2021. szeptember 12. vasárnap

szept. 12
10:30
Orbán Viktor találkozott Ferenc pápával (Fotó) (Menedzsment Fórum)
A miniszterelnök a Facebook-oldalára töltött fel egy képet a találkozásról.
szept. 12
10:30
Rossz hír a táliboknak: ez az ország nem ismeri el a kormányukat (Blikk)
Párizs nem ismeri el Afganisztán újonnan létrejött kormányát, és semmiféle kapcsolatot sem akar fenntartani a hatalomra került tálibokkal.
szept. 12
10:30
Kirabolták az olimpiai bajnokot (Infostart)
Ellopták Jelena Vesznyina olimpiai bajnok orosz teniszező ötkarikás érmeit moszkvai lakásából.
szept. 12
10:30
A Claas elindította a „Jövő traktorgyárát” Le Mans-ban (GépMax)
Elkészült a Claas a le mans-i beruházással.
szept. 12
10:33
Képek a Hősök teréről: jó hangulatban gyülekeznek a hívek Ferenc pápa szentmiséjére (SzMo)
Egyre többen vannak a Hősök terén, ahol a katolikus egyházfő zárómisét mutat majd be.
szept. 12
10:39
A Velencei Nemzetközi Filmfesztivál leginnovatívabb film díját kapta Fabricius Gábor filmje (Igényesférfi.hu)
A filmkritikusok velencei válogatásában korábban olyan, ma már legendás rendezők debütáltak, mint Kevin Reynolds, Olivier Assayas, Mike Leigh, Bryan Singer, Harmony Korine, Peter Mullan, Abdellatif Kechiche vagy az Oscar-jelölt Bruce Weber és az Oscar-díjas Kenneth Lonergan.
szept. 12
10:39
Ferenc pápa először látogatott Budapestre - Képek az érkezésről (Promotions)
Megérkezett Budapestre Ferenc pápa, a 84 éves katolikus egyházfő az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárónapján érkezett hazánkba. Ferenc pápa szeptember 12-én vasárnap reggel a római Fiumicino repülőtérről szállt fel egy Alitalia-géppel, és 7:45-kor landolt Budapesten.
szept. 12
10:42
Már nem csak az új és használt autók, de a totálkáros roncsautók ára is elszállt (Portfolio)
A roncsautó-árverező amerikai vállalat, a Copart a héten tette közzé legfrissebb gyorsjelentését, amiben arról számolt be, hogy az új és használt autók árának idei csillagászati növekedése miatt a roncsautók árai is jelentősen emelkedtek.
szept. 12
10:42
Értelmetlen pusztítás: egy férfi több milliós kárt okozott a méhészetben (Agroinform)
Még januárban egy férfi kaptárakat dúlt fel, vert szét egy balatonszabadi méhészetben.
szept. 12
10:42
Jön az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek első vitája - kövesse az ATV-n! (ATV)
Karácsony Gergely a legnépszerűbb ellenzéki miniszterelnök-jelölt – legalábbis ez derül ki a Publicus Intézet legfrissebb felméréséből. A kutatás szerint a kormányfő jelöltek mezőnyében Dobrev Klára a második, Jakab Péter pedig a harmadik. A fiatalok körében viszont kicsit másként alakulna a mezőny: ott Fekete-Győr András is dobogós helyen állna. A
szept. 12
10:42
Eddig tart a szeptemberi nyár (Háziállat)
Kiderült, mikor jön a hűvösebb, esősebb idő, ám addig akár 30 fok feletti hőmérsékleteket is mérhetünk.
szept. 12
10:42
Gyurcsány Ferenc: Van egy jó tanácsom (Mandiner)
Ne legyetek covidosak.
szept. 12
10:42
Megvolt a fellépés: Más szöveggel énekelte legújabb dalát Tóth Gabi a pápa előtt (Nyugati Fény)
Milyen szemérmes lett hirtelen.
szept. 12
10:48
Különleges különvonat indul a Bakonyba (Infostart)
Egyedülálló vonatozás, túrázás, körte- és dió-fesztivál - kell ennél több? Na jó, napsütés sem árt, de az nem a programon múlik.
szept. 12
10:48
Most érkezett: Ezt mondta a pápának Orbán Viktor (Nyugati Fény)
Közbenjárt az érdekünkben.
szept. 12
10:51
Tóth Gabi fellépése Ferenc pápa tiszteletére: meseszép ruhában tündökölt (Blikk)
Mint korábban megírtuk, Ferenc pápa szeptember 12-én Budapestre látogat a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából. 21 év után ez lesz az első alkalom, hogy katolikus egyházfő részt vesz az eseményen.
szept. 12
10:51
Feloldotta az FBI a 9/11-es terrortámadással kapcsolatos nyomozati anyagok titkosítását (SzMo)
A tragédia 20. évfordulója napján hozta meg a döntést az Egyesült Államok elnöke.
