Áder János köztársasági elnök Hosszú Katinkával beszélgetett. A környezettudatosság és az olimpia mellett a koronavírus elleni oltás is téma volt közöttük.
Sokakat meglepett, amikor a színész-műsorvezető Kárpáti Rebeka és az elismert fodrász, Frohner Ferenc bejelenttték, egy párt alkotnak. Ennek már másfél éve, ők pedig boldogabbak nem is lehetnének.
Napjainkban rengeteg információ vesz körül minket, így gyakran nem tudjuk eldönteni, hogy mi az igazság és mi nem. Néhány közismert tévhitbe vetett hit pedig káros is lehet, ezért épp itt az ideje leleplezni őket. HajRosszul hiszik, akik úgy gondolják a töredezett hajvégek helyreállíthatóak különféle samponokkal és balzsamokkal. Az egyetlen
„Minden sikeres férfi mögött egy nagyszerű nő áll” – tartja a mondás. A Spektrum vadonatúj dokumentum sorozata hat ikonikus nő pályáját mutatja be: Eleanor Roosevelt, Lady Bird Johnson, Jackie Kennedy, Nancy Reagan, Hillary Rodham Clinton és Michelle Obama életét. Az Amerikai Egyesült Államok first lady szerepe minden korban izgalmas, és noha ez a
Az épület szerencsés tulajdonosa nem a saját szakállára adta el a festményt. Még tavaly októberben jelent meg egy installáció Nottinghamben, amiről Banksy nem sokkal később jelezte, hogy az ő alkotása. A mű egyik része egy kerékgumival hulahoppkarikázó kislány, míg a másik része egy hiányzó kerekű bicikli, ami egy oszlophoz láncolva áll a
0,1 százalékpont döntötte el a heti nézettségi versenyt a két vezető kereskedelmi csatorna között. A 18-49 éveseknél az RTL Klub legnézettebb műsora a Keresztanyu, a TV2-é az Exatlon volt. Az elmúlt héten az RTL Klub közönségaránya 1 százalékponttal csökkent, a TV2-é pedig 0,6 százalékponttal nőtt. Ez azt jelentette, hogy a 18-49 éveseknél és főműs
Nem szavazta meg a baloldal a veszélyhelyzet 90 nappal való meghosszabbítását az Országgyűlésben. Ezzel nemet mondanak arra, hogy a kormány minél hatékonyabban lépjen fel a koronavírus-járvánnyal szemben, és közben párhuzamosan folytatják az oltásellenes kampányukat.
Egyre feszültebb a helyzet amiatt, hogy az Európai Unióban nincsen elegendő koronavírus elleni vakcina. A németek Brüsszelt hibáztatják, az Európai Unió a gyártókat okolja, a gyógyszercégek azonban azzal védekeznek, hogy Brüsszel túlzott spórolási szándékai és lassúsága miatt maradt le Izraelhez, az Egyesül Államokhoz és Nagy-Britanniához képest.
Egy év börtönre ítélte a Siófoki Járásbíróság első fokon azt a nőt, aki koronavírus elleni vakcinákkal és telephely-fertőtlenítéssel 5 millió forintot akart kicsalni egy siófoki vállalkozótól - tájékoztatta a Kaposvári Törvényszék sajtóosztálya hétfőn az MTI-t.
Manapság minden egyes héten követhetetlenül sok zene jelenik meg világszerte. Éppen ezért próbálunk segíteni az eligazodásban: minden héten összegyűjtjük az előző hét legérdekesebb megjelenéseit, hogy mindig képben lehess! A hét lemeze: SG Lewis - times www.youtube.com SG Lewis - Feed The Fire (Official Video) ft. Lucky Daye Már tényleg itt
Lyon zöld-párti városvezetésének javaslatára teljes mértékben kiiktatják az iskolai menzáról a húst. A városvezetés elmondása alapján ezzel a rendelkezéssel a koronavírus elleni védekezés hatékonyságát segítenék elő.
A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas világhírű opera-énekesnő, Miklósa Erika idén ünnepli pályafutásának 30. évét, de a koronavírus az ő életére is hatással van, hiszen a jubileumi ünneplés különleges módját kellett választania. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja a Life.hu-nak adott interjújában elmondta, miként élte meg családjával a pandémia e
A 80-as évek egyik legnagyobb divatja, a Bundesliga-séró felett szégyenkezve próbálunk szemet hunyni, ennek ellenére kisebb-nagyobb erőlködéssel próbál visszatérni a jelenlegi divatba. Csak a legbevállalósabbak mernek „mullet" fazont vágatni maguknak, és a legújabb kutatások alapján a viselet régebbre vezethető vissza, mint gondolnánk. A fe
Folytatódik a Kodolányi János Egyetem (KJE) Nemzetközi Tanulmányok Tanszéke és a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának Történeti és Politikai Földrajzi Kutatási Centrumának webinárium-geopolitikai fórum sorozata.
A Daft Punk francia elektronikus zenei duó hétfőn bejelentette feloszlását, befejezve a 28 évig tartó közös munkát, amely olyan slágerekkel ajándékozta meg a rajongókat, mint az Around the World és One More Time.
Egy 7 perces, robbanással végződő videóval jelentették be. A 2013-as nagy sikerű Random Access Memories óta csendben levő Daft Punk most hosszú idő után posztolt egy videót epilógus címmel a YouTube-csatornájára, amiben gyakorlatilag bejelentik a feloszlásukat. www.youtube.com Daft Punk - Epilogue A több, mint 7 perces v
A Fiesta együttes alapítója két éve maradt egyedül kisfiával, akinél egyéves kora körül autizmust diagnosztizáltak. A zenész azóta keresi a legjobb módszereket melyek segíthetik gyermeke fejlődését.
Amióta a járványhelyzet tovább fokozta a bizonytalanságot az életünkben, egyre többeket kínoz a rossz alvás. De azt vajon tudtad, hogy a horoszkópod is segíthet benne, hogy kiválaszd a neked való gyógymódot?
A Kulin György Csillagászati Szabadegyetem 2021 sorozatában Frey Sándor (Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont) tart előadást arról, hogy 2020-ban végigsöpört a világsajtón az egyik legismertebb rádióteleszkóp megsemmisüléséről szóló hír.
A célegyenesbe értek az előkészületek a március 6-7-én rendezendő világkupa futamokra, amelyeket elég közel rendeznek a magyar határhoz, a hazai síelők egyik kedvenc szlovák síterepén, Jasnán. Sajnos, idén a versenyeket csak a televízió előtt követhetjük.
Elkezdődött a regisztráció a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Pénziránytű Alapítvány online tőzsdejátékára, a BÉT Részvényfutamra - közölte a BÉT az MTI-vel hétfőn.
Jelenlegi formájában nem hajlandók aláírni új szerződésüket a Debreceni Egyetem klinikáján a traumatológiai és kézsebészeti osztály dolgozói - értesült a Telex.
Botrányos véget ért a Bikini együttes online koncertje. Fél óra után letiltotta a Facebook a zenekar fizetős, élő buliját arra hivatkozva, hogy nem a zenekari tagok saját dalaik jogtulajdonosai. D. Nagy Lajos szerint ideológiai alapon némították el őket.
Csak egy ideig akarta űzni a legősibb hivatást, mert titkon házasságról és gyerekről álmodott a meggyilkolt celeblány. Barátnője, Hajnalka szerint Vv Fanni addig is a legjobb akart lenni a szakmájában, és erre rengeteget áldozott.