Elkezdődött az MSD és a Ridgeback Biotherapeutics globális vizsgálata magyar önkéntesek részvételével. A molnupiravir nevű, szájon át szedhető vírusellenes terápiánál azt vizsgálják, hogy képes-e megelőzni a Covid-19-fertőzést olyan felnőtteknél, akik laboratórium által igazolt fertőzöttekkel élnek egy háztartásban. A vizsgálat eredményei 2021 máso
Az Egyesült Államok és az Európai Unió megállapodott egymással arról, hogy az évtized végéig harmadával csökkentik a globális felmelegedést okozó metánkibocsátást. Emellett igyekeznek a felek más országokat is rávenni arra, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez.
Elindultak a 2022-es minimálbérrel és garantált bérminimummal kapcsolatos egyeztetések a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán. Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, a kormány a magyar emberek nemzeti konzultáción kifejtett véleményéhez igazodva a minimálbé
Whoopi Goldberg, ha feltűnik a Met gálán vagy igazából bármilyen vörös szőnyeges eseményen, mindig az este egyik legszínesebb és legvagányabb színfoltja lesz. Ez így volt 2021-ben is a Costume Institute jótékonysági estjén.
Drasztikus emelkedés volt tapasztalható az építőanyagok árában az elmúlt egy évben, de a jelenség sokkal inkább érinti a lakásfelújítókat, saját házat építőket, mint a nagyberuházókat.
Magyarország és Finnország űrkutatási-űripari együttműködésről állapodott meg, aminek nyomán a magyar vállalatok és egyetemek szorosabban fognak együtt dolgozni finn partnereikkel - közölte Szijjártó Péter külgazdasági Helsinkiben.
Manapság a birsalma inkább a nosztalgiagyümölcsök közé sorolható, pedig számtalan jó tulajdonsága van ennek az ókori népek által aranyalmaként emlegetett gyümölcsnek.
Megint az Országos Mentőszolgálat Alapítvány kapta a legtöbb pénzt. A megtévesztő nevű Daganatos.hu Alapítvány az 5., és az ahhoz köthető Gyermekmentő Támogató Alapítvány lett a 10.
A nagy hőingadozás, az iskolakezdés és a maszkhasználat elhagyása is hozzájárul ahhoz, hogy egyre több a felső légúti megbetegedés – hívta föl a figyelmet Noszek László fül-orr-gégész főorvos. A szakember mások mellett arról is beszélt az InfoRádióban, hogy ezeket a betegségeket hogyan lehet megkülönböztetni a koronavírus fertőzéstől, valamint, hog
Lázár János szerint a makói fürdőfejlesztés az összefogás szimbóluma. „Ez a fürdő messze földön híres lesz”: „vendégeket vonz majd belföldről, Romániából, Szerbiából és Horvátországból, sőt távolabbi országokból is” – vélekedett Facebook-bejegyzésében, melyben arról is beszámolt, hogy a mai megbeszélésen a beruházóval, a kivitelezővel, a tervezővel
A füge az ősz egyik első hírnöke - amellett, hogy salátákba, húsok mellé vagy csak úgy magában is isteni, befőzve is elképesztően izgalmas. A házi fügelekvár tökéletes reggeli friss péksütemény mellé.
Tiltakoznak az airbnb-zők a szállodások javaslatcsomagja ellen, amiben például tiltanák, hogy új lakáskiadók lépjenek be a rövid távú kiadási piacra. Inkább szállodanyitási stopot javasolnak.
Hét vidéki városban válik elérhetővé az idei ősz folyamán a Wolt szolgáltatása. Sopron, Dunakeszi, Vecsés, Eger, Tatabánya, Békéscsaba és Kaposvár utcáin tűnnek fel hamarosan kék dobozos futárok.
Sao Paolo – Napokon belül kiengedhetik a kórházból a háromszoros világbajnok brazil futball-legendát, Pelét. Két héttel ezelőtt a koronavírus-járvány miatt elhalasztott rutinvizsgálatokra érkezett a Sao Pauló-i Albert Einstein klinikára, ahol daganatos megbetegedést találtak nála, ezután egy műtéti beavatkozás során eltávolították a gyanús elváltoz
A kínai Geely tulajdonában lévő hetheli központú brit gyártó elkezdte kínai gyárának építését Wuhanban, ahol 2022-től kezdve egy teljesen új modellcsalád készül majd, kezdve a Type 132 kódnéven fejlesztett szabadidő-autóval. A 900 millió fontba, azaz kb. 365 milliárd forintba kerülő beruházás eredményeként nem csak egy gyártóüzem létesül az ázsiai
Az Otthon-felújítási program kínálta támogatási lehetőségek hatályba lépésük után hatalmas érdeklődést keltettek. Ez az érdeklődés a második negyedévben jelentősen csökkent, de a harmadik negyedévben ismét emelkedett, igaz, a lelkesedés mértéke nem tért vissza az év eleji szintre – ezt igazolták a GKI és a Masterplast közös kutatásának augusztusi e
Minden évben két tábor van a Met gálán, az egyik, amelyik teljesen szabadon értelmezi az éppen adott tematikát vagy figyelembe sem veszi és a másik, amelyik rendkívül gondosan tervezi meg a szettjét és minden egyes részleteknek külön üzenete van, ami rezonál az éppen aktuális dresszkóddal.
A kínai Geely tulajdonában lévő hetheli központú brit gyártó elkezdte kínai gyárának építését Wuhanban, ahol 2022-től kezdve egy teljesen új modellcsalád készül majd, kezdve a Type 132 kódnéven fejlesztett szabadidő-autóval. A 900 millió fontba, azaz kb. 365 milliárd forintba kerülő beruházás eredményeként nem csak egy gyártóüzem létesül az ázsiai
Bárhol is helyezzék a világban örök nyugalomra a magyar honvédség elesett katonáit, az utókor feladata a méltó emlékezés, a hősök emlékének megőrzése – jelentette ki Németh Szilárd.
Szerdától ötezer forint elszállítási díjat kell fizetnie annak, aki használat után nem valamelyik gyűjtőállomáson rakja le a Mol Bubi kerékpárt - hívta fel a figyelmet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Csatárválságról, rémálomról ír a spanyol sajtó a Barcelona–Bayern München BL-mérkőzés előtt. S ha az ember figyelmesen átnézi a katalán Sportot, illetve a madridi központú AS-t és Marcát, kiderül, bőven van egyéb gond is a Camp Nouban.
Ünnepi rendezvényt tartottak hétfő este Londonban az Egyesült Királyság és Magyarország diplomáciai kapcsolatfelvételének századik évfordulója alkalmából, a londoni magyar nagykövetség által szervezett fogadás résztvevőinek pedig videóban üzent Károly trónörökös.
Pál-Tóth Evelin elmondta: egy sofőr személygépkocsijával nekiütközött az út szélén parkoló autónak és elütötte az ott álló gyalogost, majd az út másik oldalán egy szemből érkező furgonnak csapódott járművével. Az elgázolt 44 éves férfi a helyszínen meghalt. A balesetet okozó sofőr súlyosan, a furgon vezetője könnyebben megsérült. További autós tart
Minden korábbinál erőteljesebben hitet tett az Európai Uniós nyugat-balkáni bővítése mellett Angela Merkel leköszönő német kancellár, belgrádi látogatása során tett sajtónyilatkozatában.