Ismét lehet pályázni a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) kamatmentes lakossági energiahatékonysági hitelprogramjának forrásaira, hétfőtől magánszemélyek igényelhetnek hitelt a Budapesten és Pest megyében található ingatlanok energetikai korszerűsítéséhez.
A porclágyulás (chondromalatia) a porc szerkezetének megváltozását, lágyulását, felrostozódását jelenti. Ha más ízületi eltérés nincs, önmagában nem feltétlenül okoz panaszt. Leggyakrabban a térdet, térdkalácsot érinti.
Lassan nincs olyan ember, aki legalább egyszer ne nézte volna végig A Bridgerton családot – de olyan is akad, aki már a második kört is kipipálta. Nos, még nekik is tartogatunk meglepetéseket.
"A járványügyi szakemberek döntik el, hogy mikor nyithat az ország. De, hogy milyen ütemben, abban mindenki véleménye számít" – jelentette ki a miniszterelnök legújabb videójában, ahol a konzultáció kitöltésére ösztönzi az embereket. Az ellenzéki pártok szerint ebben a kérdésben csak és kizárólag a szakemberek véleményére kellene hagyatkozni.
Semmihez sem fogható, éles női sikítás: hol a csendet törte meg, hol a gúnyos kacajt. Bár törékenynek látszott a vékony, rövid hajú lány, bármikor bebizonyította, hogy a szebbik és nem a gyengébb nemhez tartozik.
Folyamatosan gyűlnek a foglalások a hazai szállodákban, a SZÉP kártyák is tömve vannak, így rohamra számítanak a belföldi turizmusban. Több szálloda kinyit március 1-vel, de csak üzleti vendégeket fogadnak.
A holland vendéglátóipari szövetség (KHN) beperli az államot, a koronavírus-járvány terjedését lassítani hivatott ágazatbéli lezárások miatt - írta kedden a NlTimes holland hírportál.
Meddig mehetnek még a kriptodeviza-árfolyamok? Az egyszerű vételen túl hogyan lehet a kriptodevizákból pénzt csinálni? Mekkora hozamot ért el az első Magyarországról kezelt kriptodeviza-alap? Lufi, csalás, humbug, vagy világmegváltó újítás ez az egész szektor? Interjú Szabó Dávid alapkezelővel.
Február 24-e Mátyás napja, a néphit szerint „ha Mátyás jeget talál, töri, ha nem talál, csinál”, vagyis ha éppen enyhe az idő, mint most is, jön a lehűlés és visszatér a hideg, téli idő. Ne reménykedjünk tehát a gyors tavaszi enyhülésben, mert kitarthat a tél még sokáig.
„Vezetés a viharos időkben” címet viseli az idei Davosi Online Kommunikációs Csúcstalálkozó, amely a nehéz 2020-as év pr-ágazatot érintő kommunikációs és vezetői kérdésköreit helyezi fókuszba. Az idei eseményen több mint húsz ország elismert vezetői és kommunikációs szakemberei szólalnak fel különböző témákban. A fórumra Lakatos Zsófia, a Magyar
Kiugróan sok gyermekpornográf tartalmat jelentettek 2020-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) internetes tájékoztató és segítségnyújtó szolgálata, az Internet Hotline (forróvonal) használatával, de az adathalász-kísérletek és a hozzájárulás nélkül megosztott személyes adatok száma is nőtt. Az NMHH kommunikációs igazgatóságának közlemén
A 4iG Nyrt. előzetes megállapodást kötött az Antenna Hungária Zrt.-vel és az Alpac Capital SA közvetett kezelésében lévő portfóliótársasággal, a Portuguese Telecommunication Investments Kft.-vel annak érdekében, hogy megszerezze a társaságok közös leányvállalata, a Hungaro DigiTel Kft. (HDT) többségi, 75 százalékos tulajdonát – közölte az MTI-vel a
Agancstolvajokat fogtak a zalai rendőrök Lenti környékén. Az erdőkben elhullajtott kincseket egy kisteherautó platóján találták meg. Aki engedély nélkül viszi el a megtalált trófeát, bűncselekményt követ el.
Tízből négy társasház felújításra szorul Magyarországon egy felmérés szerint. A Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete szerint ennél is rosszabb a helyzet.
Február 26-án újra nyit a SpaTrend Expo, az ország talán legnagyobb wellness kiállítása. Szerezze be most a kültéri kikapcsolódáshoz szükséges kerti bútorait, grilljét vagy masszázsmedencéjét, és a kikapcsolódás házhoz jön.
Bár legkésőbb vasárnapig alá kell írniuk, az orvosok többsége még nem kapott új munkaszerződést, derül ki a szakszervezet belső felméréséből. Sokak hibás dokumentumot kaptak, másoknak pedig gondolkodási időt sem hagytak, azonnal szignózniuk kellett a szerződést.
Az Arval a világjárvány okozta nehéz gazdasági helyzet ellenére is növekedést ért el a tavalyi évben. Nem csupán járműparkjának mérete gyarapodott több mint 6%-kal, hanem új partnereinek és irodáinak számát is emelte. Ezzel a vállalat által finanszírozott flotta mérete 2020-ban elérte az 1 381 555 járművet. A KKV és privát bérleti ágazat 15,7%-kal
Idén is megtartották a nagykövetek értekezletét a Bem téren, a fél kormány előad a világ minden tájáról hazarendelt diplomatáknak. Karanténozni, tesztelni nem volt kötelező. Orbán Viktor viszont kihagyta a programot.
