A világ hét legfejlettebb ipari országának (G7) vezetői támogatásukról biztosították Japán elkötelezettségét, hogy biztonságos és nyugodt olimpiát, illetve paralimpiát rendezzen nyáron Tokióban.
81 sofőrt kapcsoltak le a rendőrök buszsáv jogosulatlan használata miatt. Sokan ócska kifogásokkal próbálták menteni a menthetőt. Nem találtam szabad parkolót a környéken. Egy percre sem lehet megállni? Csak beugrottam az üzletbe.
Különös tételekre költött sok tízmillió forintot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. A HVG közérdekű adatigényléssel jutott hozzá a 2012 óta megkötött, 2 millió forint feletti szerződések listáihoz. Szerepelnek itt egyebek mellett repülőjegyek Sao Paolóba, infografikák és mentális felkészítések több tízmillió forintért, de a listán van a Felcsúti
Egy év alatt nyolc százalékkal emelkedett az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a fővárosban, és alulról már súrolja az 1,1 millió forintot, derült ki az Otthon Centrum piaci elemzéséből, amely a fővárosi lakáspiac 2020 negyedik negyedévében mért adatait összegezte.
2995 újabb koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Magyarországon, 107 ember pedig életét vesztette a járvány miatt. A 444 szerint az oroszok a szerződés első ütemében vállalt 600 ezer vakcinának csak a negyedét tudták leszállítani idáig. Menczer Tamás államtitkár szerint az orosz fél valóban minimális csúszással fogja teljesíteni az első ütemben vál
További településeken minősítették veszélyesnek a levegőt a magas szálló por tartalom miatt szombaton. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) térképén már Budapest, Tököl, Százhalombatta, Várpalota, Nyíregyháza, Miskolc
Bár a jövő héten már oltanak vele, még ezen a héten is egymásnak ellentmondó nyilatkozatok hangoztak el a kínai vakcina engedélyeztetésével kapcsolatban. Müller Cecília szerint a gyógyszerészeti intézet még nem adott zöld utat. Pár hete viszont még az ellenkezőjét mondta. Közben 275 ezer adag, köztük Sinopharm-vakcinát kapnak a háziorvosok a jövő h
A fitneszlady édesapja 2019 februárjában hunyt el, Réka azóta is érzi, hogy édesapja a túlvilágról segíti. Sorsfordító kérdésekben van mellette, üzeneteket küld, most pedig egykori szerelmének segített, hogy túlélje a koronavírust.
A következő időszakban jelentős változás nem lesz időjárásunkban. Éjszaka sokfelé képződik köd és rétegfelhőzet, ami helyenként napközben is megmarad. Emellett lesznek napsütötte vidékek is, és ezeken a területeken tavasziasan enyhe idő várható.
Visszatért Németországba egy náci koncentrációs tábor egykori őre, aki több mint hatvan évig élt az Egyesült Államokban, ahonnan tavaly kiutasították - közölte a német szövetségi rendőrség egyik szóvivője szombaton.
Az édesanya szerint a fia nagyon érdeklődő, és szereti a társaságot. Jelenleg nincs olyan intézményi megoldás, amely értően és odafigyelően közösségbe terelje Zakariást, amire viszont óriási szüksége volna.
Az infektológus szerint az újra emelkedő számok oka a brit vírusmutáns, ami sokkal gyorsabban terjed. A kínai vakcinával jövő héttől oltanak az orvosok, már van terv az oltópontok számának bővítésére is.
Viszonylag ritka a nemzetközi labdarúgásban, hogy egy csapat új stadionját a rivális tulajdonosa építi és még a gyepet is ők gondozzák. Elkészült a Bozsik Aréna.
A nyomtatott lapok piaca már hosszú évek óta lejtmenetben van. Egyre kisebb a kereslet a print kiadványokra. A 2020-as, karanténokkal és korlátozásokkal teletűzdelt év pedig lökött még egy nagyot a lejtőn guruló szektoron.
A hattagú együttes minden idők legkeményebb kritikáját fogalmazta meg az Insta-celebekről, akik sokszor csak azt mondják őszintén, amit fizet a szponzor.
Meglehetősen pesszimista interjút adott a Dining Guide gasztronómiai szaklapnak Gerendai Károly. A többek között a gasztronómiában, vendéglátásban és turizmusban is érdekelt vállalkozó elmondta: csak a vendéglátóhelyei 200 millió forintot buktak egy év alatt, és komoly hiteleket kellett felvennie, hogy életben tartsa vállalkozásait.
Hét emberre átterjedt Dél-Oroszországban az A(H5N8) típusú új madárinfluenza - jelentette ki Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője szombati moszkvai sajtótájékoztatóján.
Az 5G sebesség az iPhone 12 kirívó tulajdonsága, ám úgy tűnik, az Apple máris a jövő felé fordítja figyelmét a 6G kapcsolat fejlesztésével. A Bloomberg észlelte azt az állásajánlatot, mely szerint a technológiai óriáscég rengeteg mérnököt szeretne felvenni, hogy minél előbb elkezdhessen dolgozni a 6G vezeték nélküli hálózati technológiáján.
Dubaj uralkodója minden valószínűség szerint fogva tartja a két éve szökni próbáló lányát, akiről hónapok óta semmit nem tudni. Latifa hercegnő már 20 éve menekülni akar az apja elől, de mindig elfogták, elzárták és átverték. Nem csak őt, hanem az egész világot.
A szervezet vakcinaprogramjának vezetője, Robin Nandy úgy véli: a fejlett országoknak azelőtt kellene adományozniuk a rendelkezésükre álló oltásmennyiségből a fejlődő országok számára, mielőtt teljes lakosságukat immunizálják.
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a kormány a debreceni velodrom beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket - közölte a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) szombaton.
A következő időszakban jelentős változás nem lesz időjárásunkban. Éjszaka sokfelé képződik köd és rétegfelhőzet, ami helyenként napközben is megmarad. Emellett lesznek napsütötte vidékek is, és ezeken a területeken tavasziasan enyhe idő várható.
„Majd amikor a testi tüneteid rávezetnek arra, hogy a lelkeddel is el kell kezdened foglalkozni, az rosszabb lesz, mint mikor még kövér voltál és emiatt nem érezted magad teljesnek” - az énekesnő őszintén vall érzéseiről.
Napjaink egyik legnépszerűbb pénzügyi terméke az un. Babaváró Hitel, nem véletlenül, hiszen az állami támogatott konstrukció révén nagyon kedvezményesen és gyorsan juthatsz akár 10 millió forinthoz, amit szabadon költheszt lakásra, autóra, gyermeked nevelésére stb. És felejtsd el a tévhitet, hogy 3 gyerek kell a hitelhez! Nézzük át röviden, miért i
Britney Spears 9 éve próbálja eladni egykori otthonát, ám eddig nem sikerült. Cikkünkből kiderül, mi történt, ami miatt most csillagászati összegért lecsaptak rá.
Egyre gyakoribb, és már a tejfogazatban is tapasztalható a fogerózió jelensége – hívta fel a figyelmet Dr. Tóth Zsuzsanna. A Semmelweis Egyetem Konzerváló Fogászati Klinikájának igazgatója hozzátette, a fogainkra nemcsak a cukros ételek és italok fogyasztása lehet ártalmas a fogszuvasodás kialakulásával, hanem fogkopás formájában az egészséges tápl