Az MSZP EP-képviselője az Európai Bizottsághoz fordul annak érdekében, hogy azok számára is engedélyezzék az uniós védettségi igazolvány kiváltását, akik két keleti vakcina után harmadikként uniós engedéllyel rendelkező oltóanyagot kapnak.
Az utasbiztosítási piacon várhatóan javul a helyzet az idén: míg korábban a turisták csupán 50-60 százaléka kötött utasbiztosítást, most nyáron várhatóan nő ez az arány - írta a Világgazdaság kedden.
Az elszállt építőanyagárak miatt, nem következett be az árak stagnálása új lakások esetében, miközben a kormányzati intézkedések miatt lényegében berobbant az új lakásprojektek piaca.
„Mindannyian hallottunk megénekelt Weöres Sándor- vagy Nagy László-költeményt, az iskolában tanultuk Tinódi Lantos Sebestyén Eger vár viadaljáról szóló énekét, de mennyire ismerjük a mai, kortárs közvetítőket, a mai kor históriásait?” – teszi fel a kérdést a Misztrál Együttes egyik alapító tagja, aki arra vállalkozott, hogy létrehozza az énekmondók
Ha messze vidéki esküvőre vagy hivatalos, ahol ráadásul a lányod az egyik koszorúslány, akkor illik időben elindulni. Ha elektromos autóval mész, akkor pedig kötelező. Mivel menjünk? Az esküvői meghívónk Debrecenbe szólt, a lakodalom pedig onnan 20 kilométerre ez ranch-en volt. A megelőző héten vettem át a Nissan-nál a Leaf legnagyobb akkumulátoro
A Sissi néven híressé vált osztrák császárnéról és magyar királynőről köztudott volt, hogy meghökkentő praktikákat vet be szépsége megőrzésére. Megmutatjuk Erzsébet magyar királyné féltve őrzött szépségtitkait – sok közülük ma is megállná a helyét.
Az elszállt építőanyagárak miatt, nem következett be az árak stagnálása új lakások esetében, miközben a kormányzati intézkedések miatt lényegében berobbant az új lakásprojektek piaca.
Izgalmas kísérletbe kezdett a Telekom, amikor úgy döntött, hogy a fiataloknak szóló Kraft Ajánlatot az érintettek kiemelten széles körének bevonásával, a közösségi termékfejlesztés eszközeivel fogja összeállítani. A hónapokkal ezelőtt elindított folyamat most a célegyenesbe ért: a közösségi média felületeken megkérdezett és elért 20-29 éves koroszt
Kihirdették az egyik legjelentősebb irodalmi díj, a Booker hosszú lsitáját. Mások mellett Kazuo Ishiguro, Rachel Cusk és Richard Powers is megnyerheti idén az 50 ezer fontos fődíjat.
Nagyrészt sikerült megúszniuk a teljes járműipari ágazatot súlyosan érintő ellátási problémákat, bár kiderült, hogy elektromos kamion az idén sem lesz.
Január elsejétől minden online pénztárgép mellett kötelező elektronikus fizetési lehetőséget biztosítani a vásárlóknak: a kötelezettséget teljesíteni lehet bankkártyás fizetés biztosításával, vagy akár azonnali fizetések fogadásával is. A jogszabály fellendítette a kártyaterminálok beszerzését, ez meg is látszik a statisztikán: az MNB adatai szerin
A Beatrice frontembere mindent megtenne azért, hogy a nemrég beindult koncertsorozat ne szakadjon meg. Ha kell, harmadszorra is vállalja a koronavírus elleni védőoltást. Maximálisan az orvosokra bízza magát, nem kérdőjelezi meg a döntésüket, így ha kell, kérdés nélkül tartja oda a karját az újabb vakcináért.
Porolós, terepjárós, kirándulós reklámokban többnyire kutyákat szoktak szerepeltetni, főleg egy pickup esetében, hiszen az "úgy macsó". A Chevy azonban csavart
Gőzerővel zajlanak az önálló Flash film munkálatai, amelyről egyre több felvétel szivárgott ki az utóbbi időben, ezúttal pedig Ben Affleck-féle Batmant is sikerült kiszúrniuk a rajongóknak.
Fordulatos mérkőzésen 6-6-os döntetlent játszott egymással a magyarokkal azonos csoportban lévő görög és olasz együttes a tokiói olimpia férfi vízilabdatornájának második fordulójában.
Budapesten 1,8 százalékkal, országos szinten pedig 1,6 százalékkal emelkedtek az albérletárak júniusban az előző hónaphoz képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com kedden közzétett lakbérindexéből.
Astra Filmland néven 50 hektáros, csúcstechnológiájú filmpark épül Mogyoródon egy több ütemben megvalósuló, az összesen mintegy 40 milliárd forintos beruházás keretében. A beruházás célja, hogy tovább erősítse Magyarország nemzetközi filmgyártásban elfoglalt pozícióját.
Lejárt volna a hagyományos időmérő edzések ideje? Az F1 elnöke nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a jövőben a sprintkvalifikációra kerüljön a hangsúly.