Azok után, hogy nyilvánosságra kerültek a bizonyítékoknak nevezett felvételek, még szánalmasabbnak és gyalázatosabbnak minősíthető az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntése – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben, az európai uniós tagországok külügyekért felelős minisztereinek egynapos találkozóján.
A vezető nemzetközi energetikai vállalatok a hosszabb távú energiaátalakítási kihívásokra összpontosítanak, ezért kiadásaikat visszafogják- mondták a vezetők és elemzők.
Előzetes bejelentési kötelezettség terheli a jövő hétfőtől az ezernél több résztvevővel számoló tömegrendezvények szervezőit Csehországban – döntött hétfőn a cseh kormány.
Magyarország – Eddig soha nem látott magasságba szökött a búza aratás közbeni, induló ára. Jelenleg 60-62 ezer forintért adják tonnáját a malmoknak, ez az ár pedig várhatóan csak nagyobb lesz az év hátralevő részében. Jelentős drágulás esetén a lisztet is kénytelenek lesznek drágábban adni.
London – Elbukott az utolsó akadályon Anglia futballválogatottja, hiába vezetett az olaszok ellen a Wemley-ben az Európa-bajnokság döntőjében, 1-1- után 11-esekkel 3-2-es vereséget szenvedett.
Nőtt tavaly a hazai tógazdaságok haltermelése: mennyisége 21 353 tonna volt, az előző évinél 4 százalékkal több - derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) ágazati összefoglalójából.
15 hónap szünet után újraindította európai hajóit a világ egyik legnagyobb hajózási cége, a Royal Caribbean. A vállalat első óceánjárója már meg is kezdte útjait Ciprusról, augusztus közepétől pedig egy újabb monstrum csatlakozik a flottához barcelonai indulással. Az utakon egyelőre kizárólag oltással rendelkezők vehetnek részt, akiket a felszállás
Kisebb és nagyobb hülyeségekbe is belemegyünk azért, hogy boldoggá tegyük, megszerezzük vagy megtartsuk a másikat. Fokozottan igaz ez, ha szexről van szó. Előfordul, hogy olyan helyzetben találjuk magunkat, amelyre a legkevésbé sem vágytunk, ezt nevezi a szakirodalom szexuális szürkezónának.
A Dumaszínház két nagyágyúja, Kovács András Péter és Litkai Gergely ismét nagyot alkottak. Legújabb videójukban arra adnak tippeket, mi mindenre jó a védettségi igazolvány, amely a legújabb enyhítések óta legtöbb funkcióját elvesztette.
A 78. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában debütál majd a Diana walesi hercegné életéről szóló Spencer című dráma Kristen Stewart főszereplésével – értesült a The Variety című filmes portál.
Az európai fővárosok közül Budapesten a legalacsonyabb a földgáz lakossági ára, miközben a villamos energia végfelhasználói ára a második legolcsóbb ugyanitt - tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) legújabb elemzéséről hétfőn az MTI-t.
Egy magyar és egy nemzetközi, elsősorban a visegrádi országok szerzőinek munkájából merítő digitális folyóirat is elindult a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) támogatásával. Mindkét lap a közigazgatásról szóló színvonalas szakmai párbeszédet tűzte ki céljául.
Kettős euróárfolyamot javasol Matolcsy György az eurózónában az északi tagállamoknak és a délieknek. A jegybankelnök e heti cikkében megjegyzi azt is, az új digitális jegybanki pénz megteremti az elvi lehetőséget az európai monetáris mozgástér tágítására és egy kettős árfolyamrendszer bevezetésére.
úlius 24-28. között a Vodafone Magyarországnál a mobil előfizetéssel rendelkező ügyfelek kiszolgálása megújul, ezért bizonyos értékesítési és ügyintézési folyamatokban átmeneti ideig technikai átállás lesz. A fejlesztés és a technikai átállás az alapvető – mobil és vezetékes telefon, illetve internet, valamint TV – szolgáltatásokat nem érinti, az
Kecskemét – „Minden alkalommal, amikor önzetlenül adunk, számunkra is tágasabbá válik a világ” – mondta egyszer a Mosolyka néven elhíresült kerekesszékes írónő, Hozleiter Fanny. Azt azonban, hogy sokszor mennyire nehéz önzetlennek lenni, Attilánál talán senki sem tudja jobban.
Nagy volt az öröm a múlt hét végén a Pityinger családban, ugyanis Pityinger László, művésznéven Dopeman édesapja, László ünnepelte a 67. születésnapját.
