A parlamenti pártok mindegyike feltételekkel ugyan, de támogatja a kormányalakítással megbízott Mario Draghit, aki szombaton zárta le a politikai erőkkel tartott konzultáció első körét. Egyedül a Giorgia Meloni vezette jobboldal mond nemet.
A Kúria a tegnap kihirdetett ítéletével megerősítette, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) jogszerűen járt el, amikor kizárta a Digi Távközlési és Szolgáltató Kft. anyacégét, a Digi Communications N.V.-t az ötödik generációs (5G) mobiltechnológia bevezetésének támogatására és a vezeték nélküli szélessávú szolgáltatásokra alkalmas fre
A rendszeres testmozgás, különösen pedig a nagy kitartást igénylő sportok pedig nem csak a fogyást segítik elő, de a hangulatra és az önértékelésre is pozitívan hatnak – így pedig a depressziós tüneteket is csökkentik.
Több mint ezer hektáros területen kíván napelemparkot létesíteni egy befektetői csoport Arad megyében, a magyar-román államhatár szomszédságában - közölte csütörtökön az Agerpres román hírügynökség Arad megye önkormányzatára és az érintett települések polgármestereire hivatkozva.
Lényeges választ adott az ATV Híradójának megkeresésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma a magyar oltási rendszer gyakorlati oldalával kapcsolatban.
Valódi tettekre és nem üres jelszavakra van szükség a környezet, a teremtett világ megóvásához, a kormány ezért jelentős támogatásokat biztosít a nagycsaládoknak, a vállalkozásoknak és az intézményeknek környezetbarát járművek vásárlásához - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára