Az idén júniusban a KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint országosan 1,6 százalékkal, Budapesten pedig 1,8 százalékkal drágultak a kiadó lakások az előző hónaphoz képest. A kínálati árak – állapították meg a statisztikusok – valamelyest magasabbak voltak az előző év azonos időszakinál is, amire több mint egy éve nem volt példa.
Míg Marsi Anikó Szulák Andrea exe, Gyarmati Gábor mellett találta meg a szerelmet, addig Palik László az Exatlon egyik volt játékosával melegedett össze.
Ha kiütéses bőrbetegségekről van szó, akkor egész biztosan neked is a rózsakiütés, a csalánkiütés, a pikkelysömör és persze az ekcéma jut eszedbe. Utóbbi, az ekcéma kifejezés elsősorban az atópiás dermatitiszre utal, ami a leggyakoribb bőrbetegség. Előfordulhat csecsemőkorban, gyermekeknél, de felnőtt korban is. Ha te is tapasztaltál már bőrkiütése
Józan paraszti ésszel azt gondolhatnánk, hogy a felhők segítenek mérsékelni a globális felmelegedést – hiszen árnyékot adnak, és visszatartják a felszínt melegítő napsugarak egy részét. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű, sőt – a klímaváltozáson akár még ronthatnak is a felhők.
Ásványvizet biztosít utasainak keddtől a budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki vasútállomásokon a MÁV-Start a hőségriasztás ideje alatt – közölte a Mávinform az MTI-vel.
Jakab István, a MAGOSZ elnöke, a Magyar Országgyűlés alelnöke nemrég vette át a Magyarország Digitális Agrárgazdaság Fejlesztéséért díjat a Budapesten megrendezett Európai Precíziós Gazdálkodási Konferencián. Vele beszélgettünk.
A csok támogatás akár 25 millió forinttal is segítheti a gyermekvállaláshoz szükséges otthon kialakítását, ha azonban a program kezdetén bevállalt gyermekek végül mégsem születnek meg, tetemes büntetéssel nézhet szembe a csok-ot felvevő házaspár.
A hétfő esti Magyar Közlönyben megjelent egy új kormányrendelet, amely rövidre zárta a légi irányítók sztrájk elképzeléseit, legalábbis a veszélyhelyzet végéig. A sztrájk betiltásával kapcsolatos felháborodás egyik oldalról érthető, a…
Mint írták, Budapesten a Nyugati, a Keleti, a Déli pályaudvaron, Kelenföldön, továbbá a miskolci, a debreceni, a nyíregyházi, a békéscsabai, a szegedi, a kecskeméti, a szolnoki, a győri, a pécsi, a nagykanizsai, a siófoki, a fonyódi, a tapolcai, a veszprémi, a zalaegerszegi és a celldömölki állomáson kaphatnak díjmentesen vizet a vonatokra várakozó
A koronavírus okozta járvány és az ezzel összefüggő korlátozó intézkedések 2020 jelentős részében markáns visszaesést okoztak a magyarországi turizmus és vendéglátás szinte minden szegmensében, ennek hatására a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás bruttó hozzáadott értéke az előzetes becslések alapján 32 százalékkal csökkent az előző évhez képes
A rendőrség azt kéri, aki teheti, tömegközlekedéssel jusson el a Forma-1 Magyar Nagydíj versenypályájához – írta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.
Az üzemanyagszállítmányok késlekedése miatt egyes járatainak leállítására kényszerülhet az American Airlines. A légitársaság azt kéri a kisebb repülőterektől, illetve a pilótáktól, hogy ahol lehetséges, takarékoskodjanak az üzemanyaggal. Az amerikai légitársaságok a belföldi utazási kereslet váratlanul gyors helyreállása miatt munkaerőhiánnyal is k
Korábban már beszámoltunk arról, hogy valami bizony ismét készülőben van az Universal és Blumhouse háza táján, ezúttal pedig biztosra vehetően jelenthetjük, hogy elkészül az új Ördögűző trilógia.
