Januárjában a munkanélküliek száma 238 ezer volt, ami az előző év azonos időszakához képest 54 ezerrel magasabb. A munkanélküliségi ráta 0,8 százalékponttal, 5,0 százalékra emelkedett - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hangsúlyozva, hogy január 1-jétől a nemzetközi szabályozással összhangban változtatott a módszertanon.
Az új dokumentum bevezetéséről a tegnapi EU-csúcson elviekben már megállapodtak az uniós és tagállami vezetők. Egyelőre azonban van még néhány nyitott kérdés.
A COVID-19 miatt megjelenő online megoldások használatával a lakosság digitális érettsége hatalmasat fejlődött. Azonban az emberek továbblépnének: szeretnék, ha az online interakciók sokkal emberközpontúbbak lennének. Megszületett az emberi érzelem központú design tudománya, amely hozzájárulhat a fizikai és a digitális világ közti fal lebontásához
A Stellantis menedzsmentjének döntése értelmében új, 1,6 literes benzinmotorok gyártása kezdődhet meg 2023 első felében Szentgotthárdon - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon. A beruházás mértéke több tíz millió euró lesz az ígéretek szerint és mintegy 50 százalékkal növeli majd a hazai operáció gyártókapacitás
Meghosszabbítja a kormány márciusra is az ágazati bértámogatási rendszert, így a következő hónapban is fizetéshez jutnak azok a munkavállalók, akik a járvány miatt nehéz helyzetbe került szektorokban dolgoznak - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.
Úgy tűnik, egyelőre mégsem épül a kiemelt vendégek bejutását segítő alagút a Puskás Aréna alá – legalábbis ez derült ki a nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnökének nyilatkozatából.
A kormány támogatja, hogy a háziorvosok praxisközösségekbe tömörüljenek, ezért az alapellátás minőségi működésére idén 100 milliárd forinttal több forrást biztosít - mondta az emberi erőforrások minisztere pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
A DK szakpolitikusa sajtótájékoztatóján arról beszélt: a kormánynak észre kell vennie, hogy nem lehet tovább kizsákmányolni az egészségügyi dolgozókat.
A Baranya Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Pécsi Járási Ügyészség csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfi és élettársa, valamint édesanyjának lánytestvére ellen, akik a vád szerint fiktív előfizetői szerződések megkötésével jutottak nagyértékű telefonokhoz, amiket aztán értékesítettek. A vád szerint a férfival
Rendhagyó módon virtuális formában tartotta meg idei díjátadó gáláját a Highlights of Hungary csapata. Idén 55 jelölt várta a szavazatokat. Kiemelkedő történeteket díjaztak A Highlights of Hungary minden évben a közönséggel szavaztatja meg, hogy ki kapja a fődíjat – idén az eredmény egyértelmű volt: a koronavírussal sújtott 2020-ban az Ors
A fiatalok körében 19 százalékkal a legnépszerűbb párt Jobbik, a Fideszt is sikerült megelőzni ebben a korosztályban. Településszerkezetet tekintetében pedig a kisvárosi, falusi környezetben erős a párt - mondta Jakab Péter a Spirit FM Harcosok Klubja műsorában. Azt is elmondta, hogy a Jobbik ott nagyon erős, ahol a Fidesz is, és pontosan ezeken a
A Leonardo DiCaprio és Kate Winslet főszereplésével készült monumentális sikerfilmnek van egy alternatív befejezése, mellyel 2005-ben ismerkedhetett meg a közönség. Szürreális képsorok következnek.
Bár kérték, az idegenvezetők nem kerültek be a kedvezményes újraindítási hitelre jogosultak körébe – mondta el az InfoRádiónak a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara kereskedelmi tagozatának elnöke.
Péntektől láthatók a Fortepan digitális közösségi fotóarchívumban Kereki Sándornak, a Magyar Televízió későbbi operatőrének 1970-es években készült streetfotói, amelyeken többnyire groteszk jelenetek elevenednek meg a szocializmus Budapestjének mindennapjaiból.
