A Weöres Sándor Színházat február eleje óta igazgató Szabó Tibor az InfoRádiónak azt mondta: műfaji sokszínűséget biztosító és mindenkihez szóló színházat szeretne.
A vírus jött, látott, de nem győzött, viszont számtalan területen változást követelt. A vakcina hírére egyre közelebb került a társas érintkezés és ezzel együtt az újbóli munkába járás lehetősége. Ha négy gyönyörű ‘magyar’ szóban kellene összefoglalni a jövő munkahelyének irányzatait, akkor a flexibilis, agilis, hibrid és virtuális kifejezéseket ha
Roxana Maracineanu francia sportminiszter kilátásba helyezte, hogy visszavonja a rögbiválogatott mentességét a járványügyi szabályok alól, ha sürgősen nem kap elfogadható magyarázatot arra, miként fertőződhetett meg koronavírussal a keret 11 játékosa és a stáb több tagja.
Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője egy tévéműsorban megfontolandónak nevezte a plázák bezárását és az iskolai oktatás egy részének átállítását online üzemmódra, igaz, csak átmenetileg, egy kéthetes periódusra,
Bár éves szinten még bő 10 százalékkal csökkent a januári KSH-ingatlan.com lakbérindex, havi szinten már alig változtak a bérleti díjak, ami pedig arra utal, hogy elérhették a mélypontot.
Az orrsövény egy olyan fedett, az orrüreg középvonalában húzódó, porcból és csontból álló lemez, ami elválasztja a bal és jobb oldali orrüreget egymástól. Meglehetősen gyakori azonban, hogy az orr szilárd váza egyenetlenül fejlődik, az orrsövény növekedése pedig gyorsabb, mint az orr alapjáé és oldalsó részéé.
Sir Tom Moore, a brit hadsereg veteránja tavaly csaknem 33 millió fontot gyűjtött a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) számára a koronavírus-járvány elleni küzdelem segítésére.
Oroszország délnyugati része fölött ciklon örvénylik, amelynek hosszan elnyúló hidegfrontja Ukrajnán keresztül egészen az Alpokig elnyúlik. A szakadozott, gyengülő frontális felhőzetből inkább csak kisebb eső, záporeső
Meredeken emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma és ezzel párhuzamosan nőni fog a kórházba kerülők, sőt az intenzív osztályokon kezeltek száma is - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton.
Ha van aputest, akkor létezik anyutest is – vallja Majka énekesnője. Kollányi Zsuzsi úgy döntött, szó szerint lerántja a leplet, és megmutatja, hogy néz ki harmadik gyermeke születése után.
Meredeken emelkedik az új koronavírus-fertőzöttek száma és ezzel párhuzamosan nőni fog a kórházba kerülők, sőt az intenzív osztályokon kezeltek száma is.
A cukorbetegség kialakulása általában az egészségtelen életmóddal és táplálkozással van összefüggésben, azonban ez nem minden esetben igaz. Minden tizedik diagnosztizált beteg egészséges testsúlyú, 0.4 százalékuk pedig kifejezetten vékony testalkatú. Eláruljuk, hogy miért!
Szardínia szigetén március elsejétől újraindul az élet, megnyitják a vendéglátóhelyeket, kizárólag a maszk viselete és a távolságtartás lesz kötelező, miután a kedvező adatok miatt úgynevezett fehér színű besorolást kapott a terület - közölte szombaton az olasz egészségügyi minisztérium.
Meredeken emelkedik az új koronavírus-fertőzöttek száma és ezzel párhuzamosan nőni fog a kórházba kerülők, sőt az intenzív osztályokon kezeltek száma is - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiának.
Meredeken emelkedik az új koronavírus-fertőzöttek száma és ezzel párhuzamosan nőni fog a kórházba kerülők, sőt az intenzív osztályokon kezeltek száma is - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiának.
Összesen több mint hatezer kisebb földmozgást észleltek az elmúlt napokban Izlandon - jelentette a Vedurstofa meteorológiai szolgálat egy szombat reggeli 5,2-es fokozatú rengés után.
A klinikai tünetek is némileg súlyosabbak, ami azt mutatja, a vírus nem csak abban veszélyes, hogy jobban terjed emberről emberre - mondta az infektológus főorvos.
Bár Štefan Holý decemberben már átesett a COVID-19-en, legújabb tesztje most mégis pozitív lett, írja a Paraméter.sk. A fertőzést jól viseli, de közeli munkatársainak karanténba kellett vonulniuk. Többségük jól van, és például a sofőrjein elvégzett tesztek negatív eredménnyel zárultak.
Miközben a késlekedő vakcinaszállítmányokra várnak a világ kormányai, a koronavírus világjárvány harmadik hulláma elérte Európát. Szlovákiában rendkívüli gyorsasággal romlott a helyzet, ami intő jel többek között Magyarország számára is. A Hetek cikke.