2995 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 400 111 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Azért, hogy minél többen tudják időben rendezni járuléktartozásukat, újabb felhívást küld az érintetteknek az adóhivatal, így több mint három hét haladékot nyernek járulékügyük intézésére azok, akiknek a törvény alapján érvénytelenné válna a taj-száma - tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.
Magyarországon is elindult a koronavírus harmadik hulláma, már második napja azonosítottak 3000 körüli fertőzöttet. Folyamatosan érkeznek a vakcinák, nemrég a Sinopharm is hazánkba érkezett és a napokban egy újabb AstraZeneca-szállítmány is jött. Koronavírus híreink percről percre.
Miután hajszál híján 3 ezer új fertőzöttet találtak, átlépte a 400 ezret az összes ismert fertőzött száma. Az legalább jó hír, hogy egy nap alatt több mint 35 ezer adag vakcinát sikerült beadni.
Az elmúlt két igazgatói ciklus után újabb öt évre Nemcsák Károly kapott megbízatást a József Attila Színház vezetésére. Terveiről, a teátrum jelenéről és jövőjéről is nyilatkozott az InfoRádiónak.
Csűrös Karolát már értesítették arról, hogy hamarosan megkapja a koronavírus elleni védőoltást. A 83 éves színésznő életminősége azonban nem csak ezen múlik: még hosszú időre van szüksége a lábának, hogy rá tudjon állni.
Azért, hogy minél többen tudják időben rendezni járuléktartozásukat, újabb felhívást küld az érintetteknek az adóhivatal, így több mint három hét haladékot nyernek járulékügyük intézésére azok, akiknek a törvény alapján érvénytelenné válna a taj-száma - tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.
Azért, hogy minél többen tudják időben rendezni járuléktartozásukat, újabb felhívást küld az érintetteknek az adóhivatal, így több mint három hét haladékot nyernek járulékügyük intézésére azok, akiknek a törvény alapján érvénytelenné
A gomba az egyik legérdekesebb és legszínesebben felhasználható élelmiszer. Mutatunk is három olyan receptet, amely után biztosan mindenki megnyalja az összes ujját.
Van egy hely Magyarországon, ahol az összes híresség megfordul: a Ferihegyi repülőtér. A szocializmus évtizedeiben még tömegek gyűltek össze egy-egy neves vendég, például Yves Montand, Gagarin, Brezsnyev vagy Mickey egér érkezésére. Többek között baráti országok politikusai, nyugati előadóművészek és magyar sportolók integettek a fényképezőgépeknek
Változatlanul tovább romlanak a koronavírus-járvány mutatói Csehországban. A kormány ezért pénteken este elhalasztotta az üzletek korábban hétfőre jelzett megnyitását és megkérdőjeleződött az iskolák március elsejére tervezett részleges megnyitása is.
Az elmúlt 24 órában 2995 újabb embernél mutatták ki az új koronavírus-fertőzést hazánkban, ezzel 400 111 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 107 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 14 252 főre emelkedett.
Változatlanul romlanak a járvány mutatói emiatt, a cseh kormány elhalasztotta az üzletek hétfőre jelzett megnyitását de megkérdőjeleződött az iskolák március elsejére tervezett részleges nyitása is.
Azért, hogy minél többen tudják időben rendezni járuléktartozásukat, újabb felhívást küld az érintetteknek az adóhivatal, így több mint három hét haladékot nyernek járulékügyük intézésére azok, akiknek a törvény alapján érvénytelenné válna a taj-száma - tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.
Elhunyt Djordje Balasevic, a volt Jugoszlávia területén az egyik leghíresebb és legnépszerűbb szerb énekes, akit a szerb Cseh Tamásként is emlegetett a magyar sajtó.
Belehalt a koronavírus-fertőzés szövődményeibe Djordje Balasevic, a volt Jugoszlávia területén az egyik leghíresebb és legnépszerűbb szerb énekes, akit a szerb "Cseh Tamásként" is emlegetett a magyar sajtó.
Oroszországban bejegyezték a Covid-19 ellen kifejlesztett harmadik hazai vakcinát - közölte Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök a szombati kormányülésen.
Idén már a 3-5 év szakmai tapasztalattal rendelkező pedagógusok alapbérét is elérte a garantált bérminimum (hétköznapi nevén szakmunkás minimálbér). Megkérdeztük a minisztériumot, hogy milyen lépéseket kívánnak tenni a bérskála torzulása ellen.