Közel ötmilliárd forint vissza nem térítendő támogatáshoz juthat 356 koncert- és rendezvénysorozat a kormány támogatásával. A Magyar Turisztikai Ügynökség közreműködésével 2021. augusztus és október között 40 nagyvárosi, 216 kisvárosi koncert és 100 falunap valósulhat meg országszerte. A támogatást a Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív
A magyar női kézilabda-válogatott 33–27-re kikapott Brazíliától, így két forduló után pont nélkül áll a tokiói olimpián. A szövetségi kapitány értékelte a csapat második mérkőzését.
A július 3-ai hatállyal módosított kormányrendelet előírja, hogy megállapodás nélkül a munkavállaló az irodában vagy telephelyen az adott évben legfeljebb a munkanapok egyharmad részében végezhet munkát, a többi napon a távmunkavégzés helyén köteles dolgozni. Szintén lényeges változás, hogy nemcsak a számítástechnikai eszközzel otthonról dolgozókat
Ásványvizet biztosít utasainak keddtől a budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki vasútállomásokon a MÁV-Start a hőségriasztás ideje alatt - közölte a Mávinform az MTI-vel.
Baráti összejövetelekre is jutott a kábítószerből a vád szerint. A Fővárosi Főügyészség 5 férfival szemben szabadságvesztés büntetést indítványoz, közülük háromra próbaidőre felfüggesztve. Ez utóbbiak egyike Árpa Attila is.
Manapság egyre többször találkozunk mozgásterápiát kínáló hirdetéssel. Az egészségügy mellett a szolgáltatásban is megjelent a mozgásterápia. Már az óvodában van gyógytorna, és szinte nem is számítunk komoly sportembernek az edzőteremben, ha nincs rajtunk színes ragasztócsík (kinezio-tape). A mozgásterápia azonban betegség, sérülés esetén a terápiá
A boszniai szerb pártok és politikusok keddi bejelentésük szerint a továbbiakban nem vesznek részt a szövetségi testületek, így a kormány munkájában sem, ezzel akadályozandó a srebrenicai népirtás tagadását is büntető jogszabály életbe lépését.
A már-már kultikus csajos tinifilm végén lévő matek egyenlet 17 évvel később is lázban tartja a rajongókat. Hogy miért? Simán lehet, hogy megváltoztatta volna a történet kimenetelét.
A biztonság, kényelem, kínált úti célok és az utaskiszolgálás minősége mellett idén egy új, ötödik szempont is fontos volt az AirlineRatings.com felállította ranglista létrehozásakor: azt is vizsgálták, hogyan reagáltak az egyes társaságok a pandémiára.
Ahogy arról mi is beszámoltunk, igazán szépen indult ez a hét, egészen 40 000 dollárig száguldottunk. Persze ahogy az lenni szokott hamar jött a feketeleves, keddre kiderült, hogy az Amazon kriptopénz elfogadása, a hír, amire ilyen jól reagált a piac…
Etilén-oxid-szennyeződés miatt több húskészítményt is visszahív a forgalomból a Metro – olvasható az áruházlánc honlapján hétfőn közzétett felhívásban.
Júniusban is folytatódott a lakbérek emelkedése, az országos bérleti díjak 1,6%-kal, a budapestiek pedig 1,8%-kal voltak magasabbak, mint egy hónappal korábban. Egy éves összehasonlításban a kínálati árak is is magasabbak lettek a tavalyinál, amire az elmúlt egy évben nem volt példa. A budapesti kerületcsoportok közül egyedül a pesti külső kerülete
A kormány nem tájékoztatott még a harmadik oltás eljárásrendjéről, de Budapesten már a hét közepéig jelezni kell az orvosoknak, hogy mennyi és milyen oltóanyagot kérnek augusztus első hetére.
Várhatóan tovább késlekedik majd a magyar és a lengyel helyreállítási tervek jóváhagyása az elmúlt hetek vitái után, ugyanakkor a két tagállam kompromisszumkész lehet az esetleges pénzügyi büntetésektől tartva – olvasható a Teneo Intelligence friss elemzésében. A cég szakembere szerint belátható időn belül Magyarország és Lengyelország esetében sem