Drámai mértékben súlyosbodott az éhezés 2020-ban – vélhetően részben a koronavírus járvány következményeként – adta hírül az Egyesült Nemzetek Szervezete (Ensz). Bár a járvány hatásának pontos feltérképezése még várat magára, a több Ensz szervezet közös jelentésében szereplő becslése szerint a világ lakosságának 10%-a (mintegy 811 millió ember) vol
Mintegy 841 millió dollárt hozott űrhajózási vállalatának Richard Branson brit milliárdos sikeres űrrepülése. Branson öt kollégájával a fedélzeten indult el az űr határát elérő sétarepülésre.
Toyota-Caetano márkanév alatt érkeznek a Toyota zéró emissziós, melléktermékként tiszta vizet kibocsátó hidrogén üzemanyagcellás technológiáját alkalmazó, a portulgál CaetanoBus által gyártott buszok. A Toyota egyébiránt még 2020 decemberében erősítette meg stratégiai szövetségét a CaetanoBus vállalattal a fenntartható mobilitási megoldások bővítés
Az Európai Bizottság felfüggeszti a digitális adózás bevezetésére irányuló tervét annak érdekében, hogy ne veszélyeztesse az igazságosabb adózással kapcsolatos globális megállapodásra vonatkozó terveket – jelentette be a Daniel Ferrie brüsszeli szóvivő. A G20 csoport szombati tárgyalásain elért “rendkívüli áttörést követően úgy döntöttünk, hogy fel
Az ipari megoldások esetében mindig kérdéses, hogy mennyire testre szabható. A dobozos terméktől való eltérés már jelentős összegű befektetést jelenthet, illetve akár kevésbé hatékony kompromisszumokat kell vállalni a bevezetése érdekében. A Sheldon Invest Kft. SUA menedzserét, Rigó Zoltánt kérdeztük arról, hogyan lehet rugalmasságot biztosítani a
Ukrajna gabonaexportja 518 000 tonnára ugrott az új 2021/22-es június-júliusi szezon első 9 napjában a 2020/21-es azonos időszak 216 000 tonnájához képest - derült ki a kijevi mezőgazdasági minisztérium adataiból.
Ősszel a tervek szerint ismét megújítják a kormány és a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) közötti stratégiai megállapodást, amitől a patikák jövedelmezőségének javulását remélik a gyógyszerészek. Mert ugyan ezt az ágazatot nem tépázta meg a pandémia, sok olyan probléma van, amit meg kell oldani – mondja Hankó Zoltán, a kamara elnöke.
Dél, délnyugat felől egyre forróbb légtömegek érkeznek a Kárpát-medence térségébe. A hőmérséklet kedd és szerda délután hazánk déli megyéiben akár a 40 fokot is megközelítheti.
Szigorítják a járványügyi szabályokat több országban is. Szlovéniában és Máltán már nem elég a PCR-teszt bemutatása, védettségi igazolást kell felmutatni a határon a belépéshez. Japánban pedig ismét a legszigorúbb járványügyi készültségi helyzetet vezették be a fővárosban. Az ATV Híradó összefoglalója.
Az orosz mezőgazdasági minisztérium azt javasolta, hogy 2022-2023 között 3 millió tonnás gabonatartalékot halmozzon fel az ország. Ez kormányzati dokumentumokból derült ki.
A masszázsmedencék széles választéka között található igazi gyerekparadicsom, rekreációs jakuzzi és olyan is, ami tökéletes egy bulira. Ilyen medence a FreeFlow Monterey is, ami 7 felnőtt számára kínál kényelmes férőhelyet és még beépített italhűtővel is rendelkezik.
Számos rekord megdőlt a vasárnap véget ért labdarúgó Európa-bajnokságon, s ugyancsak több érdekes összefoglaló statisztikát készíthettünk a történtek után.
Komoly változásokra kell felkészülniük az SAP vállalatirányítási rendszereket használóknak, ugyanis pár éve megjelent az alapvető technológiai változásokat eredményező új platform, az S/4 HANA. A jelenlegi SAP ECC rendszerek támogatása 2027-től megszűnik, ezért nem árt már most elkezdeni a felkészülést az átállásra. A felkészülés és az új rendszer
Most futó kortárs műtárgyvásárlási programja keretében eddig mintegy 3,5 milliárd forintot költött az MNB műalkotásokra, de a gyűjteményépítés folyamatos. Mint azt a Pénzcentrumnak adott exkluzív interjúban elárulták, a cél egy megkérdőjelezhetetlen művészeti értékű kollekció kialakítása, melybe olyan alkotások kerülhetnek, melyek értékállóak. Bérc
A vendéglátóhelyek újranyitása ugyanolyan sokkot jelentett a tulajdonosoknak, mint azok bezárása. Július 1-jével nem robbant be a külföldi turizmus, Zsendovits Ábel, a Szimpla Kert ügyvezetője szerint az áremelést nagyon kevesen merik meglépni, ezért a legtöbben a nullszaldót célozzák meg, és várják a csodát, hogy egyszer visszatér az élet.