szept. 12
10:54
Nyilvánosságra hozta az Fbi szeptember 11. aktáit (Blikk)
Joe Biden amerikai elnök utasítására nyilvánosságra hozták a 2001. szeptember 11-i merényletekkel kapcsolatos nyomozás első, kivonatolt anyagát.
szept. 12
10:54
Farkas Edina Lina: Ferenc pápa foglalkozik nőügyekkel (Mandiner)
Ferenc pápa eddig a legprogresszívabb pápa – bár azért nem volt magas a léc, amit át kellett lépnie.
szept. 12
10:56
Az Országos Mentőszolgálat digitális térképpel is segíti az ünnepi zárómise résztvevőit (Mandiner)
A mentők digitális térképén bárki megkeresheti a hozzá legközelebb lévő mentőautót.
szept. 12
11:00
Újabb szigorítás: eddig érvényes a magyar oltási igazolás Horvátországba (ATV)
Rögzíti az oltási igazolványok érvényességi idejét Horvátország és Ausztria: az oltakozástól számított 210, illetve 270 nap után nem fogadják el az okmányokat.
szept. 12
11:03
Élő történelem és kulturális csomópont – 64 éve adták át újra a Corvin mozit (WMN)
A lassan 100 éves Corvin mozi élete valóban olyan izgalmas, mint a benne vetített filmek. Nézd meg a régi képeken, és Dián Dóri elbeszélésén keresztül, mennyi minden történt vele azóta, hogy megépült.
szept. 12
11:06
Ipari, építőipari adatokat közölnek a jövő héten (ProfitLine)
Az ipari termelés és az építőipar júliusi teljesítményének adatai jelennek meg a következő héten.
szept. 12
11:06
Sírva röhögött a nagykövet, miután Ferenc pápa egy magyar témájú viccet lőtt el (Nyugati Fény)
Humora is van.
szept. 12
11:09
Hogyan válaszd el a hajad az arcformádnak megfelelően? Mutatjuk! (Glamour)
Attól még, hogy egy új megjelenésre vágysz, nem feltétlenül kell drasztikusan változtatnod. Persze, ha már régóta álmodozol arról, hogy platina szőke legyél vagy, hogy rövidebb frizurát vágass, akkor tedd azt.
szept. 12
11:12
Ferenc pápa: azon kell együtt dolgozni, hogy a gyűlölet hullámai ne söpörhessék el többé a jó viszonyt (Infostart)
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a zsidó közösségek képviselőivel találkozott, majd a híveket köszönti a szentmise előtt az egyházfő.
szept. 12
11:12
Kriptopénzügyek – 11. (Kripto Akadémia)
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Lending hírek, hitelek, hitelezések, kripto kihelyezések, kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott kártyák rövid híreit foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci összefoglalóval. Lássuk mi történt a héten! FTX Néhány nappal ezelőtt együttműködési megállapodást kötött az FTX…
szept. 12
11:12
Gigafelvásárlások és hatalmas befektetések - Száguld a fintech-szektor (Portfolio)
A Covid-válság okozta pillanatnyi lefagyás után 2021-ben a fintech szektor újra megmutatta, milyen iszonyatos mennyiségű pénzt képes megmozgatni: még nem ért véget az év, de már így is több gigafelvásárlásra és hatalmas kockázatitőke-befektetésre került sor. Összeszedtük, melyek voltak idén a legnagyobb M&A dealek és kockázatitőke-befektetések.
szept. 12
11:12
Így kerüld el a tipikus kerékpáros veszélyhelyzeteket (Autószektor)
Nemrégiben megjelent a Magyar Kerékpárosklub Kisokos című füzete, amely a kerékpáros közlekedés legfontosabb tanácsait és szabályait foglalja össze. Az először tíz éve összeállított füzetet folyamatosan frissítették és bővítették, a mostani kiadást pedig a valaha volt legnagyobb darabszámban, 20 ezer példányban gyártották le az Országos Rendőr-főka
szept. 12
11:15
Hatalmas üdvrivalgással fogadta az óriási tömeg Ferenc pápát Budapesten (SzMo)
A Szentatya a pápamobillal vonult végig a lezárt utakon, rengetegen éltették őt.
szept. 12
11:15
Büszkén pózolt rommá tört Porschéja mellett az orosz származású szexistennő (Promotions)
A nyár elején szenvedett balesetet a luxusautóval, amely helyett máris van egy új kedvence.
