Siklósi Örs halálhíre egyenesen megrázta a magyar zenei világot, és többek között ByeAlex is nehezen tudja elhinni, hogy mindössze 29 évesen elhunyt az AWS frontembere.
Az énekes és felesége, Balázs Klári is részt vesznek abban a kezdeményezésben, amelyben közismert emberek néhány perces telefonbeszélgetésre hívják fel azokat a szépkorúakat, akik igénylik. A páros most elárulta ők hogyan vészelik át ezt az időszakot.
Katasztrofálisan hat a nem fertőző betegségek, köztük a rák gyógyítására a világjárvány - hívta fel a figyelmet az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) regionális európai igazgatója csütörtökön, a rákellenes világnapon.
Szakdolgozatot írni amúgy sem egy kéjutazás, hát még most, egyedül, otthon, könyvtár nélkül. Dián Dóri naplójában elmeséli, neki hogy sikerült (majdnem) a végére jutnia.
Hajléktalanokat is beoltottak a koronavírus elleni vakcinával, mivel ők is a második oltási hullámban preferált szociális ellátási körbe tartoznak – adta hírül a Blikk.
Ettől az évtől a falusi kisboltok működését, fejlesztését, valamint a korábban bezárt egységek újranyitását is támogatja a kormány a Magyar falu programban - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Beregsurányban.
Előfordul, hogy régi idők emlékei friss aktualitást kapnak. Akár fél évszázadot is ugorhatunk visszafelé, mégis mintha jelenkori élményeink köszönnének ránk.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/02/06/3265/
Újra a tüskefehérje áll az érdeklődés középpontjában: nemcsak a vakcinagyártók célozták meg a vírus sejtekhez való kapcsolódásáról gondoskodó proteint, hanem a mutációk is.
A mostani járvány igazán megmutatta, hogy mi a különbség a baloldal és a nemzeti oldal válságkezelési stratégiái között - mondta Bánki Erik, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke szombaton, az MTI-hez eljuttatott videófelvételen.
Ahogy megírtuk, elhunyt Szilágyi István özvegye, Jolika néni. Az idős asszony tüdődaganattal küzdött, a kórházban halt meg. A család egyik barátja Szilágyiék életéről mesélt.
A magyarok hisznek benne, hogy D-vitamin bevitellel csökkenthető a súlyos Covid-19 tünetek kockázata - írja az Ipsos kutatása. Bár a járvány kezdete óta minden ötödik honfitársunk testsúlya gyarapodott – átlagosan 6,6 kilogrammal – az elhízást kevésbé érzi kockázati tényezőnek, valamint megkérdőjelezi a testmozgásnak és a fogyásnak a vírus tünetei
Hétfőn váltak nyilvánossá az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatai. A dokumentumokból számos meglepő és érdekes dologra derülhet fény, ha kicsit alaposabban megnézzük azokat. A hét videójában ezúttal kollégáink mesélnek arról, mi olvasható ki a vagyonnyilatkozatokból.
Ahogy várható volt, rajta hagyta a nyomát a koronavírus-járvány a hitelpiacon is 2020-ban - derül ki a Bank360 gyorselemzéséből, melyet a Magyar Nemzeti Bank szerdán publikált adataiból készítettek. A lakáshitelek ugyan tudtak szépíteni az őszi hónapokban, a személyi kölcsönök ugyanakkor alacsony szinten ragadtak.
Szentiványi Mátyás, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója azt ígérte Kincses Gyuláéknak, hogy mire megkezdődik az orosz és a kínai vakcina magyarországi felhasználása, addigra nyilvános lesz az alkalmazási előirat, a betegtájékoztató és az engedélyezéssel kapcsolatos dokumentáció is.
Észak-Korea olajimportja tavaly a sokszorosa volt az ENSZ által megengedettnek, Phenjan elsősorban titkos tengeri szállítmányok révén játszotta ki a Biztonsági Tanács által kivetett olajembargót – idézett szombaton a Kyodo hírügynökség az ENSZ szakértői csoportja által készített jelentésből.
Cikkünk kissé figyelemfelkeltő címében (de ez fontos, hogy felfigyeljenek rá sokan) arról szeretnénk a tisztelt olvasóinkat informálni, hogy 2021-ben is elérhető az akár 0%-os kamatozású, maximum 10 millió Ft összegű un. Babaváró Hitelkonstrukció, mely a fiatal házasok számára nagy lehetőséget jelent a családi életkezdéshez, fejlesztéshez. Mivel a
A koronavírus különböző szövődményeivel kapcsolatban évek múlva bizonyára sokkal többet tudunk majd, azonban már napjainkban is számtalan jel utal arra, hogy az elsősorban légzőszervi betegségnek tartott kór a szívet is károsíthatja.
„Aki azért költözik egy isten háta mögötti falucskába, mert szociálisan kiégett, kvázi emberundora van, és azt akarja, hogy senki se tudjon róla, hogy van és hol van, az jobb, ha elengedi az illúziót: a rurális környezet azt jelenti, hogy eltűnhet a radarról.”
A BioNTech pénzügyi vezetője egy interjúban azt mondta, hogy a cég 2022-ben akár 3 milliárd vakcinát is tudna gyártani, ha Németországtól vagy az EU-tól kellő támogatást kapnának hozzá – írja a Bloomberg.
Vata, Pitta vagy Kapha? Melyik csoportba tartozol? Tesztünk segítségével azonosítsd be magad, és tudd meg, hogy az ajurvéda szerint milyen étrendet kövess, illetve milyen mozgásformát végezz. Sorozatunk második részében a Pitta típust mutatjuk be részletesebben.
"A következő hetekben lesz talán a legnagyobb szükség a türelmünkre és bölcsességünkre. A szigorú járványügyi korlátozások majd három hónapja védik, egyben szorítják szűk keretek közé életünket. Társas lényekként azonban a rendhagyó állapot az idő előrehaladtával mind jobban próbára tesz bennünket." - írja Kásler Miklós Facebook-oldalán.