A Ben & Jerry's bejelentette, hogy a jövőben nem árulja fagylaltjait a megszállt területeken, mire Izrael eszelős ellentámadásba kezdett. De miért is olyan fontos, hogy a Chunky Monkey Ciszjordániában is kapható legyen?
A laktózérzékeny beteg szervezete nem tudja megemészteni a tejcukrot, mivel a lebontásához szükséges enzim hiányzik vagy működése lecsökkent. A probléma jelentkezhet születéstől fogva, de az életkorral előrehaladva egyre gyakrabban fordul elő, és átmenetileg vagy tartósan is fennállhat.
Sosem látott csúcson van a foglalkoztatás, de folytatódik a munkahelyteremtés - áll az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombati, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A kiválasztott szigetek sikeresen izolálhatnák magukat katasztrófa esetén. Számos civilizáció elbukott már háborúkban, belső konfliktusban vagy a belső források felélése miatt. Egy most megjelent tanulmányban azt vizsgálták, hogy a bolygó országai mennyire teljesítenének jól egy esetleges globális összeomlást követően.A szempontok között s
Ugye gyermekkorodban sokszor gondoltad te is úgy, hogy bárcsak már felnőtt lennél? Évek múltával aztán, amikor valóban felnőttél, neked is szembesülni kellett vele, hogy az élet nem mindig fenékig tejfel, és rengeteg dologért kell felelősséget vállalnod, amire felkészülni szinte lehetetlen. Ez mégis az élet rendje, hiszen a felnőtté válással teljes
Júliusi ajánlónkban elsősorban nyugat-magyarországi, dombok között rejtőző, festői szépségű, mégis kevésbé ismert tavakat mutattunk be, ahol az egész család felhőtlenül nyaralhat. A keleti országrész vízi csodáinak megismeréséhez viszont az augusztusi, általában forró és csapadékmentes időjárás is szükséges: nagy folyóink vízszintje ilyenkor alacso
Egyesek szerint a németek lőtték le a repülőjét, mások úgy tartják, a háborús bevetéshez már túlkoros és beteg író rosszul lett, és azért zuhant le. Van, aki szerint önként távozott ebből a világból. Ami bizonyos, hogy a Földközi-tenger hullámai fölött hetvenhét éve tűnt el gépével a franciák leghíresebb pilótája. Ami utána maradt: egy géproncs, eg
2012-ben megnyerte a Fölszállott a páva verseny és TV-műsor szólóének és hangszer kategóriáját. Anna, ez a kupuszinai, délvidéki kislány beragyogta a színpadot tiszta személyiségével és energiáival. Az azóta eltelt közel egy évtizedben sok minden történt vele: 2016-ban végzett a Zeneakadémián, férjhez ment, és tavaly novemberben kislánya született.
Egy kutatás alapján az emberek nemtől függően 728-1092 alkalommal hazudnak. Kitalálod melyik nem hazudok inkább? Természetesen a férfiak, azonban tény az is, hogy a nők jobban csinálják.
A tavat ellátó Chubut folyó folyamatos szennyezése és a környéken emiatt kialakuló kellemetlen szagok miatt helyi lakosok tiltakozásul útblokádot is szerveztek, hogy távol tartsák a hulladékot lerakó teherautókat a területtől.
Alacsony bázisról ugyan, de egyre nagyobb a felfutása itthon is a növényi alapú húspótlóknak. A piac évente kétszámjeggyel nő, míg a sertéshúspiac stagnál. Bár a vegánok között vannak kifejezetten szigorúak,
Hétfőn, július 6-án lett 56 éves Sandra Bullock, a romantikus vígjátékok első udvarhölgye, aki többször is megmutatta már drámai arcélét is. Gyüjteményünkben további példák neves komikusokra, akik emlékezeteset alakítottak drámai filmekben.
Július utolsó hetében a reformkori hagyomány újra elevenné válik Balatonfüreden – mondta az igazságügyi miniszter a 196. balatonfüredi Anna-bál megnyitóján szombaton.