Nagy felfordulást okozott az Új Szent János Kórház folyosóján Korda György és Balázs Klári megjelenése, mintha csak egy koncerten lennének, úgy örült nekik fiatal és idős. Pedig csak oltani voltak.
„A férfinak nincs joga a fizikai edzés terén amatőrnek lennie. Szégyen számára anélkül megöregedni, hogy látta volna azt a szépséget és erőt, amire a teste képes.”
Egy igazolt, ritka genetikai betegség, amivel kapcsolatban semmi biztos információ nincs – csak javaslat a terhesség megszakítására. Egy jel, egy nehéz döntés, koraszülés, küzdelmek és küzdelmek. Ja, meg egy egészséges kislány, aki, miután megszületett, már egyáltalán nem érdekli a rendszert. Akkor sem, ha ő a 143. eset a világon.
Szerda reggel Frida Khalo gondolatait tolmácsoljuk, aki a szerelem erejére emlékeztet minket. Milyen a szerelem? Hamu és GyémántA nap idézete Frida Khalótól Animált Frida Khalo A Walt Disney Pictures forgalmazásával, 2017.ben mutatták be a Coco című animációs rajzfilmet, melynek témája a mexikói halottak napjának tradíciójára összpo
Joe Biden mint új amerikai elnök és Justin Trudeau kanadai miniszterelnök megtartotta kedden első kétoldalú tárgyalását - a koronavírus-járvány miatt internetes távkapcsolaton keresztül -, és megállapodott abban, hogy a két ország közös erővel lép fel Kína károsnak ítélt törekvéseivel szemben és a klímaváltozás enyhítése érdekében.
Szankciókat vezet be az Európai Unió több magas rangú orosz tisztviselő ellen, akiknek közük volt Alekszej Navalnij bebörtönzéséhez. A konkrét intézkedésekről egy héten belül dönthetnek az uniós külügyminiszterek.
A Hiventures tavaly közel 14 milliárd forintot, az elmúlt négy évben 38 milliárdot helyezett ki. A Hiventures 2017 februárja óta fektet be Magyarországon kezdeti és érettebb fázisú startupokba, bő egy évvel ezelőtt pedig elindította a kkv-kat, majd tavaly a nagyvállalatokat célzó finanszírozási programjait is. Működésének négy éve alatt 350 vállal
Modern lakás, vagy jó lesz egy régi is? - teszik fel az örök kérdést a saját otthont tervezgetők. A dilemma a saját családot alapítók körében új köntöst kapott az elmúlt években, hiszen a CSOK támogatás használt és újépítésű lakások vásárlásához is felhasználható. A 2021-től bevezetett újépítésű áfakedvezmény és áfa-visszaigénylés megkönnyíti az új
2021-re több mint 30 ország hozott létre nemzeti mesterséges intelligencia stratégiát. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen is megkezdték a munkát a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium kutatócsoportjai.
A spanyol edzőzseni, Josep Guardiola (50), a világbajnoki bronzérmes belga, Kevin De Bruyne (29) és az argentin gólvágó, Sergio Agüero (32) a Puskás Arénában!
A dán parlament nagy többséggel elfogadott kedden egy új járványügyi törvényt, amely tág teret ad a parlamentnek abban, hogy milyen szigorú korlátozásokat vezessenek be a koronavírus elleni hatékony küzdelem érdekében.
Szokatlanul heves mozgás indult be az év elején a globális kötvénypiacokon, főleg az amerikai hosszú hozamok emelkedése aggasztja a befektetőket. Ebben szerepük van az inflációs félelmeknek, a gazdaság várható kilábalásának, illetve az ezekből következő esetleges jegybanki szigorításnak. A szakértők egyelőre nem látják drámainak a helyzetet, a több
Sokszor nem segít a finomkodás, ezt Karl Lagerfeld nagyon jól tudta. Kíméletlen és nyers volt, ha a helyzet megkívánta, ám nagyon jól tudta, csak így haladhat előre az életben. Olvasd el tippjeit, ha úgy érzed, elveszett minden motivációd vagy egy kis inspirációra vágysz.
A venezuelai parlament felszólította kedden a kormányt, hogy utasítsa ki az országból az Európai Unió caracasi nagykövetét, megtorlásul azért, hogy az EU a minap újabb venezuelai tisztségviselőket sújtott szankciókkal.
A nagy hidegben nem volt mivel fűtenie egy családnak, miután az áramszolgáltatás is megszűnt. A rendőrség arra gyanakszik, hogy a 11 éves fiú halálát kihűlés okozta.
A hétfői események kapcsán már megemlítettük, hogy a bitcoin visszaesésének ellenére, egy sok kereskedő által kedvelt indikátor, a 21 napos mozgóátlag által kijelölt szint erős támasztéknak bizonyult a további zuhanással szemben. A helyzet azóta sem változott, az árfolyam a tegnapi…
A dán parlament nagy többséggel elfogadott kedden egy új járványügyi törvényt, amely tág teret ad a parlamentnek abban, hogy milyen szigorú korlátozásokat vezessenek be a koronavírus elleni hatékony küzdelem érdekében.