A következő napokban jelentősebb hőmérséklet-kontraszt alakul ki hazánkban: délnyugaton marad a tavasziasan enyhe idő, ezzel szemben északkeleten 5 fok alatti maximumok valószínűek.
A SIÓ-Eckes ügyvezetője, Kovács Ágnes nemzetközi karriert kezdett. A hazai vállalat éléről távozó szakember lett az Eckes-Granini új Marketing és Innovációs vezetője. Felelősségi körébe a csoport szintű stratégiai innováció és márka management tartozik. “Megtiszteltetés ez a SIÓ-Eckes teljes csapata számára is, hiszen az elmúlt 3 évben jelentős e
Minden dokut hasznosnak találok, sokszor olyanokat is megnézek, amik nem kifejezetten érdekelnek, mert bővítik a látókört, és számomra ez fontos. A The Game Changers élsportolókat mutat be, akik vegán életmódot folytatnak. Érdekes volt hallani a történeteiket, valóban meghökkentő, mire képes az ember. Kísérletekkel és tudományos tényekkel is alátám
A tavalyi esztendő novemberében az élelmiszerek, italok, dohány árufőcsoportban a behozatal 176,8 milliárd forintot, míg a kivitel 249,4 milliárd forintot tett ki folyó áron. Az egyenleg így 72,6 milliárd forint volt.
A terasz, az erkély és a kert az otthon szerves része, a tervezése és berendezése mégis gyakran háttérbe szorul. Pedig ha már a kezdetektől kellő figyelem irányul erre a részre is, egy igazán különleges, élhető és szerethető térrel gazdagodik a család.
Jövő hét hétfőtől szigorítja Ausztria a határellenőrzést. Kötelezővé teszi a koronavírus-tesztet és regisztrációs kötelezettséget írnak elő az Ausztriában dolgozók, vagyis az ingázók számára. A határon csak azokat a teszteket ismerik el, amelyeket szakember végez el és hivatalos ambuláns lapot mutatnak be az eredményről. Híradónk stábja már most ta
Egy éve költözött be otthonunkba az országos tisztifőorvos és hamarosan ő lett a népmesék jóságos anyókája, aki megvéd a gonosz vírustól és intelmeivel segít kitalálni a járvány sötét erdejéből. Így becézik Müller Cecíliát.
Az Archer Daniels Midland Co profitja 36 százalékkal ugrott meg a negyedik negyedéves számok alapján, ezt a növekvő szójafeldolgozási árrésnek és a szilárd exportnak köszönheti a cég. Az exportpiacok közül különösen a kínai emelkedik ki.
A civil fogyasztóvédelem szerint a kormánynak inkább a párbeszéddel kellene kezdenie, hisz rengeteg adminisztratív terhet hoztak létre a nyáron érvénybe lépő törvénnyel. Kispál Edit FEOSZ-szóvivő mindjárt ajánl is két területet az InfoRádión keresztül.
Az eddigi heti kettőről heti háromra növeli Budapest-Dubaj között közlekedő járatai számát az Emirates február 14-től kezdődően. A növekvő kereslet, az utazók számának emelkedése indokolta a döntést, melynek köszönhetően a magyar utasok számára még kényelmesebb csatlakozási lehetőséget biztosítanak Dubajon keresztül a légitársaság hálózatán belül e
A Forbes idén is összeállította az 50 leggazdagabb magyarról szóló listáját. A tetején álló Mészáros Lőrinc, Csányi Sándor és Veres Tibor összesen több mint 1100 milliárd forintos vagyonnal rendelkezik.
Megbízhatóbb, hosszabb élettartamú és nagyobb teljesítményű műszaki termékké válhatnak a naperőművek fő alkatrészét képező napelem modulok a jelenleginél, ha a TÜV Rheinland által kidolgozott új, minden korábbinál szigorúbb minőségellenőrző programot valóban új irányadó normaként alkalmazzák majd az iparágban, mint ahogyan azt a fejlesztők remélik.
Kutatások bizonyítják, hogy 21 nap ismétlésével, kialakíthatunk egy jó szokást. 3 hét és új útra lépünk. 30-60 év távlatához nézve megéri az időráfordítást.
