2021. szeptember 16. csütörtök

szept. 16
10:57
Kína megnehezíti a videojátékok engedélyezését, mert azokat „spirituális ópiumnak” tartja (Forbes)
Augusztus óta tilos három óránál többet játszaniuk a 18 évnél fiatalabbaknak.
szept. 16
11:00
Ilyenre még nem volt példa: civil legénységet küldött az űrbe a SpaceX (Blikk)
Első alkalommal indult Föld körüli pályára kizárólag amatőr űrhajósokból álló legénység.
szept. 16
11:00
Az EKB tisztviselője figyelmezteti a kormányokat: jönnek a magasabb kamatok (Portfolio)
A finn jegybank jelentősen felfelé módosította növekedési előrejelzését, és a jegybankelnök figyelmeztetett: bár a kamatemelés még távolabb van, a kormányoknak fel kell készülniük, hogy a költségvetés finanszírozása megdrágul majd.
szept. 16
11:03
A fejlesztések évei következhetnek az agráriumban (Agrofórum)
A járványhelyzet nehézségeit az agráriumban is gyors kilábalás követheti, a Vidékfejlesztési Program keretében érkező forrás pedig történelmi lehetőséget jelent – hangzott el az Otp Agrár Derbyn. Az eseményen a hitelintézet Agráriumért Otp Díjjal tüntetett ki öt mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozót, kiemelkedő szakmai teljesítményük elismer
szept. 16
11:03
Varga Judit: „Levél elküldve, érvek kifejtve” (Demokrata)
A miniszter kiemelte, Magyarország meg fogja védeni kultúráját és nemzeti identitását.
szept. 16
11:06
Tovább csökkent az új autók iránti kereslet az EU-ban (ProfitLine)
Négyhavi növekedést követően július után augusztusban is csökkent az előző évihez képest a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai szervezete, az Acea csütörtöki jelentése alapján.
szept. 16
11:09
Egy hely, ahol nyomtalanul tűnnek el az emberek: A Bennington-háromszög rejtélye (Femcafe)
Ez a hely még a Bermuda-háromszögnél is misztikusabb.
szept. 16
11:09
Koronavírus - Többtucatnyian megbetegedtek Putyin környezetéből (SzMo)
Úgy tűnik, az elnöknek elég lesz egy hétig elszigeteltségben maradnia. Korábbi orosz sajtóértesülések szerint mindenkinek, akit Putyin fogad, egy hétig előzetes karanténba kell vonulnia.
szept. 16
11:09
Kezelhetőbb lesz a feeded Instagramon (Hamu és Gyémánt)
Tesztelnek a fejlesztők már egy új funkciót, aminek segítségével nem maradsz az algoritmus kénye-kedvére utalva, hanem jobban beleszólhatsz abba, mit mikor látsz.
szept. 16
11:09
Újabb titokra derült fény: megkaptuk az Elk*rtuk trailerét (Demokrata)
Az év legjobban várt filmjének, az Elk*rtuknak a trailerét futár juttatta el szerkesztőségünkbe.
szept. 16
11:09
Olimpia inspirálta autók (Autószektor)
Noha kissé megkések ezzel az anyaggal, hiszen már vége a 2020-as Tokiói Olimpiának, azért az Olimpia szelleme, a versengés szeretete mindannyiunkban ott él. Nem véletlenül imádjuk figyelni, ahogy hazánk sportolói érmekért küzdenek. És nem vagyunk ezzel egyedül. Az ötkarikás játékok néha az autóipar szereplőit is inspirálták, így még egy modell spec
szept. 16
11:11
Két magyar borlap is bekerült világ legjobbjai közé (Hamu és Gyémánt)
Két budapesti étterem, a Felix Kitchen & Bar, valamint a Winescape Budapest Borbár is szerepel az amerikai Wine Spectator bormagazinnak a világ legizgalmasabb borlapjait felsoroló idei listáján.
szept. 16
11:11
Rangos európai díjat kapott a Pécsi Tudományegyetem (Demokrata)
A PTE gyorsan új, rövid ciklusú virtuális mobilitási programok sorát dolgozta ki.
szept. 16
11:12
Rádiós frekvenciák találtak gazdára (Infostart)
Az NMHH közléséből kiderül az is, mely tévénél a legnagyobb a hirdetői tolongás.
