2021. szeptember 12. vasárnap

szept. 12
6:42
Ezer főnek kínálnak állást a Lenovo üllői gyárában (Mínuszos)
Az „Év legtöbb munkahelyet teremtő vállalat” kategóriájában vehetett át díjat a Lenovo a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és a Külgazdasági és Külügyminisztérium által szervezett Év befektetője gálaeseményen. A technológiai vállalat első közvetlen európai gyártóüzemeként épült harmincezer négyzetméteres üllői gyártócsarnok tavasszal kezdte meg
szept. 12
6:42
Újabb logisztikai központ jön létre Magyarországon (newtechnology.hu)
A Metrans Csoport zalaegerszegi konténertermináljának megépítésével újabb logisztikai központ jön létre Magyarországon, ami nem csak a régió beruházásvonzó képességét növeli, de létrehoz 120 új munkahelyet is Zalaegerszegen – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint
szept. 12
6:45
A DoNotPay olyan okos lett, mint a Járókelő (FinTechRadar)
A DoNotPay robotügyvédje régóta nagy kedvencünk. Igaz, hogy egy ideje már kockázati tőkéből működik, nem egy lelkes civil projekt, de a lelkét megőrizte. Most megtanult közérdekű bejelentéseket tenni.
szept. 12
6:45
Mérgezőből ehető növények (Agrofórum)
Vajon lehetséges a mérgező növények ehetővé nemesítése? Valójában már most is számos olyan növényt fogyasztunk, amelyek toxikus vegyületeket tartalmaznak.
szept. 12
6:45
Kvíz: egyetlen képről felismered, melyik híres magyar városban járunk? Az 5. kérdésnél szinte mindenki elhasal (Promotions)
Simán kimaxolod ezt a kvízt? Vagy nagyon csúfosan belebuksz?
szept. 12
6:54
Iskolaőrök élesztették újra a tanárnőt Komlón - Friss hírek 2021. szeptember 12. 06:44 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/09/12/5220/
szept. 12
7:03
Kullancsfelmérés: romlik a helyzet Magyarországon (Infostart)
Az elmúlt évek hazai időjárása kedvezett a kullancsoknak, és ettől az emberek és a háziállatok is több csípést szenvedtek el – derül ki a több mint 3000 válaszadó 14 ezer csípésadatát összesítő felmérésből. A Sokk a rovar Facebook-oldal kérdőívének kitöltőinek többsége valamilyen módon már védekezik a kullancsok ellen, jellemzően zárt ruházattal, r
szept. 12
7:03
A koronavírus-fertőzöttek száma már több mint 224 millió a világon (Hírklikk)
A világon 224 231 744 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, míg a halálos áldozatok száma 4 624 417 – a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai alapján.
szept. 12
7:06
Nőtt a lakossági hitelállomány (ProfitLine)
A vállalatok banki hitelállománya 7 százalékkal, a lakossági hitelállomány pedig csaknem 16 százalékkal növekedett a második negyedévben az egy évvel korábbihoz viszonyítva - tájékoztatta a sajtó képviselőit Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi rendszer elemzése igazgatóságának főosztályvezetője online sajtótájékoztatón pénteken.
szept. 12
7:06
A horvát kormányfő nem fogja kötelezővé tenni a koronavírus elleni oltást (ATV)
Senki számára nem fogják kötelezővé tenni a koronavírus elleni oltást - jelentette ki Andrej Plenkovic horvát kormányfő szombaton Zágrábban, hozzátéve, hogy bízik a horvát állampolgárok körültekintésében, bölcsességében és tájékozottságában.
szept. 12
7:06
Akciófilmbe illő jelenetek a vadbaleset helyszínén (Autószektor)
Vaddal ütközött egy gépkocsi a 8-as főút 125-ös kilométerénél, Hosszúpereszteg térségében tegnap este. A jármű kigyulladt, a lángokat a hosszúperesztegi önkéntes tűzoltók két vízsugárral oltották el. A sárvári hivatásos tűzoltók is a helyszínre érkeztek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
szept. 12
7:12
A 18 éves Emma Raducanu győzött a US Open női döntőjében (444.hu)
Ellenfele a 19 éves Leylah Fernandez volt.
