Létezik -e a szörny, amely akkora, mint két ló, a szeme tűzgolyó, a karmai pedig borotvaélesek? Ez a kérdés tartja izgalomban és taszítja aztán nyomasztó romlásba J. K. Rowling új regényében Duskáldia népét. Ezzel együtt pedig berántja az olvasót egy érzékletesen, pontosan és sajátos hangulattal felépített világba, amely nem is ereszti, amíg válasz
Végül este 6 körül erősebben állt, mint ahogyan az euróval szemben másfél forintos libikókát hozó keddi napot kezdte. Az összességében kedvező globális tőzsdei hangulat alól ezúttal Budapest sem vonta ki magát, miközben a főbb nyersanyagok, az olaj és az arany is drágult.
Oroszország részéről semmilyen szándék nem mutatkozik a konstruktív párbeszéd folytatására az Európai Unióval, különösen a szabadságjogok és az emberi jogok tekintetében - jelentette ki Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén kedden.
Magyarország sikeres választ adott a rendkívüli körülményekre, amikor minden idők egyik legszélesebb körű beruházásösztönzési programját indította el – mondta Szijjártó Péter.
A fogyasztók egyre gyakrabban kapnak adathalász e-maileket, amelyek egyes közmű- és energiaszolgáltató cégek nevében érkeznek - hívta fel a figyelmet a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) a hozzá érkező jelzések alapján.
Elon Musk 100 millió dollárral száll be egy új, a szén-dioxid-eltávolítási technológiára specializálódott X Prize Foundationhöz kapcsolódó versenybe. A hétfő reggel meghirdetett verseny négy évig tart. A pályázatra a világ minden pontjáról lehet jelentkezni. 18 hónap múlva pedig kiválasztják a legjobb tizenöt csapatot, a projektjeikre pedig
A 2020-as évben a koronavírus vert oda az autógyártóknak, idén pedig újabb nehézségekkel szembesülnek. Úgy tűnik, azokat is utoléri a chiphiány, akik nagyobb készletekkel vágtak neki az évnek. Ha pedig a technológiai cégek elől vinnék el az alkatrészeket, az a költségekben köszönhet vissza.
A visegrádi csoport (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) a közép-európai együttműködés fontos mozgatórugója, mely az Európai Unión (EU) és a NATO-n belüli folyamatokat is jelentősen befolyásolja - jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök kedden, a V4-es országok elnökeinek lengyelországi találkozóján.
A keresletnövekedés és az alapanyagok drágulása miatt várhatóan az építőipari gyártott termékeknél is érezhető áremelkedésre lehet számítani márciustól. Kovács Vilmos, a Kovi-Kő Térkőgyár ügyvezetője a felújítási támogatással kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy vissza nem térítendő támogatásként a beruházás költségének 50 százaléka maximu
Az USA-ban és Európában 10 halálesetből több mint egyet a légszennyezettség okoz, Ázsiában viszont minden 3. halálesetet. Többen halnak meg így, mint dohányzás miatt és maláriában együtt.
"A Facebook és a többi tech óriás már olyan szinten szól bele az életünkbe, mint egy közműszolgáltató" - ezt Donáth Anna mondta azt ATV-nek. A Momentumos EP-képviselő szerint ideje európai uniós szinten szabályozni a technológiai óriásvállalatok hatáskörét. Az elmúlt hetekben Varga Judit igazságügyi miniszter is a tech cégek hazai szabályozása mell
Várólistákat vezetnek be Romániában a koronavírus elleni oltás internetes előjegyzési portálján, a feliratkozókat pedig SMS-ben vagy e-mailben értesítik arról, hogy mikor kerülnek sorra az általuk kiválasztott oltóközpontban - jelentette be keddi sajtóértekezletén Valeriu Gheorghita katonaorvos, az oltási kampány koordinátora.
Ónos eső, havazás, hófúvás és szél veszélye miatt is adott ki figyelmeztetéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdára. A hidegfront szerda este érkezik.
Az irodapiac nem roggyant meg, de jelentősen átalakult és újra kellett fogalmazni, hogy mi a normális – összegezte az eltelt 12 hónapot a VLK Cresa tanácsadó cég vezetője. Más szakértők pedig azt emelték ki, hogy a fejlesztések nem állnak le, de a kereslet szerkezete erősen átalakulóban van, a befektetők pedig továbbra is élénken érdeklődnek a
A tudomány hihetetlenül gyorsan fejlődik. Nap mint nap írunk felül olyan elveket, amelyeket évtizedeken át vallottunk, és valami ilyesmire biztatnak most az erő, pontosabban az erősítés kultuszával kapcsolatban.