szept. 16
11:12
Magyarországon is terjeszkedő multi megy a frankfurti tőzsdére (Portfolio)
Ma vezették be a frankfurti tőzsdére a Continental autóipari konszern spin-off vállalataként alapított Vitesco Technologies részvényeit. Ennek magyar vonatkozása, hogy a társaság még júniusban nyitotta meg hivatalosan is debreceni üzemét, amelyről azt írták, hogy 2022 közepéig 450 munkahelyet teremt majd. Augusztusban pedig további bővítéseket is b
szept. 16
11:12
Karácsonyt is emlegette Orbán a frakcióülésen (444.hu)
A miniszterelnök azt kérte a képviselőktől, hogy legyenek őszinték és egyenesek a magyar emberekkel.
szept. 16
11:15
Atomháborútól rettegett az amerikai vezérkari főnök, Kínához fordult segítségért (ATV)
Az Egyesült Államok haderejének vezérkari főnök, Mark Milley tábornok politikai támadások kereszttüzébe mostanában, de talán a napokban kirobbant ügy az eddigi legsúlyosabb.
szept. 16
11:15
Nébih: ellenőrzik a mustfokot! (Agrofórum)
A hatóságok 2021-ben, a szőlőszüret folyamán – a korábbi évekhez hasonlóan – ismét ellenőrzést végeznek a borászati üzemekben. Ennek alapvető célja a helyes szüreti gyakorlat kialakítása: az ellenőrök a szőlőfelvásárlások során a tisztességes piaci gyakorlatot vizsgálják - jelentette be az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért fe
szept. 16
11:18
Befutott az „Elk*rtuk” című Gyurcsány-film új előzetese (Blikk)
Megérkezett a Gyurcsány-film előzetese, amit Kocsis Máté osztott meg a közösségi oldalán.
szept. 16
11:18
Újabb rangos elismerést kapott Karikó Katalin (HírTV)
Újabb rangos elismerést kapott Karikó Katalin - írja a Magyar Nemzet.
szept. 16
11:18
A 40 év fölöttiek között van a legtöbb fertőzött Magyarországon (Portfolio)
Az elmúlt hét adatai szerint a koronavírusos fertőzöttek magyarországi korösszetétele, átlagéletkora jelentősen nem változott, 41,7 év - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a Világgazdaság megkeresésére.
szept. 16
11:18
Új slágerbefektetéssel kaszálnak most rengetegen: egyre többen teszik ebbe a pénzüket (Pénzcentrum)
A környezeti társadalmi és vállalatirányítási fenntarthatóság egyre nagyobb hangsúlyt kap a vállalatok megítélésében. A működési kockázatok csökkentése mellett akár pénzügyi hozamot is képes generálni a befektetőknek. Az Aegon sajtótájékoztatóján az alapkezelő portfóliókezelőin kívül a Budapesti Értéktőzsde szakértője is beszélt a témáról.
szept. 16
11:18
Növényvédelmi előrejelzés: Rohamosan teszi tönkre a szőlőtermést a darázs- és a muslicakártétel (Agroinform)
A kukoricamoly kártétele szokatlanul magas, almában még mindig veszélyeztet a moníliás gyümölcsrothadás, a csonthéjasokat a monília és a blumeriellás levélfoltosság fenyegeti. Az Agroinform.hu 2021. évi 37. heti növényvédelmi előrejelzése.
szept. 16
11:21
Már sportos változata is van a Toyota Corolla Crossnak (Autónavigátor)
Tajvan már kaphat a Toyota Corolla Cross GR Sportból, amin nem csak vizuálisan gyúrtak át a Gazoo Racing mérnökei. Dizájn
szept. 16
11:21
JLo elárulta, melyik az a két sminkcucc, amit Mindig használ, mielőtt kiteszi a lábát otthonról (Joy)
Jennifer Lopez sosem volt az a sztár, akit túl gyakran láthattunk smink nélkül - ez nem véletlen, ő ugyanis akkor érzi jól magát a bőrében, ha két legfontosabb sminkcuccát minden egyes nap használja.
