Már az első napon közel 15 ezer regisztrált, idős embert beoltottak - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az operatív törzs nevében a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki, online sajtótájékoztatóján.
Romániában hamarosan dominánssá válhat a koronavírus Nagy-Britanniából elterjedt, sokkal fertőzőbb mutációja - állapította meg Dumitru Jardan biológus, a MedLife magánklinika-hálózat vezető kutatója, miután 90 véletlenszerűen kiválasztott minta közül 24 esetben azonosították a brit vírusvariánst.
Február 12-től egészségügyi óvintézkedések betartása mellett újból megnyílhatnak Lengyelországban a koronavírus-járvány miatt bezárt szállodák, színházak, mozik, koncerttermek, valamint szabadtéri sportlétesítmények és fedett uszodák is – jelentette be Mateusz Morawiecki miniszterelnök.
A kormány döntött arról, hogy február 1-je és május 31-e között az állami és önkormányzati ingatlanok után nem kell bérleti díjat fizetnie az éttermeknek, kávézóknak, konditermeknek - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteki, online sajtótájékoztatóján.
Mi, emberek meglepő leleményességgel tudjuk becsapni saját magunkat. Ha veszélybe kerül a megítélésünk, inkább az egész világot megváltoztatnánk magunk körül, nehogy rosszul jöjjünk ki az ügyből.
Az elmúlt év negyedik negyedévében 1322 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez 9,9 százalékos növekedést jelent 2019 hasonló időszakában tapasztalt 1 203 forinthoz képest. A felsőbb kategóriákban jóval alacsonyabb ütemben változ
Már az első napon közel 15 ezer regisztrált, idős embert beoltottak - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az operatív törzs nevében a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki, online sajtótájékoztatóján.
Beigazolódott, hogy az új koronavírus brit mutációja erőteljesen jelen van Pozsonyban. A szlovák főváros a hétvégi tesztelés után elrendelte, hogy vizsgálják felül a magisztrátus által felállított mintavételi helyeken begyűjtött pozitív mintákat. Az eredmény: a bevizsgált minták döntő többségében jelen volt a koronavírus új, brit változata. Igor Ma
A Suzuki 16 százalékot meghaladó piaci részesedést ért el januárban az új autók és motorok hazai értékesítésében - közölte az esztergomi vállalat kommunikációs vezetője hétfőn az MTI-vel.
Drakuláról, a vérivó szörnyetegről már mindenki hallott. Számos könyv és film foglalkozik ezzel a misztikus, rémisztő lénnyel, amely rettegésben tartja az élőket. De vajon ki is volt igazából Drakula?
Ferenc pápa kitartást kívánt. A pápa videóüzenetben bátorította a járvány miatt nehéz helyzetbe került zenészeket a Vatikán vallás és zene témájában tartott kétnapos online konferenciájának megnyitása alkalmából csütörtökön. Ferenc pápa üzenetében kiemelte az egyházi zene művészeit. Mint mondta, az egyház zenei öröksége sokoldalú,
2020-ban hiába tört be Magyarországra is a világjárvány, mégis 3,1 százalékkal többen kötöttek házasságot, mint 2019-ben. Még decemberben is, a korlátozások ellenére is 2,9 százalékkal nőtt a házasságkötések száma. Úgy tűnik
Az elmúlt hetekben a gyorsan szerveződő, közösségi kereskedő kisbefektetőktől voltak hangosak a tőzsdék, a sokak által szabadságharcosoknak tartott traderek nagy tömegben már nem csak a részvénypiacon, de a nyersanyag- és kriptodeviza-piacon is megmozgatták az árfolyamokat, szembe menve akár nagy, intézményi befektetőkkel is. Persze, ahogy az lenni
Február 7-én, vasárnap a megnyitó ünnepséggel megkezdődik az olaszországi Cortina d`Ampezzóban az alpesisí világbajnokság. A Magyar Sí Szövetség vezetése a legeredményesebb és legígéretesebb válogatott sízőit indítja el, akik a technikai számokban bizonyíthatnak majd.
Lassan egy év is eltelik a járvány kezdete óta, de a párt úgy látja, az Orbán-kormány ennyi idő alatt is képtelen volt a válságkezelésre és a bajba került magyar vállalkozások megsegítésére.
Kedden már befalazták a Freshland franchise-hálózat budapesti Árkádban működő üzletének bejáratát is, mert a bérlő és a tulajdonos nem tudott megegyezni a bérleti díj átütemezéséről.
