A csapból is az folyik, hogy idén novemberben rekordösszegű nyugdíjprémiumot kaphatnak az idősek. De vajon mennyit segít a nyugdíjasokon ez a juttatás? Érdemben képes javítani a helyzetükön, vagy továbbra is nagyon súlyos problémát jelent az időskori elszegényedés? Milyen vészjósló jeleket kelekre kell figyelniük a mai aktívaknak? Ennek jártak után
A Magyar Telekom privát mobil adathálózatát és a T-Systems arra fejlesztett ipari megoldását már valós gyártási körülmények között tesztelik a BorgWarner Oroszlány Kft. telephelyén. A turbófeltöltőket gyártó üzemben munkába állították az automata, vezető nélküli targoncát, amely a hatékonyabb anyagmozgatást segíti elő. Emellett a belső logisztika m
Cselekvő aktivitásnak nevezte Isten keresését és befogadását a köztársasági elnök az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson (NEK) mondott tanúságtételében.
Alig több mint egy hete mutattuk meg az idei ősz legfrissebb körömtrendjeit, most meg ki kell javítanunk saját magunkat is: megérkeztek az új irányok és stílusok!
Ismered azt a viccet, hogy a magyar, a lengyel, a brazil, az olasz, a spanyol, a török, a belga, a német, a mexikói, az angol, a cseh, a holland és az indiai beáll ugyanabba a konyhába főzni? Hát persze hogy nem, mert ez a valóság! Az eredmény pedig olyan izgalmas, hogy legszívesebben mi is azonnal beköltöztetnénk még egy tucat nációt az otthonunkb
Egyes kutatások szerint a világ népességének nagyjából a fele nem rendelkezik stabil, megfelelő sebességű internetkapcsolattal, ami több százmillió – döntően vidéki régiókban élő – olyan háztartást feltételez, ahová vagy egyáltalán nem ér el a vezetékes infrastruktúra vagy a meglévő vezetékes hálózat elavult és méretgazdaságossági okokból nem, ille
A Magyar Telekom privát mobil adathálózatát és a T-Systems arra fejlesztett ipari megoldását már valós gyártási körülmények között tesztelik a BorgWarner Oroszlány Kft. telephelyén. A turbófeltöltőket gyártó üzemben munkába állították az automata, vezető nélküli targoncát, amely a hatékonyabb anyagmozgatást segíti elő. Emellett a belső logisztika m
Romániában 16 százalékkal nőtt a járműgyártás az első nyolc hónapban a tavalyi azonos időszakhoz képest, ugyanakkor a termelés 10 százalékkal maradt el a 2019-es adattól - közölte csütörtökön a romániai autógyártók egyesülete.
Megérkezett a Kakas, a kínai asztrológia szerinti ősz középső hónapja. A Bivaly-húzta fémfogat még különlegesebbé változik, díszes és extravagáns lesz, mi pedig büszkén, elegánsan ülünk majd rajta, megmutatva fényünket és jókedvünket.
A globális chiphiány okozta leállás miatt a növekedés.hu megkereste a Magyar Suzuki-t, hogy megtudjuk, mi várható az esztergomi autógyárban. Minden munkavállalóját kifizeti a leállás idejére is a Suzuki és fontos céljuk hogy minél nagyobb biztonságot nyújtsanak a dolgozóik részére. Egyelőre tartják az idei terveket, de most készletekből értékesíten
Szlovéniában az állami hivatalok alkalmazottainak be kell oltatniuk magukat, vagy gyógyultsági igazolással kell rendelkezniük, ellenkező esetben nem dolgozhatnak ügyfelekkel - jelentette ki Zdravko Pocivalsek gazdaságfejlesztési és technológiai miniszter pénteken Ljubljanában.
