Önálló programot indít az őszi hónapokban a Budapestre irányuló belföldi turizmus támogatására a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Szolidaritási alapjából, 25 millió forintos induló kerettel.
A héten újabb több mint 170 ezer adag Pfizer/BioNTech-vakcina érkezett Magyarországra - tájékoztatta a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. pénteken az MTI-t.
Hat helyett öt évig tart a jövőben a felsőfokú tanárképzés, a hallgatóknak minden félévben lesz szakmai gyakorlatuk. A napokban megjelent rendeletmódosítás értelmében 2022 szeptemberétől új szaktanári képzések is indulhatnak természettudományos területen.
Mindannyiunk életében vannak sötét foltok, szomorú momentumok, amelyeket nehezen vagy talán sohasem tudunk teljesen feldolgozni. Olyanok, akár a poros, fekete-fehér fényképek, amelyeket inkább az alsóbb fiókokba rejtünk és igyekszünk csak akkor kihúzni, ha már valóban elkerülhetetlen a találkozás. Azt hisszük, hogy a rejtegetéssel és a néma csendde
A nyár folyamán rendszeresen öntözték a Kalocsa térségi földeket a helyi gazdálkodók, az aszály miatt enélkül szinte elképzelhetetlen lett volna a termelés. A költségek azonban hatalmasak, aminek enyhítésére Fajsz környékén összefogtak a növénytermesztők, és létrehozták Magyarország egyik legújabb öntözési közösségét.
Pénteken délelőtt a vásárlók előtt is megnyílt a kelenföldi Etele Plaza. Ezzel erős versenytársat kaptak a nem túl messze lévő délbudai és belbudai bevásárlóközpontok.
A tegnap publikált augusztusi kiskereskedelmi forgalom pozitív meglepetés volt a piaci szereplők számára, mivel a várt 0,7%-os csökkenés helyett 0,7%-os növekedésről számolt be a Kereskedelmi Minisztérium.
A Toyota GR Yarist talán nem túlzás a valaha volt egyik legvadabb kisautóként emlegetni: 261 lóerős turbómotor, összkerékhajtás, hatsebességes manuális váltó és Torsen differenciálmű teszi igazán különlegessé a japánok kis méregzsákját, amely nem csak átszabott Yaris, hiszen már az alapoktól kezdve eltér a normál verzióktól. És ha mindez nem lenne
A HOLMER Maschinenbau GmbH idestova 25 éve gyárt önjáró hígtrágyázó gépeket. Az évforduló alkalmával vezette a piacra az eddigi legnagyobb, 650-es típusát, szériában, fokozatmentes erőátvitellel, fölfelé kiegészítve a kínálatot.
Mától már a második olasz gleccseren lehet síelni az idei szezonban. Stelvio után Val Senales (Schnalstal) pályáin is lehet már szeptemberben síelni. Fontos tudni, hogy itt a 12 éven felüliek csak védettségi igazolvánnyal használhatják a sílifteket!
Az átoltottság további növelése és a koronavírus-fertőzés súlyos lefolyásának megelőzése érdekében az internetes időpontfoglalóban a határidőn túli, valamilyen oknál fogva elmaradt második oltásokra is lehet már időpontot foglalni.
Ahogy a nyár lassan átadja helyét az ősznek, egyre többször tapasztalhatunk alacsonyabb hőmérsékleteket otthonunkban. Hajnalban már csak kabátban merészkedünk ki, és gyakrabban fújnak hideg szelek nap közben is. Mindez azt jelenti, hogy ideje felkészítenie klímarendszerét az őszi és téli szezonra.
A héten újabb több mint 170 ezer adag Pfizer/BioNTech-vakcina érkezett Magyarországra – tájékoztatta a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. pénteken az MTI-t.
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/09/17/5264/
Mától kezdve az Egyesült Királyság területén is elérhető a PayPal kriptopénzek vásárlását lehetővé tevő szolgáltatása. A több mint 400 millió felhasználóval rendelkező PayPal először tavaly októberben, az Egyesült Államokban tette elérhetővé ezt az új funkciót, amihez mától a Brit-szigeteken élők…
Jövő héten visszatérnek az oltóorvosok az iskolába, hogy beadják a második oltásokat a tanév elején beoltott diákoknak. A diákok már az első oltás során megkapták a második oltás pontos időpontját és helyszínét. Emellett ez a még beoltatlan 12 év feletti diákok számára is újabb lehetőség az oltás felvételére - írja a koronavirus.gov.hu.
Hat helyett öt évig tart a jövőben a felsőfokú tanárképzés, a hallgatóknak minden félévben lesz szakmai gyakorlatuk, a napokban megjelent rendeletmódosítás értelmében pedig 2022 szeptemberétől új szaktanári képzések is indulhatnak természettudományos területen - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
A szerdán megjelent moratóriummal kapcsolatos két kormányrendeletre reagált a Magyar Bankszövetség is: alapvetően támogatják annak meghosszabbítását a rászorultak részére, ugyanakkor
Újabb cég szállt be a BNPL-buliba, a Curve ezen a héten már a második brit fintech, amely elindította saját BNPL-szolgáltatását. A megoldás – a Monzo tegnap bejelentett részletfizetéses funkciójához hasonlóan – szintén a Flex nevet kapta.
A nemzetbiztonsági bizottság elnöke a vizsgálódásaik részleteiről nem számolhatott be, de jelezte, hogy ténymegállapító albizottság létrehozását javasolják.
Az Etele Plazában megnyílt az eddigi legnagyobb új eMAG-üzleten belül egy-egy dedikált Apple- és Samsung-üzlet is megtalálható, de a gigantikus showroomban a többi márka újdonságai közül is többet lehet majd kipróbálni, mint a korábbi boltokban. A szokásosnál jóval nagyobb raktár révén az új üzletben több termék érhető el azonnali átvétellel, a n