szept. 16
11:24
Amíg ön aludt, a kormány átírta a hitelmoratórium szabályait (Piac és Profit)
Nem csak a hitelmoratórium meghosszabbításáról jelent meg rendelet a szerda éjszakai Magyar Közlönyben: mivel a hitelmoratórium a drágább hitelekkel rendelkezők tartozását nagyon megdobná, a hitelkártyások és folyószámlahitelesek moratórium alatt felhalmozódott tartozását alacsonyabb kamattal újraszámoltatja a bankokkal a kormány, a különbözetet pe
szept. 16
11:24
Joe Biden agya egy fontos pillanatban kihagyott (Infostart)
Két miniszterelnök nevét kellett volna megjegyeznie az amerikai elnöknek, de úgy tűnik, csak egyet sikerült.
szept. 16
11:24
Idén eddig sokkal több pénz áramlott Kínába, mint tavaly (Portfolio)
Jelentősen nőtt a külföldi működőtőke beáramlása Kínában az év eddigi szakaszában, a tőkekiáramlás viszont valamelyest csökkent.
szept. 16
11:27
Technology Day-t szervez a Beckhoff (autopro)
A hagyományosan minden évben megrendezett Beckhoff Technology Day konferenciát a pandémia okozta kihagyás után idén ismét megszervezik. Az eseményre október 6-án kerül sor a budapesti ÖbölHáz rendezvényközpontban.
szept. 16
11:27
Dés László 67 évesen másodszor házasodott (Femcafe)
A zenész korábban 35 évig élt együtt első feleségével, a napokban pedig másodszor is megházasodott.
szept. 16
11:27
Kubatov Gábor oktatóvideóban magyarázza a Fradi-szurkolóknak, hogyan kell nem félreérthetően karlendíteni (Nyugati Fény)
Avagy: így készül a Fradi az Európa Ligára.
szept. 16
11:27
Nagyon fényűző lesz Várkonyi Andi lánybúcsúja - Film-zene-szórakozás 2021. szeptember 16. 11:11 (Hírstart Robot podcast)
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/09/16/5255/
szept. 16
11:30
Miért ne tároljuk a fiókban a régi mobilt? (Blikk)
Bár sok háztartásban évekig tárolják a régi mobilokat, hátha még jó lesz valamikor, kevesen tudják, hogy a telefonokban található veszélyes anyagok hosszú távon szennyezhetik a környezetet, sőt, az emberi szervezetre is károsak lehetnek.
szept. 16
11:30
Vége, nincs tovább: lekerül a Tv2 műsora a képernyőről (Blikk)
Ennyi volt, új műsor veszi át a helyét.
szept. 16
11:30
Több tucatnyian elkapták a koronavírust Putyin környezetéből (Blikk)
Többtucatnyian kapták el a koronavírus-fertőzést Vlagyimir Putyin orosz elnök környezetéből.
szept. 16
11:30
Rengeteg marhát vágnának le a hollandok környezetvédelmi okokból (Agroinform)
A holland kormány környezetvédelmi okokból fontolóra veszi a szarvasmarha-állományának 30 százalékos csökkentését.
szept. 16
11:30
Honvédelmi miniszter: ha szükséges, kötelező lehet a katonák védőoltása (ATV)
A magyar honvédségen belül bármikor kötelezővé lehet tenni a védőoltást, hiszen ha valaki kivonja magát az úgynevezett hadrafoghatóság alól, azzal fegyelemsértést, bűncselekményt követ el – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Spirit Fm most debütáló Katonadolog című műsorában.
szept. 16
11:33
Volt Theranos-munkatárs: Holmes vérvizsgálatai mindig használhatatlanok voltak (Forbes)
A volt munkatárs bíróságon tett vallomása alááshatja Elizabeth Holmes védekezését, aki azt mondja, a Theranosnál szó sem volt csalásról, a cégnek csak nem jöttek be a számításai.
szept. 16
11:36
Tőzsdére vinnék és eladnák a Gyulahús Kft. felét (Menedzsment Fórum)
Az üzem 49 százalékát értékesítené a tulajdonos önkormányzat.
szept. 16
11:36
Módosították a hitelmoratórium szabályait (Infostart)
A változás a természetes személyek hitelkártya adósságát érinti.