Az egyébként is erősödő inflációs környezetet tovább rontotta a nyersanyagárak emelkedése. Tavasszal szinte megállíthatatlannak tűnt a szárnyalás, azonban a nyári hónapokra alábbhagyott a láz, kis megnyugvás jött a legtöbb nyersanyag piacán. Kérdés, hogy elértük-e már a csúcsot, vagy ez csak átmeneti megpihenés. A válasz akár a hosszútávú infláció
Az Európai Unió 27 tagállama közül Szlovéniában a legmagasabb - 15 százalék - a krónikus depresszióban szenvedők aránya - derült ki az EU statisztikai hivatalának (Eurostat) pénteken, az öngyilkosság megelőzésének világnapja alkalmából közzétett felméréséből.
Kalifornia példáját követve New York kormányzója, Kathy Hochul is bejelentette, hogy beszüntetik a belsőégésű motorral felszerelt járművek forgalmazását. De! Csak
Az a gondolat, hogy a világtérképek – mind – tévesek, aligha vitatható. Matematikai tény, hogy egy földgömb kétdimenziós objektummá alakítása elkerülhetetlen torzulásokat eredményez. Ismerd meg a világtérképek rövid történetét!
A városi környezetbe szánt, teljesen elektromos kisautó jövőképe az emberekre és a közösségi tapasztalatokra épül. A koncepciójármű a fenntarthatóságot és a digitalizációt a rendkívül rugalmas felhasználhatósággal kombinálja: az ID. LIFE például akár minimozivá vagy játékközponttá is válhat, de alkalmas egyszerűen csak a szabadban történő pihenésre
Titokzatos ládákat mosott partra a víz Brazília északkeleti partjainál. Egy hónap alatt több mint 350 láda került elő az északkeleti Serpige állam különböző strandjairól.
Csökkentette éves termelési célját a Toyota Motor japán autógyártó, mivel a globális chiphiány mellett a koronavírus-járvány újabb fellobbanása lassította a termelést a vietnami és malajziai alkatrész-gyártó üzemekben.
A delta variáns a szomszédban is egyre gyorsabban terjed, az átoltottsági számok pedig az egyik legrosszabbak Európában, ezért drasztikus intézkedésekre van szükség.
Egy fővárosi kórház két orvosnőjét és egy asszisztensét elfogták és előállították a rendőrök, összesen 14 rendbeli vesztegetés elfogadásának megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki őket.
Nincs idő az esküvőre! Zámbó Krisztián és kedvese, Zsuzsa már nagyon várják a nagy napot, mégsem fér bele az idei évbe, hogy gyűrűt húzzanak egymás ujjára.
Németország legnagyobb jelmezkölcsönző cége, a Theaterkunst már tavaly készült a magyarországi nyitásra, a koronavírus-járvány miatt azonban ez 2021-re csúszott. A Paulay Ede utcai üzletnek köszönhetően mostantól a hazai díszlet- és jelmeztervezők is könnyebben hozzáférnek ahhoz a több mint tízmillió ruhából, cipőből, kiegészítőből álló kollekcióho
Csehországban éves összehasonlításban 12,3 százalékkal 147 659-re nőtt az új személygépkocsik eladása az év első nyolc hónapjában, 2019 azonos időszakához viszonyítva azonban 16 százalékkal csökkent - közölte pénteken a cseh autóipari szövetség.
Az elmúlt időszak kifejezetten érdekes volt a magyar tőzsdén, hiszen történelmi csúcsot döntött az OTP és a BUX is, majd a midcapek szintjén láttunk nagy mozgásokat, elég csak a 4IG több mint 60 százalékos ralijára gondolni, de nagyot ment az AutoWallis, a Masterplast és az Opus is, most pedig ott tartunk, hogy a befektetők a kisebb kapizalizációjú
A hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciájának előadásait és panelbeszélgetéseit a pandémiára tekintettel idén is online módon, minden érdeklődő számára ingyenesen teszi elérhetővé a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT).
Törvénymódosítás miatt aktualizálta a televíziós és rádiós tartalmak korhatár-besorolásában irányadó ajánlását az NMHH Médiatanácsa, és egy állampolgári bejelentést is vizsgált az új szabályok alapján.