Napjaink egyik legnépszerűbb pénzügyi terméke az un. Babaváró Hitel, nem véletlenül, hiszen az állami támogatott konstrukció révén nagyon kedvezményesen és gyorsan juthatsz akár 10 millió forinthoz, amit szabadon költheszt lakásra, autóra, gyermeked nevelésére stb. És felejtsd el a tévhitet, hogy 3 gyerek kell a hitelhez! Nézzük át röviden, miért i
Ha szeretnéd alaposan megérteni, hogyan működnek a hormonjaid, mindenképpen tudnod kell, hogy milyen fázisokon mész keresztül minden hónapban, és mi is történik a testedben az adott napokon. Ha pedig az is fontos számodra, hogy a ciklusod egésze alatt energikusabb és kiegyensúlyozottabb legyél, hangold össze vele az étkezéseidet. Na de hogy mégis m
Július 24-28. között megújul a Vodafone Magyarországnál a mobil előfizetéssel rendelkező ügyfelek kiszolgálása, ezért ebben az időszakban több értékesítési és ügyintézési folyamat csak korlátozottan érhető el – közölte a vállalat. A fejlesztés és a technikai átállás az online és offline ügyintézési platformokat érinti, viszont az alapvető – mobil é
Kedden egy közeledő magassági hidegörvény előtt még igen meleg, száraz levegő érkezik fölénk, a napi maximumrekord is megdőlhet. Szerdán nyugat felől elér minket a légörvény, hatására ismét záporokkal, zivatarokkal tarkított nyári idő köszönt be.
Meglepetéssel indult a Mestercukrász Döntő hete: az édesszájú Konyhafőnök legjobb hat versenyzője egy életre szóló ajándékot kapott a zsűritől, amire a verseny indulása óta vártak. A séfkabát rang és teher is egyben, hiszen a döntő első napján azt is meg kellett mutatniuk a zsűrinek, mennyit fejlődtek az elmúlt hetek során, így aztán nagyszabású
A koronavírus miatt nemcsak az állandó bizonytalansággal, a távolságtartással és a folyton változó munkahelyi viszonyokkal kell szembenéznünk, hanem egy egészen új jelenséggel is, melyet egyszerűen „poszt-Covid felmondási lázként” emlegetnek. A pandémiát megelőző időszakhoz képest kiugróan sok munkavállaló hagyja ott állását világszerte, a jelenség
Az Olimpiát megelőző időszak és maga a nyitóünnepség is felér egy divatbemutatóval. Mostanra már nem igazán készül el úgy egyenruha, hogy azt nem egy híres-neves tervező készítette, így természetes, hogy a divatrajongók is alig várják, hogy lássák, ahogy a világ országai szebbnél szebb formaruhákban vonultatják fel sportolóikat.
A felhasználók világszerte élvezhetik a YouTube új, rövid formátumú videós élményét, amellyel látványos, rövid videókat készíthetnek a mobiltelefonjukat használva. A YouTube hétfőn bejelentette, hogy Magyarországon is elindult a YouTube Shorts béta verziója; ez a vállalat új, rövid formátumú videós élménye, amellyel látványos, rövid videókat le
Sokan úgy gondolhatják, hogy a sivatagi területek ideális helyszínei lehetnek a gigantikus napelemparkoknak és érdemes lenne az amúgy is „haszontalan” területeket mind napelemmel beborítani.
A Balaton déli partján az árak átlagosan ötödével mentek fel. Ennél szerényebb, de jelentős áremelkedés volt a Velencei tónál is, de ott jóval kisebb a választék, kevesebb projekt indult. Egy heti nyaralóbérlés legalább 140-170 ezer forintba kerül, de a tavakhoz közeli partszakaszokon szinte minden foglalt már.
Nem kell állandóan új ételeket kitalálni. Az volt a cél, hogy az egyszerű, vidéki éttermekben szokásos ételeket a legjobb formájukba hozzuk – mondja az elismert séf, aki szintén a legjobb
Az elmúlt napokban mind több vélemény látott napvilágot, amelyek jellemzően ellentmondtak egymásnak. A politikusok és szakértők a járvány újabb hullámára figyelmeztettek, vagy éppen próbálták megnyugtatni a kedélyeket. Az biztos, hogy Európában növekvő esetszámokat láthatunk, ennek gazdasági hatása azonban korántsem egyértelmű.
Kezd magához térni az új autók piaca hazánkban. Bár az első féléves adatok szerint még nem értük el a 2019-es szintet, de a tavalyit már sikerült túlszárnyalni.