szept. 12
11:18
Dömötör Csaba: a bankok nem szeretnék, de bejelentés várható a hitelmoratórium meghosszabbításáról (Privátbankár)
A nemzeti konzultáció eredményei alapján olyan döntések születnek majd, amelyek nagy és érezhető segítséget jelentenek több millió embernek. A kormány ezeket a döntéseket már előkészítette és hamarosan meg is hozza - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában
szept. 12
11:18
Kiderült: ezt kérte Orbán Viktor Ferenc pápától a találkozásukkor (Blikk)
Ferenc pápa vasárnap reggel megérkezett Budapestre, hogy részt vegyen az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson (NEK). Délelőtt találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel is, aki kért a szentatyától egy kis apróságot.
szept. 12
11:18
Ütközés miatt szétszakadt a traktor – Képek! (Agroinform)
Egy traktor és egy furgon ütközött össze, és a képek alapján a traktor járt rosszabbul.
szept. 12
11:18
Kövesse velünk élőben a pápai szentmisét! (Mandiner)
A szertartás 11:30-kor kezdődött Budapesten, a Hősök terén.
szept. 12
11:24
Fokozottan ellenőriz a NAV, ha az építőanyagokról van szó (Piac és Profit)
Folyamatosan zajlanak a vizsgálódások.
szept. 12
11:24
A pápa magyarországi keresztény és zsidó vezetőkkel találkozott (Demokrata)
Zsidók és keresztények már nem az idegent, hanem a barátot akarjuk látni egymásban – mondta a pápa.
szept. 12
11:24
Orbán Viktor Ferenc pápának: ne hagyja elveszni a keresztény Magyarországot! (Demokrata)
A katolikus egyházfő a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjére érkezett hazánkba.
szept. 12
11:24
Ferenc pápa megérkezett Budapestre (Helló Magyar)
25 éve járt utoljára a pápa Magyarországon
szept. 12
11:30
Hazatér David Luiz (Infostart)
Willian után újabb brazil hagyja el az Arsenalt.
szept. 12
11:30
Kiderült: ez kérte Orbán Viktor Ferenc pápától (ATV)
Megérkezett Budapestre Ferenc pápa: a Szentatyát a Szépművészeti Múzeumban köszöntötte a miniszterelnök. Orbán Viktor a találkozó során arra kérte a katolikus egyházfőt: ne hagyja elveszni a keresztény Magyarországot.
szept. 12
11:36
kezdődik Ferenc pápa ünnepi homíliája a Hősök terén (ATV)
A Szentatya a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét fogja celebrálni: a résztvevők a katolikus egyházfő ünnepi homíliáját és Úrangyala imádságát hallgathatják meg.
szept. 12
11:36
Orbán: Ferenc pápa ne hagyja elveszni a keresztény Magyarországot (Mandiner)
Orbán Viktor miniszterelnök arra kérte Ferenc pápát vasárnapi budapesti találkozójukon, hogy ne hagyja elveszni a keresztény Magyarországot.
szept. 12
11:39
Leállt a forgatás Majka és Tóth Gabi balhéja miatt: nem volt köszönet abban, ami a kamerák előtt történt (Femcafe)
Javában zajlik a Sztárban sztár leszek! idei évadának castingja, drámából és könnyekből pedig nincs hiány.
szept. 12
11:39
Elárulta Orbán Viktor, hogy mit kért Ferenc pápától budapesti találkozójukon (SzMo)
A miniszterelnök a Szépművészeti Múzeumban találkozott a pápával.
szept. 12
11:39
Tóth Gabi szeretkezés helyett ölelkezik a pápa előtt (Promotions)
Tóth Gabi az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyik sztárfellépője, a Sugarbird kollekcióban pompázó énekesnő a katolikus egyházfő, Ferenc pápa záró miséje előtt lépett színpadra a Hősök terén.
szept. 12
11:42
Véget ért Ferenc pápa szentmiséje a Hősök terén (Blikk)
Ferenc pápa a mai napon tiszteletét teszi a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson.
szept. 12
11:42
Elképesztő, mit produkált a magyar tőzsdén a hét sztárpapírja: kaszált, aki ilyen részvényt vett (Pénzcentrum)
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 52 755,68 ponton zárt pénteken, 500,57 ponttal, 0,96 százalékkal magasabban előző heti záróértékénél. A részvénypiac forgalma 57,94 milliárd forint volt a múlt heti 56,15 milliárd forint után, a vezető részvények ára az OTP kivételével esett.
szept. 12
11:42
Izrael légicsapásokat hajtott végre a Gázai övezetben (444.hu)
Válaszul az onnan indított rakétatámadásokra. Az elmúlt héten ismét nőtt a feszültség a régióban.
szept. 12
11:48
Építőanyag-export: több mint 30 jogsértésre bukkantak a pénzügyőrök augusztusban (Menedzsment Fórum)
Az építőanyagár-emelkedés megállításának egyik fontos eszköze lehet a szállítmányok vámhivatali ellenőrzése. A pénzügyőrök augusztusban több mint harminc jogsértést tártak fel az ellenőrzésekben - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.

Keresés