Nemcsak náluk mennek fel az autópályára rossz irányba a gépkocsivezetők. A legutóbbi eset Olaszországban történt, ahol egy részeg sofőr 10 kilométeren át kacskaringózott a szembejövő autók között.
Lipcse – Tovább folytatódik sztárjaink vesszőfutása. A német élvonalban szereplő RB Leipzig három magyar futballistája, Szoboszlai Dominik, Willi Orbán és Gulácsi Péter borzasztó időszakon van túl mind a klubjában, mind a válogatottban.
Az eredményes közbeszerzést követően a napokban kötik meg a kivitelezői szerződést a balatoni tókerülő kerékpárút egyetlen még kiépítetlen elemének kivitelezőjével, a nettó 420 millió forintos beruházásban jövő őszre elkészül a mintegy 200 kilométeres Bringakört tényleg összezáró balatonrendesi szakasz - közölte az Innovációs és Technológiai Minisz
Ma van a magyar dal napja, ebből az alkalomból pedig elhoztuk nektek Kalapos Éva Veronika egy korábbi írását, amelyben megpróbálja megérteni pár magyar sláger szövegét. Tényleg igyekszik Nem teljesen az ő hibája, ha végül nem sikerül. De ha te tudod a megfejtést, segíts neki!
A pénzügyekről szóló elavult általános igazságok már nem aktuálisak, hiába adták át ezt a fiatalabb generációk számára. Sokunkat neveltek úgy, hogy a pénzről tabu beszélni, a pénzügyi tudatosság pedig szóba sem jött a családi beszélgetések során.
Mosóczi László kiemelte, hogy a vasútnak nemcsak múltja, hanem jelene és jövője is van, hiszen míg a 19. század közepén a vasút a szekér alternatívája volt, ma a környezetbarát közlekedésé, mert a kibocsátott károsanyag 25 százalékáért a közlekedés a felelős - írja az MTI. A Vasút európai éve alkalmából számos nemzetközi program népszerűsíti a körn
Ferenc pápa beszédében köszönetet mondott a „nagy magyar keresztény családnak”, amelyet - mint mondta - szeretne magához ölelni „"különböző rítusaival, történelmével, a katolikus és a más felekezetekhez tartozó testvérekkel, akik valamennyien a teljes egység irányába” haladnak.
Már hetek óta már több szakértő arról beszél, hogy a járvány újbóli felfutása miatt vissza kellene hozni legalább a maszkviselési kötelezettséget, ám a téma egyelőre az egész országot megosztja, Pécsett azonban bevállalták.
Boldoggá avatták Stefan Wyszynski lengyel bíborost és Róza Maria Czacka ferences nővért vasárnap a Marcello Semeraro bíboros, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusa, több mint nyolcvan püspök és hatszáz pap által celebrált szertartáson Varsóban.
Az elmúlt évtizedekben számos generáció rajongott a western-hősökért, akik félelmet nem ismerve szálltak szembe a mindenre elszánt gazfickókkal a vadnyugaton. A műfaj manapság ugyan hanyatlófélben van, de a régebbi alkotások vitathatatlanul a filmtörténet szerves részét képezik. Az alábbi cikkben öt olyan westernfilmet veszünk górcső alá, amit mind
Vasárnapi brit sajtóértesülés szerint hamarosan enyhülhetnek a külföldről Nagy-Britanniába beutazók koronavírus-tesztelési kötelezettségei. Sajid Javid brit egészségügyi miniszter megerősítette, hogy a kormány dolgozik az utazók tesztelési előírásainak enyhítésén, de időpontot nem említett.
Ferenc pápa repülőgépe vasárnap délután, nem sokkal három óra előtt felszállt Budapestről, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. A katolikus egyházfő budapesti látogatása után Pozsonyba utazik.
Ferenc pápa repülőgépe vasárnap délután, nem sokkal három óra előtt felszállt Budapestről, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. A katolikus egyházfő budapesti látogatása után Pozsonyba utazik.
A Pesti TV Ügy című műsora Cseh Katalinék igencsak megkérdőjelezhető – sokak szerint pofátlan – pénzügyi manőverezéseivel foglalkozik. Vácon, Szirákon és Szécsényben is jártak. Videó!
Felkeresi útja során Kassa és Eperjes városát is. Szeptember 15-én közös imádságot mond a püspökökkel, majd szentmisét tart a sasvári pálos kegyhelyen.
Első ránézésre úgy tűnik, hogy Amerikában és Európában is ugyanolyan rossz a koronavírus-helyzet, mint a vakcinák előtt volt, a számok mélyére nézve azonban a kép árnyaltabb.
Idén épp harminc éve versenyeznek együtt, és immár húsz világ- és Európa-bajnoki aranyérmük van. Első világbajnokságukat még Adelaide-ben nyerték 1994-ben.
Dokumentáltan bizonyított, hogy az Egyesült Államok beavatkozik az orosz választásokba a Navalnij-féle "okos szavazás" támogatásával - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a hétvégén a Szolovjov Live YouTube-csatornának nyilatkozva.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/09/12/5224/
Markó Iván, a Győri Balett alapítója szerint Loószt szenvedélyes nőiessége, kifogyhatatlan művészi energiái és alázata a balett együttes meghatározó szerepeinek megformálására tették alkalmassá.
A tálib kormány új intézkedése megszünteti a koedukációt a felsőoktatásban. A nők további szigorításokra számíthatnak az egyetemeken, felülvizsgálják a tanított tárgyakat és dresszkódot vezetnek be.
Egyelőre nem vezetnek be újabb korlátozásokat Szerbiában a koronavírus-járvány miatt, de a hatályos előírásokat szigorúbban ellenőrzik a jövőben - közölte Branislav Tiodorovic járványügyi szakértő a szerbiai közszolgálati televízió vasárnap reggeli műsorában.
Marija Zaharova külügyi szóvivő szerint amerikai informatikai nagyvállalatok támogatják a Navalnij csapata által kidolgozott „okos szavazás” nevű projektet.
Ferenc pápa repülőgépe vasárnap délután, nem sokkal három óra előtt felszállt Budapestről, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. A katolikus egyházfő budapesti látogatása után Pozsonyba utazik.
Miközben törjük a fejünket, melyik talán épp mostanában születő szakma kínálhat majd biztos megélhetést a gyerekeinknek, egy csomó régi mesterségről feledkeztünk el pillanatok alatt, mintha nem is léteztek volna. Úgyhogy gyertek, járjunk egyet őseink világában, derítsük ki, melyik mesterség ért fel mondjuk egy mai, számítástechnikusi végzettséggel!
Szombaton, 69 éves korában meghalt Maria Mendiola, aki a Yes Sir, I Can Boogie című diszkóhimnuszt énekelte. A flamenco táncosból lett énekesnő az első kislemezével ismert lett.
A Magna alapítója, Frank Stronach visszatér az autóiparba: a 89 éves férfi pénteken Grazban ismertette terveit, hogy új elektromos járműgyárat létesít Stájerországban – írja az orf.at A projekt konkrétan a „Sarit” nevű elektromos autóról szól, amelynek maximális sebessége 30 km/h.. Az együléses (kétülésest is tervezik) körülbelül két méter hosszú é
Kihúzták a Hatoslottó 2021/36. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 37. héten 1 milliárd 520 millió forintért játszhatnak majd a játékosok.