szept. 16
11:36
Kubatov Gábor kemény üzenetet küldött a Ferencváros „néhány tébolyult” szurkolójának az El-meccs előtt – Karlendíteni is két kézzel kell, hogy ne legyen baj (Blikk)
Aggódik a Ferencváros első embere. Kubatov Gábor, az FTC elnöke szigorú üzenetben hívta fel a drukkerek figyelmét a közelgő Európa-liga-meccs kapcsán. A magyar válogatott mérkőzésein történt nézőtéri viselkedés kapcsán kéri a zöld-fehér drukkereket, hogy ne hozzák a klubot lehetetlen helyzetbe.
szept. 16
11:36
Feltűnik Gyurcsány Ferenc, itt az első komolyabb részlet az Elk*rtukból – A premierig nem derül ki, ki ez az ember (Blikk)
Elk*rtuk – sokan várják a nagy Gyurcsány-filmet, ami már akkor ellentmondásos érzéseket váltott ki az emberekről, amikor még csak szó volt róla, hogy egyáltalán lesz ilyen.
szept. 16
11:36
Megmenthetők lennének a kidobásra ítélt babakocsik (ProfitLine)
Életük első két évében átlagosan 1400 órát töltenek a magyar gyerekek babakocsiban, melyből ez idő alatt legalább kettőt, de esetenként akár kilencet is vásárolnak nekik a szüleik. Az elhasználtnak vélt termékek ezután jellemzően évekig a padláson porosodnak vagy lomtalanítják őket, pedig az esetek nagy százalékában menthetők lennének.
szept. 16
11:36
Mi folyik a magyar autópiacon? Lassan kivesznek a benzin- és dízelmotorok az utakról (Pénzcentrum)
Drasztikusan átalakult az utóbbi években a magyar autópiac: egyre visszább szorulnak a "hagyományos" benzines és dízelmotoros személygépkocsik. Az új sláger a hibrid, amit nem puszta divatból tolnak a gyártók, hanem azért, hogy elkerüljék az akár több milliárd eurós büntetéseket.
szept. 16
11:36
Nincs vége a bértárgyalásnak - Itt a szakszervezetek követelése (Portfolio)
"A minimálbér mellett a garantált bérminimum és a bérajánlás egyenlő mértékben és azonos ütemben, vagyis egy lépcsőben való emeléséről is meg kell állapodni" – figyelmeztet a Magyar Szakszervezeti Szövetség, amelynek elnöke egyáltalán ne tekinti lezártnak a tárgyalásokat. Szerinte még csak most jön a neheze.
szept. 16
11:38
Merre megy a magyar egészségügy? Fendler Judit, Végh Attila, Kóka János is válaszol a Portfolio konferenciáján (Portfolio)
A pandémia csak átmeneti megingást hozott a magánegészségügyben, és úgy tűnik, középtávon a privát szolgáltatók nyernek a járvány alatti, járvány utáni világban. De pontosan mit is terveznek, mire készülnek, hogyan élnek együtt az állami rendszerrel? Ezekre a kérdésekre válaszolnak a legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatók tulajdonosai és vezetői
szept. 16
11:39
Súlyosabb büntetést kértek Galambos Lajosra, akár hosszabb időre is rács mögé kerülhet (Femcafe)
Mint arról a femcafe.hu is beszámolt, szerdán megszületett az ítélet, miután Galambos Lajost, azaz Lagzi Lajcsit áram-, víz- és gázlopással, valamint vesztegetéssel vádolták meg - az ügyészség most fellebbezett a meghozott ítélettel szemben.
szept. 16
11:39
A legvagányabb pulcsit keresed az őszre? Ennél a magyar márkánál biztosan megtalálod! (Glamour)
Nyakunkon az igazi őszi időjárás, úgyhogy itt az ideje a nagy ruhatár frissítésnek és egy-két újabb darab beszerzésének. A fenntarthatóság és a helyi divattervezők támogatásának korát éljük és van olyan magyar márka, akikhez érdemes fordulni, ha őszi divatról van szó. Például az OAT AVA, ahol beszerezhetd az idei kedvenc kötött pulcsid is.
szept. 16
11:39
Ez a „buborék” nem elválaszt, hanem összeköt – Az idei PesText-fesztivál kínálatából ajánljuk (WMN)
Both Gabi szerint ezeket a rendezvényeket semmiképp ne hagyd ki szeptember második felében:
szept. 16
11:39
Gelencsér Tímea nagy bejelentést tett a közösségi oldalán (Promotions)
Igazi örömhírről számolt be a TV2 csinos műsorvezetője.

Keresés