Leállították a tervezhető beavatkozásokat a kórházak, mostantól csak a sürgős, életveszélyes eseteket látják el - számol be a Népszava arról, hogyan készülnek a harmadik járványhullám további felfutására az állami intézmények.
A vevők a termékek csomagolásában már tavaly november óta találkozhattak az átláthatóbb besorolást és több adatot tartalmazó energiahatékonysági tájékoztatással. Márciustól az üzletekben is ki kell helyezni a környezettudatos vásárlás elősegítése érdekében megújított címkéket, ezt a hónap második felétől ellenőrzi a fogyasztóvédelem. Így még egysze
Eddig 150 milliárd forint kamatot fizetett ki az állam a Magyar Állampapír Pluszban tartott befektetések után, továbbra is a legnépszerűbb befektetések egyike a szuperállampapír, amit még a koronavírus-válság sem tudott felülírni - mondta Tállai András az MTI-nek.
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerhatóság (FDA) jóváhagyta szombaton a Johnson & Johnson által kifejlesztett, egykomponensű oltóanyag vészhelyzeti alkalmazását az új típusú koronavírusos megbetegedések megelőzése érdekében.
Mucsi Zoltán narrációjával készült animációs történelmi dokumentumfilm Trianon 100. évfordulójának alkalmából. Az „1920 – Az új Közép-Európa” című produkció nemcsak tartalmi szempontból érdekes, hanem képileg és zeneileg is gazdag. Egy fiatalokból álló lelkes csapat tenni akart valamit, ami túlmutat az egyéni érdekeiken, és ezáltal másokat is arra
A koronavírus hatására megváltoztak a vásárlói szokások, illetve módosult a fogyasztói kosár összetétele is - állapította meg egy kutatás, amelyet Garai-Fodor Mónika, az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karának dékánja és Csiszárik-Kocsir Ágnes, a kar kutatási dékánhelyettese végzett.
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerhatóság (FDA) jóváhagyta szombaton a Johnson and Johnson által kifejlesztett, egykomponensű oltóanyag vészhelyzeti alkalmazását az új típusú koronavírusos megbetegedések megelőzése érdekében.
A koronavírus hatására megváltoztak a vásárlói szokások, illetve módosult a fogyasztói kosár összetétele is - állapította meg egy kutatás, amelyet Garai-Fodor Mónika, az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karának dékánja és Csiszárik-Kocsir Ágnes, a kar kutatási dékánhelyettese végzett.
Tavaly ötmilliárd forintról hétmilliárdra, idén pedig további négy milliárddal nőtt a mezőgazdasági biztosítások díjához nyújtott támogatás keretösszege - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) az Mti-nek eljuttatott közleményben.
Radics Gigi kislánya, Bella októberben született meg. A kicsit hatalmas harmóniában nevelik, azonban mint minden családban, náluk is akadnak összetűzések.
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerhatóság (FDA) jóváhagyta szombaton a Johnson and Johnson által kifejlesztett, egykomponensű oltóanyag vészhelyzeti alkalmazását az új típusú koronavírusos megbetegedések megelőzése érdekében.
Meglepő dolog történt Joan Wakefielddel. A 72 éves brit nő az elmúlt hat hónapban alig tudott lábra állni, miután térdprotézist kapott, azóta több fertőzés miatt is romlott az állapota, ám február elején megkapta az AstraZeneca oltás első dózisát és meglepő dolog történt.
Magyarországon mintegy 600 ezer embert érintenek a ritka betegségek. Jó hír azonban, hogy hazánk a kelet-közép-európai régióban éllovasnak számít a tekintetben, hogy az Európai Gyógyszerfelügyelet (EMA) által engedélyezett, e betegségcsoportot érintő készítményeknek mintegy 40 százaléka állami finanszírozásban is elérhető a magyar betegek számára.
Hamarosan több fontos változás jön a háztartási méretű kiserőművek, így a lakossági napelemes rendszerek telepítésével kapcsolatban, melyek megdrágíthatják a beruházást és elnyújthatják a megtérülés idejét. Közben az otthonfelújítási támogatás miatt a megrendelések a sokszorosára ugrottak, az igények pedig a nagyobb méretű rendszerek felé tolódtak
A tévés-rádiós tavaly augusztusban Bochkor Gábor műsorvezetőtársa lett a Retro Rádióban. Igazán hálás azért, amiért egy ilyen értékes ember lépett az életébe, azonban negyvenöt évesen már megfontolja, hogy kijelentse-e: Gáborral barátokká váltak.
Mellkason szúrta egy 46 éves férfi lakótársát Vecsésen, a 36 éves áldozat életveszélyes sérülést szenvedett - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap.
Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
Életének 66. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt Milan Bandic, Zágráb polgármestere, aki három rövid megszakítással húsz éven át vezette a horvát fővárost.
Hihetetlenül népszerű az az online párbeszéd, amit a kormány az állatvédelemről indított, eddig már több mint 200 ezren kitöltötték a 13 kérdést tartalmazó kérdőívet.
Hétfőtől negyedik alkalommal nyílik meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium elektromobilitást ösztönző pályázata, amely eddig már több mint 2200 elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlását segítette, hozzájárulva ezzel a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben meghatározott célok eléréséhez - jelentette be Steiner Attila körforgásos gazda
A szombati napon hagyta jóvá az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerhatóság (FDA) a Johnson and Johnson által kifejlesztett vakcinát, az új típusú koronavírusos megbetegedések ellen.
4 469 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 428 599 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 72 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma
4 469 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 428 599 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 72 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 14 974 főre emelkedett - közölte a koronavirus.gov.hu kormányzati portál. A legszomorúbb fejlemény talán az, hogy egy hét alatt 30%-kal nő
4 469 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 428 599 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 72 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 14 974 főre emelkedett.