatók roma közösségek, a becslések szerint 10-12 millióra tehető az Európa területén élő romák száma, amiből nagyjából 6 millióan állampolgárai, lakosai az Európai Uniónak. Ennek tükrében az Európai Bizottság igen fontos célkitűzései között szerepel a
Állami beruházásként valósul meg a 2-es metró és a gödöllői, csömöri HÉV-ek összekötése, illetve a hévvonalak felújítása - közölte a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója pénteken a Facebook-oldalán.
A baloldal nem képes ezt a gombócot se kiköpni, se lenyelni, ott van megakadva a torkukon Gyurcsány Ferenc. Lánczi Tamás és Schiffer András az őszödi beszédről.
Tönkre akarja tenni a magánszállásadókat a Szálloda Szövetség - mondta Schumicky Balázs a Spirit Fm Aktuál című reggeli műsorában. Az Apartmankiadók Egyesületének elnöke szerint a Szövetség javaslata a szektor gyors halálát jelentené.