Nem kell a tökéletesre törekedni, és érdemes kalkulálni a személyiséged egyéni jegyeivel is. Ezzel együtt remek játék és hasznos tudás is felfedezni, mely színek állnak neked jól igazán. Dóri pedig mindenkit megnyugtat: ezt a tudást megszerezni sosem késő!
Pénteken Sophie Marceau gondolatait tolmácsoljuk, aki a színművészet erejére emlékeztet minket. Megteszik helyettünk Hamu és GyémántA nap idézete Sophie Marceau-tól A házibuli César-díjas színésznője A francia filmművészet egyik legkiemelkedőbb színésznője, aki a Házibuli című filmmel vált világszerte ismertté. Az 1980-as filmvígját
A képviselők vasárnap éjfélig közzétett vagyonnyilatkozataiból egyéb érdekességek is kibogarászhatók. Például az, hogy a koronavírus-járvány miatt egy időre leértékelődött értékpapírokban a honatyák és -anyák is haszonszerzési lehetőséget láttak. Ennek köszönhetően összességében több képviselőnek volt állampapírja, befektetési jegye és részvénye 20
A Wienerberger Magyarország 2020 végén indított meghívásos tendert a vállalat 2021-es médiaügynökségi feladatainak ellátására. A négy ügynökség részvételével zajló, többfordulós pályázatot végül a Publicis Groupe Hungary nyerte, így 2021. január 1-től ők felelnek a vállalat médiatervezési és -vásárlási feladataiért. „A Wienerberger 200 éves törté
A biztos megtakarítások terén jelenleg nincs párja a lakossági állampapíroknak, függetlenül attól, hogy pár százezer vagy több tízmillió forintot tennénk félre. Nem mindegy azonban, hogy milyen futamidőre vásárolunk állampapírt, ahogy az sem, hogy online vagy hagyományosan, papíralapon jegyezzük le. Ezen túl, még az olyan jövőbeli események is befo
Az Ethereum 2.0 indulásával kezdetét vette a proof-of-stake bányászati modellre való átállás. A felhasználók a letétbe helyezett ethereum tokenjeikkel hozzájárulhatnak a hálózat biztonságos működéséhez, amit a rendszer ETH2 token jutalmakkal honorál. Aki rendelkezik legalább 32 ethereummal, az akár egymaga is…
Bár Kína továbbra is a világ legnagyobb autópiaca, az egyre bővülő elektromosautó-piacon tavaly már Európa vette át a vezető szerepet. Több érdekes trend is kiolvasható a tavalyi értékesítési adatokból, például az is, hogy a hagyományos autógyártók elektrifikációs erőfeszítései kezdenek célba érni, hiszen tavaly már nem a Tesla egyik modelljéből ad
A tokiói nyári olimpia szervezői az utolsó pillanatokig kivárnak annak eldöntésével, hogy engednek-e be nézőket az eseményekre, illetve jöhetnek-e külföldi szurkolók.
A 120 ezer négyzetméteres mesterséges sziget a tengeri szelek energiájának felhasználására lesz alkalmas, ez lesz az ország történetének legnagyobb építkezése.
A menekülő utasok és a legénység által hátrahagyott személyes tárgyakat hoztak a felszínre a búvárrégészek Lord Elgin hajójának roncsáról. Az angol diplomata Mentor nevű hajója 1802-ben süllyedt el Kitera görög szigetnél. A Dimitrisz Kurkumelisz vezette szakértők legutóbb tavaly szeptemberben merültek le a maradványokhoz, hogy ókori tárgyak után ku
Februártól ismét fogad menekülteket Új-Zéland, csaknem egy évvel azután, hogy lezárták előttük az ország határait a koronavírus-járványra tekintettel - jelentették be a helyi hatóságok pénteken.
Néhol tavasziasan enyhe lesz az időjárás az első februári hétvégén, akár 16 fokig is melegedhet a levegő. Az országon belül viszont nagy lesz a kontraszt, másutt napközben is csak épphogy fagypont feletti értékek várhatók. Csapadékra is készülni kell, esőre, ónos esőre, néhol havazásra is. A szél viszont péntekre mérséklődik, csak vasárnap lehetnek
Budapest több kerületén át üldöztek egy autóst a rendőrök csütörtök délután. A férfit új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel gyanúsítják, de közúti veszélyeztetés vétség miatt is eljárás indul ellene - közölte a rendőrség a honlapján.