Maja, közel 26 hetes terhesen, egy szombati napon tudta meg, hogy azonnal Svájcba kell indulnia, hogy a születendő gyermekének megadhassa a lehetőséget egy minél teljesebb életre – a kislány ugyanis nyitott gerinccel fejlődött. Két nap múlva a babát méhen belül megműtötték, és a műtét remekül sikerült.
Kedd reggel Feldmár András gondolatait idézzük, aki arra emlékeztet minket, hogy a boldogság életünk apró részleteinek együttműködéséből születik meg. Nem lehet keresni Hamu és GyémántA nap idézete Feldmár Andrástól Feldmár Intézet 2006-ban alapították a Feldmár András nevével fémjelzett szellemi műhely, a Feldmár Intézet, melynek c
Ősszel a tervek szerint ismét megújítják a kormány és a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) közötti stratégiai megállapodást, amitől a patikák jövedelmezőségének javulását remélik a gyógyszerészek. Mert ugyan ezt az ágazatot nem tépázta meg a pandémia, sok olyan probléma van, amit meg kell oldani – mondja Hankó Zoltán, a kamara elnöke.
A La Casa De Papel egy igazán különleges sorozat, amelynek folyamatosan bővülő rajongótábora van. Ha egy vagy közülük, mindenképp tarts velünk! Akkor se menj sehova, ha nem érted a sorozat körüli felhajtást, mindent el fogunk neked mondani arról, miért rajonganak annyira ezért a sorozatért. A nagy pénzrablás iránt rajongók és azok is, akik még ne
A Magyar Telekom Csoport a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásának előmozdításáért, az akadálymentes munkahelyi környezet fejlesztéséért, valamint a befogadó vállalati kultúráért tett eredményei és erőfeszítései alapján a Fogyatékosságbarát Munkahely Arany fokozatú díját érdemelte ki. A Fogyatékosságbarát Munkahely díjat a Sa
Áremelkedésekkel indult a hét az agrárpiacokon, mind Chicagóban, mind a tengerentúlon. Chicagóban a búza 4,2 százalékkal, a kukorica 2,8 százalékkal, a szójabab pedig 1,5 százalékkal drágult. A repce ára stagnált Észak-Amerikában. Európában a malmi búza 0,9 százalékkal, a kukorica 0,2 százalékkal, a repce pedig 2,8 százalékkal került többe, de a ta
Nem jelenthet különsebb kihívást Kopasz Bálintnak a várható extrém szigor a tokiói olimpián. A világbajnok kajakozó emellett arról is beszélt az InfoRádiónak, hogy miként tekint riválisaira, köztük honfitársára, Varga Ádámra, aki 1000 méteren egyesben már tavaly és idén is legyőzte egyszer.
Július 1-én vette kezdetét a negyedik Kripto Akadémia trading race. A hónap végéig tartó, 2000 dollár összdíjazású kereskedési versenyen bárki részt vehet, aki rajtunk keresztül regisztrál a Binance oldalára. A verseny állásáról a lenti táblázat ad tájékoztatást. A résztvevők az…
Az országos tisztifőorvos másodfokú hőségriasztást adott ki 2021. július 13-án 0 órától 2021. július 15-én 24 óráig az ország egész területére. Mint ahogy arra az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság is felhívja a figyelmet honlapján, a hőséghez mindenki eltérően alkalmazkodik, és ez önmagában is jelentős veszélyforrás lehet a közlekedésben. A
Gosztonyi Gábor úgy számol, hogy jelenleg legalább 30 százalékos azonnali emelésre lenne szükség, ráadásul a közoktatás más szereplőinek fizetését is növelni kellene, azokét is, akik nem tartoznak a pedagógusi életpálya alá.
A Dehler Yachts modellek lefedik a családi vitorlázástól a sportos versenyvitorlázásig terjedő sávot. Kiválóan alkalmasak a versenyzésre, hiszen gyorsak, ehhez pedig letisztult, elegáns dizájn társul. A kiváló minőség, valamint az alapverziónál is elérhető felszereltség versenyképes árral párosul. Ez a Dehler Yachts legsikeresebb hajója, amely korá
A rádiós elkapta ugyan a koronavírust, de csak miután megkapta mindkét oltását, ami, mint mondja, megvédte attól, hogy súlyosabb szövődménye legyen a betegségnek.
Folytatódhat a napelemes rendszerek térhódítása, miután júliustól is megmaradt a korábbi, úgynevezett szaldó elszámolás. Eszerint az ügyfelek a napelemes rendszerük által megtermelt energia mennyiségét levonhatják az elfogyasztott energia mennyiségéből és továbbra is a különbözet alapján számolják ki a villanyszámlájukat. A döntés azokra az ügyfele
Már eddig 1,5 milliárd forint fölé nőtt a hétvégi viharok miatt kárbejelentések száma. Az elkövetkező napokban azonban ez az érték akár sokszorozódhat is. A mostani weekend így az idei május-augusztusi viharszezon első két hónapjának teljes összegénél többe kerülhet a biztosítóknak. Szerződés híján azonban sokaknak nem segíthetnek.