Mi már mindig a következő szezonban gondolkozunk, ha divatról van szó. Épp ezért körülnéztünk az őszi trendeknél, és kiválasztottunk nyolc olyan cuccot, ami miatt alig várjuk, hogy szeptember legyen - és egy kicsit hűvösebb.
Tesztjelleggel az oroszok egy hónapra lecsatlakoztak a világhálóról, és a saját processzortechnológiájukat is leporolták, így informatikailag pár év alatt nagymértékben függetlenedhetnek a világ többi részétől. A kínaiak kicsit más utat járnak be, de a céljuk hasonló. Kérdés, hogy Oroszország, Kína és az USA most formálódó hálózatai, hardverei miké
Ha valaki gyógykenőcs készítésére adja a fejét, általában a klasszikus zsír vivőanyaggal kezd, majd átevickél a modernebb korok kedvenceihez: a shea-, kakaó- vagy mangóvajhoz. Ritkán találkozom olyannal, aki vajban áztatja a gyógynövényeket, pedig a vaj nemcsak kiváló alap, de hasznos összetevőinek köszönhetően igazán tápláló kenőcs is készíthető b
Kásler Miklós lemondását követelték a Hősök terén tartott egészségügyi szakdolgozói demonstráción. A tüntetésen gyakorlatilag az ágazatban dolgozó minden szakmai szervezet részt vett. A több ezer fős tömeg legfontosabb követelése a szakdolgozók azonnali béremelése volt. Az ATV Híradójának riportja.
Akár 3-4 méteresre is megnőhetett az a most felfedezett cápafaj, amelyet Iris Feichtinger, a Bécsi Természettudományi Múzeum (NHM) kutatója és munkatársai fedeztek fel. A fajnak a Gail-völgyről (ahol megtalálták) nevezték el, ami Cladodus gailensis nevet kapta. A három leletre 1989 és 2015 között bukkantak a Karni-Alpokban. Ahogy az MTI be
Közel sem mindegy, az év melyik szakában vásárolunk lakóingatlant vagy mikor kínáljuk azt eladásra, a szezonalitás ezen a piacon is megfigyelhető. Az idei év azonban több szempontból is a megszokottól eltérően alakul, a tavaszi zsongás már év elején elindult, és van, ahol most is változatlanul pörög a piac. Az évszakok és az ingatlanpiaci kereslet,
A Budapest Bank saját kisvállalkozó ügyfelei körében végzett kutatásból kiderült, hogy a pandémiával összefüggésben a cégek több mint felének nem változott, 40%-uknak pedig kedvezőtlenebb lett a pénzügyi helyzete. Utóbbiak 63%-a inkább előre menekül, és a különböző beruházásokban, korszerűsítésben látja a sikeres újraindítás kulcsát. A cégek digitá
A védekezés hatékonyságát és a csapatszellemet emelték ki a női kézilabda-válogatott tagjai, akik a spanyolok legyőzése után még esélyesek arra, hogy továbbjussanak.
Romániában, két hónappal az eredetileg kitűzött céldátum után, szombaton meghaladta az ötmilliót a koronavírus ellen beoltottak száma. A bukaresti kormány szombaton közösségi oldalán jelentette be az ötmilliós küszöb meghaladását.
A pandémia előtti időkben is beszédtéma volt már, hogy a párás, meleg tokiói nyár nagyban megnehezítheti az olimpikonok dolgát: a játékok alatt többször bebizonyosodott, hogy ez így is van.
„Jó kicsit csekkolni, hogy nem rozsdásodtunk-e be, legyen szó a munkáról vagy a szocializálódásról szeretjük a remetelétet, de azt nem szeretnénk, hogy teljesen elveszítsük a kapcsolatot a külvilággal.”
Jelentősen növelte a forgalmát és a nyereségét az alkoholos italok egyik legnagyobb nemzetközi forgalmazója, a londoni központú Diageo - közölte a cég az MTI-vel.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/07/31/4863/
Az urológia az orvostudományon belül a vizeletkiválasztó és -elvezető szervekkel foglalkozó szakirány. Ebbe a tárgykörbe tartoznak a vesék, a húgyhólyag, a húgycső betegségei és rendellenességei, de a férfi belső és külső nemi szerveket érintő betegségek is.
Kihúzták az Ötöslottó 2021/30. heti nyerőszámait. A sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Telitalálatos szelvény azonban nem volt, így a jövőhéten (31. hét) a várható főnyeremény 1 milliárd 333 millió forint lesz.
Magyarországon is fel kell készülni a negyedik hullámra és meg kell tenni minden olyan intézkedést, amit ebben a helyzetben lehet azért, hogy védjük az emberek egészségét és életét - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az Életközelben videósorozat eheti részében.
Egy felmérés szerint a cseh lakosság 58 százaléka kijön havi jövedelméből, míg 40 százalék azt mondta, hogy vannak problémái ezen a téren. Az országos felmérés eredményét szombaton tették közzé Prágában, az akadémiai CVVM közvélemény-kutató intézet készítette júniusban.
Megannyi várakozás után végre befutott a Huawei P50 széria, a rossz hír viszont, hogy egyelőre nem tudni mikortól lehet az újdonságokat Európában és hazánkban megvásárolni. Mivel hivatalos magyar bemutató nem volt, a mobilok új funkcióit tekintve csak azokra az információkra hagyatkozhatunk amiket a különböző külföldi tech portálok megírtak. Szere
A női vízilabda-válogatott a kínaiakkal, a női asztalitenisz-csapat a japánokkal mérkőzik. Berecz Zsombor megpróbál előrébb lépni az éremfutam előtt. Kozák Luca a döntőért fut.
Elsősorban a munkaerőpiac állapotától függ, mikor érdemes elgondolkodni az eszközvásárlási program lassításán – mondta pénteken Lael Brainard, a Fed Nyílpiaci Bizottságának (FOMC) tagja. Ebben nem volt sok újdonság, az amerikai jegybank legutóbb szerdán beszélt arról, hogy további javulásra van szükség a foglalkoztatásban. Brainard azonban most azt
A zsaru azt a férfit verte össze, aki a jeges tóba dobta kisbabáját. Bár a rendőr bűnösnek vallotta magát, és lemondott posztjáról, a város és a közvélemény is teljes mellszélességgel kiáll mellette.
Azt mondják, a pasik szex közben nem figyelnek a részletekre, mert a lényeg az örömszerzés - de ez nem igaz. Elárukták, hogy odavannak például egy bizonyos frizuráért szeretkezéshez.