szept. 12
7:12
Nyugat-Európa is megismerte a tömeggyilkos terror borzalmát (Demokrata)
„A migráció következményeként Nyugat-Európa is megismerte a biztonságérzet elvesztését.”
szept. 12
7:12
Így játszák a Covid-lottót Ausztriában (Helló Magyar)
Covid-lottóval igyekszenek motiválni Ausztriában, így zajlik le a nyereményjáték:
szept. 12
7:18
Az ellentmondások pápája – kicsoda igazából Ferenc? (Mandiner)
Buenos Aires munkásnegyedeiből indulva jutott az egyház csúcsára: különös, ellentmondásos személyiség a beszédében szelíd, hatalompolitikájában vaskezű Jorge Bergoglio. Portré az egyházfőről.
szept. 12
7:24
9/11-es terrortámadással kapcsolatos nyomozati anyagok titkosítását oldotta fel az FBI (444.hu)
Biden utasítására hozták nyilvánosságra a 16 oldalt, ami a szaúdi konzulátus tisztségviselője, egy vélt szaúdi titkosügynök, illetve legalább két merénylő közötti kapcsolattal is foglalkozik.
szept. 12
7:24
Cégvezérek sikkasztásai - Az összegre sokszor a szenvedélybetegségük miatt van szükségük (Növekedés)
A saját tapasztalataink és a nemzetközi kutatások alapján az elsikkasztott pénzek medián értéke körülbelül 100 ezer dollárra, vagyis mintegy 29 millió forintra tehető - mondta el a Növekedésnek Farkas Ádám, aki az EY Magyarországnál a Felelős Üzleti Működés Szolgáltatások terület vezetője.
szept. 12
7:30
Ferenc pápa elindult Budapestre (Mandiner)
Reggel hat órakor a pápai gép fedélzetén megkezdte a 34. nemzetközi apostoli útját az egyházfő.
szept. 12
7:33
30 éve járt Magyarországon először az akkori pápa, 25 éve még egyszer idelátogatott (SzMo)
II. János Pál tette tiszteletét hazánkban, és legnagyobb beszédét azzal kezdte, hogy bocsánatot kért a rossz magyar kiejtéséért.
szept. 12
7:36
Meglepő dolog növeli a demencia és az Alhzeimer-kór kockázatát (Infostart)
Kétmillió résztvevővel készült egy évtizedes felmérés, melyben a közúti és a vasúti közlekedés egészségre kifejtett hatását vizsgálták.
szept. 12
7:36
Ferenc pápa miséjével zárul majd az eucharisztikus kongresszus (Mandiner)
A katolikus egyházfő a mise előtt találkozik Áder János köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel is.
szept. 12
7:39
Sok lejárt terméket talált a hatóság (Azenpenzem)
Befejeződött az idei nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés – tette közzé Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A szakemberek összesen 4702 vizsgálatot folytattak le. A legtöbbször megállapított hiba a lejárt termékek forgalmazása volt.
szept. 12
7:42
Eljött a nagy nap: Ferenc pápa hazánkban van, már a Hősök terére is megérkezett (Blikk)
Mint korábban megírtuk, Ferenc pápa szeptember 12-én Budapestre látogat a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából. 21 év után ez lesz az első alkalom, hogy katolikus egyházfő részt vesz az eseményen. Cikkünket frissítjük!