A Portfolio legfrissebb számításai szerint a koronavírus-járvány miatt leginkább veszélyeztetett bő 3 millió fős kör beoltása április végéig eltart, így leghamarabb akkortól reális a gazdasági nyitás a szélesebb rétegek számára. Ez tehát azt is jelenti, hogy az oltási folyamat a jelenlegi ismereteink szerint valószínűleg nem tud olyan gyorsan halad
A Varázslatos Magyarország fotós és természetvédelmi magazin második életévébe lépett, 2021. elején megjelent a negyedéves prémium magazin ötödik száma. Idén csatlakozott a magazinhoz a National Geographic Magyarország csapata is. A magazin egyedülálló sajtótermék a magyar piacon, hiszen az olvasó egyetlen kiadványból tájékozódhat a magyar természe
Miután a 2021-es minimálbér elfogadásának folyamata a korábbi évektől eltérően zajlott, csak jövő héten érkeznek a megemelt fizetések. A kötelezően adandó legkisebb bérek meghatározásának csúszása persze hatással vannak az egyes ágazatok béregyeztetéseire is. A tárgyalásokat a romló munkaügyi kapcsolatok is megnehezítik.
A Tatabányai Törvényszék első fokon 17 év fegyházbüntetésre ítélt egy tatai férfit, aki késsel és baltával megölte a feleségét - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.
A korai sötétedés miatt a fiatalok gyakran még sötétben indulnak haza különóráikról, vagy iskola utáni egyéb elfoglaltságaikról. Az elmúlt hetek eseményei kapcsán azonban ismét a figyelem középpontjába került a közösségi közlekedési eszközökön esetlegesen bekövetkező atrocitások kivédése, amely a legtöbb tinédzserkorú lánynak hatalmas kihívást és t
Orbán Viktor a reggeli rádiós interjújában, melyben kijelentette, hogy emelt szintű készültséget rendelt el, kimondta, amit mindenki tudott, aki nem dugja a homokba a fejét: A magyar az olyan, hogy megoldja okosba'... És, hogy mit? Természetesen az utazási korlátozások megkerülését.
Olaszországnak kevés vakcinája van, ezért az olasz kormány egyik legfontosabb feladata, hogy minél több piacon keressen oltóanyagot – hangsúlyozta Szomráky Béla újságíró, Olaszország-szakértő az InfoRádió Aréna című műsorában. Molnár Anna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára szerint Mario Draghi miniszterelnök kormányának sikere nagyrészt a vakc
Egészségtelen a levegőminőség Vácon, Dorogon, Esztergomban, Dunaújvárosban, Székesfehérváron, Várpalotán, Győrben, Mosonmagyaróváron, Sopronban és Szombathelyen is.
A filmekben mindenki ember feletti képességekkel, kilenc élettel, remek fegyverkezeléssel születik. A mozik világa olykor szeret túlozni, de fontos tudni, hogy ezek a tények egyáltalán nem valósak. História: Egy kézigránát biztosítója foggal is kioldható. Ezzel szemben az igazság: Ha valóban foggal próbálnánk kinyitni, elbúcsúzhatnánk a fo
Pénteken időkapszulát helyeztek el a Liget Budapest projekt keretében épülő Magyar Zene Házában – derül ki az MTI képes beszámolójából. A decemberben megnyíló épület kivitelezése befejező szakaszához ért, az utókornak szánt üzenetekkel teli kapszulát ennek alkalmából helyezték el a padlóburkolat alá.
Több rádió zenei és tartalmi kínálata is felfrissült az elmúlt egy évben, valamint a sales house-oknál is jelentős átrendeződés történt. A rádiós reklámpiacot megtépázta a járvány, de a megkérdezett szakemberek optimisták az idei évvel kapcsolatban. Tavaly tavasszal a koronavírusjárvány első hulláma a rádiós reklámpiacra mérte az egyik legnagyobb
Magyarország érdeke, hogy a Nyugat-Balkánon béke és stabilitás legyen, erre pedig a legkézenfekvőbb garanciát az európai integráció jelenti - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
A Megxit, A korona című sorozat és Archie első szava is szóba került. Mindenkit meglepett, hogy Harry herceg feltűnt a műsorban, ráadásul Meghan Markle is megjelent egy rövid időre. Olvasd el az összefoglalónkat!
Közzétették az Egyesült Államokban a személyes fogyasztások árindexét, az áremelkedési mutatót, amelyet az amerikai jegybank leginkább figyelemmel kísér. A monetáris politika szempontjából legfontosabb mutatóban nem történt nagy ugrás.