Az online számlaadatszolgáltatás 3.0 verziója számos újdonságot hozott: kiterjesztette az adatszolgáltatási kötelezettséget minden számlára, bevezetett egy mobilalkalmazással is kiállítható számlát (csak az adatokat tartalmazó, kép
A Honda Civic aktuális generációjából az első tesztautók 4 éve érkeztek meg szerkesztőségünk garázsába és azóta már számos modellváltozatban járt nálunk a Civic, amelyet annak ellenére kedvelünk, hogy nem tartozik a kategória legmodernebb tagjai közé, cserébe viszont a klasszikus és szerintünk igencsak fontos alapértékeket tekintve még mindig erős
Negyedik napja tart a feldogozása annak az 1300 köbméternyi hulladéknak, ami a Tiszán és a Szamoson keresztül érkezett az országba Ukrajnából és Romániából. Jelenleg nem jön több szemét, az eddigiek eltávolítását viszont gátolja a megemelkedett vízszint. A hulladékon belül jelentős mennyiségű a műanyag palack, amiben a Híradónknak nyilatkozó szakér
Magáról a töltőről már jelentek meg képek korábban és az EP-TA865-ös modellszám alatt futó töltőt Dél-Koreában már tanúsították. Egyenlőre még nagy kérdés, hogy vajon melyik eszköz fogja tudni kihasználni a 65W-ot és, hogy mikortól lesz megvásárolható. A január közepén érkezett Galaxy S21-es sorozat a 25W-ot támogatja az EP-TA800 modellnév alatt
Az özvegy három éve pereskedik: először kétmilliót ajánlottak fejenként (a nőnek és kisfiának), ügy jelenlegi állásánál a biztosító húszmilliót fizetne ki, de folytatódik a tárgyalás.
Újabb oktatási intézményt támogatott a Kulcs-Soft ingyenes programokkal, ezzel segítve a jövő generációjának fejlődését. A cég társadalmi felelősségvállalásának keretében így már 200 iskolának biztosít könyvelés, bérszámfejtés és ügyviteli szoftvereket.
Kiadott egy használati utasítást a Szputynik V orosz koronavírus-vakcinához az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI), szúrta ki a Telex.
Újrahangolták hivatásukat, de nem mondtak le jubileumi koncertjükről sem. A szegedi alapítású, világhírű formáció tagjaival, Mészáros Tamással, Molnár Gáborral, Németh Miklóssal, Vavra Bencével és Wodala Barnabással beszélgettünk.
Amikor szóba kerül az egészséges életmód, gyakran halljuk, hogy naponta tízezer lépést kellene megtennünk. Vajon tényleg akkora szükségünk lenne rá? A jelenlegi helyzetben különösen nehéz megvalósítani a napi tízezer lépést, hiszen sokan otthonról dolgozunk, tanulunk, kevesebbet járunk ki a korlátozások miatt. Honnan ered a tízezer lépés b
Repkednek a hatjegyű, sőt hétjegyű számok, több százezer dolláros jóslatok arról, mennyi lesz a bitcoin árfolyama, pedig ez a történet már régen sokkal többről szól. A nyáron például volt egy kriptodeviza-őrület, amiről a sajtó fő sodra tudomást sem vett. Az árupiacokon nagy áremelkedések jöhetnek még az idén. (Hangfelvétellel.)
Magyarország nem ért egyet a Nemzetközi Büntetőbíróság múlt pénteki döntésével, amely megállapítja a bíróság területi joghatóságát a Gázai-övezet, a nyugati part és Kelet-Jeruzsálem felett - közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán.
A világháló egyik legnagyobb erőssége, hogy szüntelenül ellát minket érdekesebbnél érdekesebb tartalmakkal. Múlt héten például megnézhettük, hogyan néz ki egy gitár belülről, megismerkedhettünk az olasz eredetű umarell szóval, valamint kiderült, hogy mi volt a némafilmek trükkje. 1. Hazudj, ha mersz! www.youtube.com Jennifer Lawrence Takes