A gyűrűk ura trilógia filmváltozata nagyszabású volt, elképesztően látványos és lebilincselő. De hiába volt mindhárom film még a sok-sok vágás után is maratoni hosszúságú, valójában Tolkien regényeinek szinte csak töredékét dolgozták fel. A könyvekben a kalandorok számtalan alkalommal énekeltek, daloltak, ám ebből szinte semmi sem került bele a fil
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter telefonon egyeztett Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszterrel az ingázó magyarokat is érintő, a koronavírus-járvány miatt Ausztriában elrendelt szigorított határátlépésről.
A jövőben az igazgatóság elnökének megbízottjaként a vállalat magyarországi és közép-kelet-európai régióban végzett tudományos, felsőoktatási és politikai kapcsolatainak továbbfejlesztése érdekében folytatja tevékenységét.
A koronavírus megjelenése, a járvány megfékezése érdekében hozott szigorú korlátozó intézkedések romba döntötték az amúgy is súlyos problémákkal küzdő brit autógyártást: alig 920 ezer autó gördült le a gyártószalagokról a szigetországban tavaly, ilyen alacsony darabszámra 1984 óta nem volt példa. Jó hír és némi bizakodásra adott okot, hogy Boris Jo
Heikki Laine személyében új marketing igazgató érkezett az NNG globális autóipari szoftverszállító vállalathoz. A szakember elsősorban a versenyképes stratégiára, a terméktervezésre és a portfóliókezelésre összpontosít majd munkája során. Az új vezető több mint 15 éves tapasztalattal rendelkezik a navigációs termékek piacán. Heikki Laine tehetséges
A képviselők vasárnap éjfélig közzétett vagyonnyilatkozataiból egyéb érdekességek is kibogarászhatók. Például az, hogy a koronavírus-járvány miatt egy időre leértékelődött értékpapírokban a honatyák és -anyák is haszonszerzési lehetőséget láttak. Ennek köszönhetően összességében több képviselőnek volt állampapírja, befektetési jegye és részvénye 20
A pénteki Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: a jelenlegi trendek alapján március 1-jétől és április elejétől kerülhet sor részleges nyitásra. Bejelentette: az állami-önkormányzati ingatlanban működő éttermeknek, kávézóknak, konditermeknek nem kell bérleti díjat fizetnie a következő 4 hónapban.
Piramisjátékozással vádolja az amerikai tőzsdefelügyelet a GPB Capital Holdings befektetési tanácsadócéget és három vezérét. A vádiratok szerint a vállalat 17 ezer befektetőt károsított meg, összesen 1,7 milliárd dollárral – írja a CNN.
A jövő héttől kinyithatnak a 400 négyzetméternél kisebb alapterületű üzletek és szolgáltatók Szlovéniában - jelentette be Zdravko Pocivalsek gazdasági miniszter pénteken.
Az is kiderült, hogy több mint 20 ezer ember beoltására elegendő oxfordi AstraZeneca-vakcina érkezik Magyarországra, amit a 60 év alatti regisztrált krónikus betegek kapnak majd.
A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. visszahívta a "SPAR Free From bio hamburger zsemle 2 db 125 g" megnevezésű terméket szezámmag etilén-oxid szennyezettség miatt – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A jegybank a budapesti HBA Faktoring Kft.-re és egy magánszemélyre 21 millió forint, illetve 20 millió forint bírságot szabott ki, mivel engedély nélkül végeztek pénzügyi szolgáltatási és alkuszi tevékenységet - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel pénteken.
Nyolcvan oldalon át részletezi a kormány által eltitkolt, de most kiszivárgott oltási terv, hogyan oltanák be a magyar lakosságot. Kiderült: csaknem 3 millióan valamely kiemelt kockázatú csoportba tartoznak, közel 4,4 millióan pedig egyikbe sem. Az első két érintetti körbe tartozók 78 százaléka kaphatta meg az oltást.
Vadonatúj sorozatban tűnik fel Salma Hayek az HBO-n, a téma pedig nem éppen hétköznapi: a negyvenes éveiben járó nőhöz egyszer csak elkezdenek beszélni a mellei.
Már az első napon közel 15 ezer regisztrált, idős embert beoltottak - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az operatív törzs nevében a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki, online sajtótájékoztatóján.
A norvég Plantsauna vállalat egy egészen különleges, új kezelést vezetett be, amely segítségével abszolút egészséges földieperet lehet termelni vegyszerek használata nélkül.