Mértékletes, visszafogott év lesz az idei, a kiadásokat és a bevételeket folyamatosan kontrolláló, megfontolt és fegyelmezett gazdálkodásra lesz szükség - tette közzé Szalay Ferenc Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) a Facebook-oldalán, miután csütörtökön elfogadta a város 2021-es költségvetését.
Új, látványos árnyalatban jelenik meg a Samsung Galaxy Tab S7 és Tab S7+, tablet, így a Samsung prémium kreatív eszközökből álló portfóliója is tovább bővül. A Misztikus kék színben érkező tabletek One UI 3 szoftverrel és 120 Hz képernyőfrissítéssel biztosítanak kiemelkedő felhasználói élményt. A sokoldalú eszközök még hatékonyabban használhatók a
Kezdőknek és haladóknak egyaránt exkluzív és egyedülálló tudást nyújtó, online főzőkurzust indít a Lidl Magyarország, mely mindenki számára ingyenesen elérhető.
Bőven 90 százalék felett van az egészségügyi dolgozók átoltottsága a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban, így a koronavírus miatt hiányzások száma drasztikusan csökkent, sőt szinte nulla bizonyos osztályokon - nyilatkozta Wikonkál Norbert Miklós, az intézmény főigazgatója pénteken a közmédiának.
Több mint 14 milliárd forintos beruházás keretében 120 új munkahelyet hoz létre és Európa egyik legmodernebb vasúti-közúti konténerterminálját építi fel Zalaegerszegen a német hátterű METRANS Csoport - jelentette be Kiss Péter, a vállalat elnök-vezérigazgatója.
A program keretében 1500-2000 kisbolt támogatására van lehetőség, és akár 60-70 millió forintot is kaphat egy kisbolt. Erről az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára beszélt a Spirit FM Exkluzív Novák Andrással című műsorában.
A fizetendő iparűzési adóelőleg is felezhető, ehhez mindössze egy egyszerű nyilatkozatot kell benyújtani február 25-ig az adóhivatalhoz. Szerdáig az érintett kkv-k jelentős többsége, mintegy 340 ezer vállalkozás, el is küldte az erről szóló nyilatkozatát - tájékoztatta az MTI-t pénteken Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államt
Madonna legidősebb lánya, Lourdes lett a Marc Jacobs legújabb reklámkampányának az arca. A 24 éves lány nem igazán kedveli a rivaldafényt, ennek ellenére elég hamar elkezdett dolgozni. Még csak 14 éves volt, amikor édesanyjával közösen a Macy's vállalatnak tervezett kollekciót, majd 16 évesen Európába látogatott, hogy megtapasztalja a divat
Caj Jing-ven tajvani elnök hivatala pénteken kormányátalakítást jelentett be, lecserélve a védelmi minisztérium, a hírszerzés és az anyaországi (kínai) ügyek tanácsának vezetőjét - jelentette a CNA hivatalos tajvani hírügynökség.
Bár messze Budapest vezeti a 60 éven felüliek sérelmére elkövetett csalások, illetve trükkös lopások statisztikáit, egszen eddig a pontig áll meg az a hipotézis, hogy ahol több idős magyar él, ott több bűncselekményt is követnek el
Az egykori szépségkirálynő évek óta az Amerikai Egyesült Államokban él a családjával, így saját bőrén tapasztalta meg a viszontagságos időjárási körülményeket.
Nem alaptörvény-ellenes a gödi különleges gazdasági övezet kijelölése az Alkotmánybíróság (Ab) döntése szerint - olvasható a testület honlapján pénteken közzétett közleményben.
A sertés-és baromfitartók számára 2021. április 26-tól ismételten megnyílik az állattartó telepek járványvédelmi korszerűsítésére kiírt pályázat - közölte az Agrárminisztérium.
Kiss László, a Csillagászati és Földtudományi kutatóközpont főigazgatója az InfoRádióban elmondta, a "rettegés 7 perce" olyan volt, mint amikor valaki egy zuhanó repülőben várja, hogy bekapcsoljon "az a nyomorult hajtómű".
Magyar származású vezetővel erősít a Brand New Galaxy. A dinamikusan növekvő marketing és technológiai cég Amszterdamban nyitja meg nyugat-európai központját. A csoport küldetése, hogy szakterület-fókuszú és adatoptimalizált megoldásokat kínáljon az e-kereskedelem, a kreatív- és tartalomgyártás, valamint az automatizálás és a teljesítményfejlesztés
Orbán Viktor miniszterelnök konzultációval kapcsolatos pénteki bejelentését követően összehangolt kibertámadás indult a kormányzati oldalak ellen - közölte a kormany.hu pénteken.
A Momentum EP-képviselője Facebook-oldalán arról írt: nem csak Orbán Viktor hiányolja a párbeszédet és az együttműködést a kormány és az ellenzéki pártok között.
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) szeretné elérni, hogy azok, akik védettek a vírussal szemben, mehessenek étterembe, szállodába - mondta Flesch Tamás, a szállodaszövetség elnöke az MTI-nek pénteken. Hozzátette: nagyon pozitív lenne, ha fokozatosan elkezdhetnének megnyitni a vendéglátóhelyek és a hotelek.
Fekete csirke, fecskefészek leves, no meg persze egy kis jávorszarvas sajt. Íme a világ legdrágább ételeinek listája, amelyeket érdemes letesztelni egyszer az életben. Te melyiket kóstolnád meg?
Az internet népe közösen ünnepli a NASA történelmi sikerét. Ahogy mi is megírtuk, csütörtök este sikeresen landolt a Mars felszínén a NASA Perseverance nevű marsjárója, amit még tavaly nyáron startolt a Földről. A történelmi űrsiker biztosan a következő hetek és hónapok szenzációja lesz. Nem véletlen, hogy minden közösségi oldal ezzel van
A párt szerint „a kormánynak észre kellene vennie, hogy nem lehet tovább kizsákmányolni az egészségügyi dolgozókat", mert „beláthatatlan következményei lesznek”.
A Grammy-díjas szupersztár és a tinik évtizedes bálványa, Justin Bieber, a Nickelodeon’s Kids’ Choice Awards 2021-es díjátadóján nyűgözi majd le rajongóit. A kanadai énekes legújabb dalaival érkezik a legkisebbeknek megrendezett popkulturális online gálára. A március 13-ról 14-re virradóan megrendezett esemény öt kategóriájában is jelölt, így szint
Nyolc év börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék pénteken nem jogerősen azt a férfit, aki rendszeresen és durván, puszta kézzel bántalmazta az élettársát; a nő végül belehalt a sérüléseibe.
Ha nem vagy a fájdalomcsillapítók híve és inkább valami természetes módszert próbálnál ki, akkor mindenképp teszteld a kínai orvoslás különleges technikáját.
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (Mszész) szeretné elérni, hogy azok, akik védettek a vírussal szemben, mehessenek étterembe, szállodába - mondta Flesch Tamás, a szállodaszövetség elnöke az Mti-nek pénteken.
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) szeretné elérni, hogy azok, akik védettek a vírussal szemben, mehessenek étterembe, szállodába - mondta Flesch Tamás, a szállodaszövetség elnöke az MTI-nek pénteken.