Eltűnés miatti körözési eljárásnak indult, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés lett. A Pest megyei nyomozókat nem hagyták nyugodni a gyanús körülmények.
A Budapesten élők nagy fegyelemmel tartják be a november óta életben levő kijárási tilalom rendelkezéseit, ezért 20 óra után jellemzően csak a dolgozni indulók vagy a munkából hazaérkezők utaznak közösségi közlekedéssel. Ilyenkor
Megérkezett az Európai Gyógyszer Ügynökség által engedélyezett oltóanyag, az oxfordi AstraZeneca-vakcina első szállítmánya Magyarországra - hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
Világsztárok kavalkádja, valóságos BL-bumm a Puskás Arénában? Gulácsiék szinte biztosan itt fogadják a 'Poolt, de az Atleti is itt játszana Lőwék ellen.
Megható összefogásra ösztönözte a Fejér megyei település lakóközösségét és a magyar újságíró-társadalmat a 11 éves kislány halálát követelő keddi autóbaleset.
A Bitfinex kriptotőzsde pénteki közleménye szerint visszafizette a testvérvállalata által nyújtott kölcsön maradék, 550 millió dolláros részét. A theblock-nak elmondták, hogy a Tether-nek már januárban utaltak és a hitelkeretet lezárták. Még 2018-ban a Tether 900 millió dolláros hitelkeretet állított fel…
A közösségi tőzsdézésről szóltak az elmúlt napok a tőkepiacokon, kisbefektetők tízezrei beszélnek össze reddites és egyéb fórumokon, hogy együtt harcolva kergessék meg az "ádáz" Wall Street-i shortosokat. Valósággal forrong a levegő, elég egy-egy tüzesebb hangvételű tweet Elon Musktól, és elkezd szárnyalni néhány részvény árfolyama - sőt, nem is fe
Ez a hét volt a második, mely során hétfőtől-péntekig jelentkeztünk új YouTube műsorunkkal, a Kripto Percekkel. A koncepció roppant egyszerű, 3-5, lefeljebb 6-8 percben összefoglaljuk az adott nap legfontosabb híreit a piacon, ezt természetesen megelőzi az árfolyamok gyors áttekintése. De…
Összesen 105,4 millió fertőzöttet, ebből 2,3 millió halottat és 58,6 millió már meggyógyult személyt tartanak nyilván a világon a koronavírus-járvánnyal összefüggésben – mutatják a Johns Hopkins Egyetem szombat délelőtti adatai. Szombati koronavírushíreink ebben a cikkben követhetők a nap folyamán.
A gyümölcsfákon leggyakrabban alkalmazott fitotechnikai eljárás a metszés, mely elengedhetetlen része a termesztéstechnológiának. Lássuk, melyek azok az alapvető tudnivalók a metszés során, amiket érdemes elsajátítunk, ha bő termést és hosszú életű gyümölcsfákat szeretnénk látni kertünkben.
Szikora Róbert már többször elárulta, mi a véleménye Marilyn Mansonról. Mióta pedig szexuális zaklatásos botrányba keveredett a világsztár, igen keményen bírálta.
A járványvédelmi lezárások miatt általánossá vált otthoni munkavégzési konstrukciók ellenére sem kívánja csökkenteni irodái alapterületét a német vállalatok túlnyomó többsége a kölni IW gazdaságkutató intézet felmérésének pénteken publikált eredménye alapján.
Az orosz vakcina megbízható és biztonságos, egy kisebb adaggal már akár a jövő héten meg tudja kezdeni vele Magyarország az oltást - erről az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgatója beszélt az M1 aktuális csatornán szombat reggel.
A transzatlanti kapcsolatok "újraindításának" szándékát jelentette be pénteki online megbeszélését követően az amerikai, a brit, a francia és a német külügyminiszter.
A gazdaság-újraindítási akcióterv keretében a kis- és középvállalkozások újraindulását 10 millió forintos, 10 éves futamidejű, kamatmentes hitellel segíti a kormány. A program részleteiről Varga Mihály beszélt szombaton. Újabb
A DK ügyvezető alelnöke, EP-delegációvezetője Facebook-oldalán ír arról, hogy miért nem jó az az oltási rendszer, amelyben az emberek akkor tudják meg, milyen vakcinával oltják be, amikor már tűrik fel pólójukat az orvosnál. Szerinte az lenne a normális, ha az oltást kérő behívásakor elmondják, vagy megírják neki, milyen oltásra számíthat.