szept. 12
7:42
Adathalászatra figyelmeztet a Magyar Posta (Mínuszos)
Csalók megtévesztő, a Magyar Posta nevét és arculati elemeit, logóját használó, veszélyes emailt és sms-t küldenek, erről érkezett több bejelentés a postához – hívta fel a figyelmet szerdán a társaság. A közlemény szerint a hamis emailben vagy sms-ben csomag átvételéhez kérik a szállítási cím egyeztetését és/vagy a díj kifizetését. A levélben látha
szept. 12
7:42
5000 eurót, aranyat és pár exkluzív gyűrűt is talált már Kicsi Csaba, a modernkori kincskereső (egy.hu)
Kicsi Csabát egy balatoni strandon szólítottam le. Érdekes jelenség volt a fürdőruhás emberek között neoprén ruhájában egy fémkeresővel a kezében, nagy fülhallgatóval a fején. Beszélgettünk, lefotóztam, majd pár nap múlva felhívtam, hogy kikérdezzem a kezdeti hobbiból hivatássá nőtt fémkeresésről.
szept. 12
7:45
Kiderült, hogy miről fog szólni Christopher Nolan legújabb filmje (Promotions)
Izgalmas témát fog feszegetni A sötét lovag-trilógia rendezőjének következő nagy durranása.
szept. 12
7:48
Egy matematikus kiszámolta, ki a valaha volt legjobb focista (Hamu és Gyémánt)
Tom Crawfold, az Oxfordi Egyetem matematikusa nem kevesebbet állít, mint hogy eredménye lezárta a futballrajongók legrégebbi vitáját.
szept. 12
7:54
Eltűnő autók: mit jelentene a gyakorlatban a dízelautók tiltása Budapesten? (Piac és Profit)
A Levegő Munkacsoport már jövőre megkezdené az elavult dízelek kitiltását a fővárosból. A Használtautó.hu megnézte, hogy a javaslat milyen autókat érinthet, és azt is, hogy azokból mennyi található a hazai piacon, beleértve a használtautó-importot.
szept. 12
7:54
Kaszab Zoltán: Folytatódik a gasztroforradalom Magyarországon (Mandiner)
Azért fontos egy-egy újabb Michelin-csillag, mert igenis növeli az ország turisztikai vonzerejét.
szept. 12
7:56
Hargitai Miklós: A katolikus egyház kapott egy lehetőséget, hogy felmutassa: nem egy gazdasági vállalkozás (Mandiner)
Nekem katolikusként az lett volna a legkézenfekvőbb, ha az említett összeget odaadták volna a legüldözöttebb hazai keresztény egyháznak, Iványi Gáboréknak.
szept. 12
8:00
Kell nekünk az atlétikai világbajnokság? (ATV)
Sokáig úgy tűnt, az atlétikai világbajnokság ügyében nemzeti egység alakult ki, hiszen a kormány és az ellenzék is örömmel fogadta. A Fővárosi Közgyűlés azonban vétóval élve visszavonta a megrendezéshez szükséges támogatást, egészen addig, amíg a Fudan-törvényt hatályon kívül nem helyezik. A Heti Napló riportja.
szept. 12
8:00
A franciák egyelőre nem ismerik el a tálib kormányt (444.hu)
Mert Le Drian külügyminiszter szerint a tálibok hazudnak.
szept. 12
8:00
Merkel szerint migránsokkal nem gyakorolhatnak nyomást a tagállamokra (Demokrata)
A kancellár szerint „a politika több annál, mint hogy csak a bíróságra járjanak”.
szept. 12
8:06
Vásárolt mostanában Bio őrölt mandulát a DM-ből? Jobb ha visszaviszi (ProfitLine)
A forgalmazó dm-drogerie markt Kft . 200 grammos dmBio őrölt mandulát hívott vissza a határérték feletti aflatoxin tartalom miatt - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszeren (Rasff) keresztül érkezett jelzés alapján.
szept. 12
8:06
Elhunyt Török Ferenc építész, a nemzet művésze (Demokrata)
A nemzet művészét a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.
szept. 12
8:09
Magyar hangja: Bogdányi Titanilla – Ismerje meg a nagyszerű szinkronszínésznőt (Blikk)
undefined
szept. 12
8:09
Az olvasás szerinted is szexi? Ezeket a pasikat elnézve biztosan (Femcafe)
Az olvasás, az irodalom mindannyiunk hétköznapjainak része kellene, hogy legyen. Amellett, hogy a könyvektől rengeteget kaphatunk, egy olvasó nő vagy férfi elképesztően vonzó is tud lenni. Ezek a pasik is ezt támasztják alá.
szept. 12
8:09
Megérkezett Ferenc pápa Magyarországra (SzMo)
A katolikus egyházfő a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjére érkezett Budapestre.
szept. 12
8:09
Akinek az „elég jó” is kevés: a perfekcionista a tökéletességre törekszik, miközben szenved tőle (WMN)
A perfekcionista nehezen tolerálja, ha hibázik, önmagát erősen kritikus szemmel nézi, és sokat szorong attól, hogy mások a legapróbb tévedések miatt is nevetségesnek vagy esetlennek fogják látni. És míg másokat boldoggá tesz, ha egy nehéz tesztet sikeresen elvégeznek, számára a szinte tökéletes eredmény is lehet lehangoló.
szept. 12
8:12
Megérkezett Magyarországra Ferenc pápa (Infostart)
Ferenc pápa megérkezett Budapestre, a Liszt Ferenc-repülőtérre. A katolikus egyházfő a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjére érkezett Magyarországra.
szept. 12
8:12
Koronavírus: Több mint 120 ezren tüntettek a védettségi igazolás használata ellen (Blikk)
Rengetegen tiltakoztak szombaton Franciaország-szerte a koronavírus-járvány miatt bevezetett védettségi igazolás használata ellen, a fővárosból incidenseket is jelentettek a tüntetők és a rendőrök között.
szept. 12
8:12
Ferenc pápa megérkezett Budapestre (Portfolio)
Megérkezett Budapestre Ferenc pápa, aki a repülőgépen örömét fejezte ki, hogy Isten igéjét hozhatja magával az őt váróknak.
szept. 12
8:12
Hömpölygött a tömeg a Margitszigeten (Mandiner)
Az eucharisztikus kongresszus családi napján koncertek, játékok és előadások várták a családokat a szigeten.
szept. 12
8:12
Felélesztheti a villanyos hot hatch szegmenst a Cupra? (Autószektor)
Miközben a hagyományos hot hatch szegmens egyre zsugorodik, a Cupra nagyszerű alternatívát mutat arra, hogy hogyan lehetne az eddig tanultakat átültetni a villanyos világba. UrbanRebel nevű koncepciójuk már-már versenyautó: szexi háromajtós bódé, elől-hátul vonószemekkel, aerodinamikailag átgondolt szélesítésekkel, aero felnikkel, és persze vad hát
szept. 12
8:15
Ferenc pápa Budapesten mutat be szentmisét - kövesd velünk élőben a nap eseményeit! (SzMo)
A katolikus egyházfő mutatja majd be az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjét a Hősök terén.
szept. 12
8:15
A Tesla alighanem még idén leleplezi eddigi legolcsóbb kocsiját (Promotions)
Szinte a köznapi halandók számára is elérhetővé válik a 7 millió forint körüli árával.
szept. 12
8:18
Tállai András: fokozottan ellenőrzik az építőanyag kivitelt a pénzügyőrök (Portfolio)
Az építőanyagár-emelkedés megállításának egyik fontos eszköze lehet a szállítmányok vámhivatali ellenőrzése. A pénzügyőrök augusztusban több mint harminc jogsértést tártak fel az ellenőrzésekben - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.
szept. 12
8:18
Jelentés a bolondok birodalmából (Demokrata)
Kristen Pitzen szerint diákjai jobban teszik, ha az őt zavaró amerikai lobogó helyett a szivárványos melegzászlóra esküsznek fel.
szept. 12
8:18
Ferenc pápa megérkezett Budapestre (Növekedés)
Megérkezett Budapestre Ferenc pápa, aki a repülőgépen örömét fejezte ki, hogy Isten igéjét hozhatja magával az őt váróknak.
szept. 12
8:18
Hamarosan megjelenik a legújabb Magyar Csomagolási Évkönyv (Transpack)
Már tizenkettedik alkalommal jelent meg a küllemében és tartalmában is igényességéről ismert Magyar Csomagolási Évkönyv.

Keresés