Habár a negyedik negyedév rekord üzleti eredménye sem mentette meg a Rába Járműipari Holding Nyrt.-t, így is csökkent az árbevétel és az eredmény tavaly.
Kérdések és válaszok formájában dolgozza fel a fontos információkat a koronavirus.gov.hu oldal arról, amit tudni érdemes a regisztrált legidősebbek és a 60 év alatti krónikus betegek oltásáról.
Az Alphabet-Google évi 100 millió dollárt égetett el a léggömbös internetre, hogy aztán teljesen felszámolja a projektet. A bennfentesek szerint nem az volt a baj, hogy túl lassan, hanem éppen túl gyorsan haladtak a dologgal.
Leszúrta az oroszlányi nőt szexpartnere, a férfi ismeretlen okból 17-szer döfte belé a kést. Most ítélet született az ügyben: életfogytiglani szabadságvesztést kapott.
Megvan a 730 millió forint, az SMA-beteg Zsombor is megkaphatja a világ legdrágább gyógyszerét. A kisfiú gyógyulásáért augusztusban indult gyűjtés. Összegyűjt a pénz, megkezdődhet az SMA-beteg Zsombi kezelése: a kisfiúnak
Tegnap felemás képet lehetett látni az amerikai tőzsdéken, feljebb került a Dow Jones, ellenben az S&P 500 stagnált, míg a Nasdaq lejjebb került. A technológiai részvények kifejezetten rosszul teljesítettek, mivel a befektetők az inflációs aggodalmak miatt ezektől a papíroktól szabadultak jobban. Az ázsiai tőzsdéken szintén többnyire esések látható
Az elektromos autók környezettudatossága számos változó függvénye, és ez a komplexitás gyakran megosztja az autós társadalmat. A sportosság azonban egy másik műfaj, a lendületes formákat meglepően egységesen ítélik meg az autórajongók. Jól tudják ezt Stuttgartban is.
Bejelentette lemondását Giorgi Gaharia grúz miniszterelnök csütörtökön, mert nem ért egyet Nyika Melija ellenzéki vezető őrizetbe vételének elrendelésével.
Egy német elemzés szerint a 2020-as év különösen nehéz időszak volt, és drámai helyzeteket teremtett az USA tejtermelő gazdái számára. Soha korábban nem ingadoztak ilyen mértékben a tejárak.
A SPAR Magyarország új értéket teremt a hazai munkaerőpiacon azzal, hogy társadalmi fenntarthatósági programjai egyre szélesebb körben nyújtanak valódi támogatást azoknak, akiknek arra szüksége van. A vállalat és a Janka Tanya közötti együttműködés iránymutató modellje annak, miként lehet a megváltozott munkaképességű embertársainkat a munka világá
Rossz idő esetén este hamarabb kapcsol be, hajnalban később kapcsol ki a jövőben a közvilágítás Szombathelyen. A fejlesztést a városvezetés kérésére az E.ON Hungária Csoport végezte el. Az új, rugalmas közvilágítás a városban élők számára kényelmesebbé és biztonságosabbá teszi az esti és a hajnali órákban a közlekedést. Olyan érzékelőket építettek
Az önkormányzati lakást bérlő, egyedülálló nőnek nem volt tartozása a szolgáltató felé, a polgármester büntette így a családot, amiért korábban néha elmaradtak a fizetéssel.
Az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett százmilliárd forintos keretösszegű hitelprogram mellett két új programot is javasol a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK).
A munkakörülmények javulását jelzi, hogy a munkabalesetek száma az egy évvel korábbihoz képest 15 százalékkal, a halálosaké pedig még nagyobb mértékben, 23 százalékkal csökkent tavaly Magyarországon – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Érzékelhetően romlanak a magyarországi járványügyi folyamatok. Térképes bontásunk azt mutatja, hogy a népesség arányában leginkább két megyében emelkedett a fertőzöttek száma az elmúlt napokban.
Helyszíni bírságot kapott balesetveszély okozása miatt egy biciklis nő, aki a forgalommal szemben hajtott az M86-os gyorsforgalmi autóúton - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.
A képregényekről a hétköznapi emberek – nagyon leegyszerűsítve – azt gondolják, hogy szuperhősökről szólnak, erőszakkal vannak tele és fiúknak való mindegyik. A Ciceró Könyvstúdió szerkesztőjének, Kleinheincz Csillának nem titkolt szándéka, hogy ennek a tévhitnek ellent mondjon és célja, hogy a kiadónál megjelenő képregények összeválogatásakor miné
Az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett százmilliárd forintos keretösszegű hitelprogram mellett két új programot is javasol a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK).
Egy jelentés alapján kiderült, hogy az amerikai gazdaság több mint ezermilliárd dollár értékben szenvedhet kárt hosszú távon, ha a Fehér Ház hirtelen szakítana Kínával – írja a CNBC.
A világjárvány okozta negatív gazdasági hatások ellenére közel 12 százalékos árbevétel növekedést ért el 2020-ban a budapesti székhelyű Starschema Kft., amely ezzel meghaladta a 4,2 milliárd forintos éves bevételi határt. A cég megrendeléseinek nagy része még mindig Fortune 500-as amerikai nagyvállalatokhoz köthető, amelyek között növekvő arányt ké
A fenntarthatóság és környezetvédelem tízből nyolc személy számára fontos Magyarországon, de többségében csak olyan lépéseket hajlandóak a mindennapokban megtenni, amelyek nem igényelnek komolyabb lemondást vagy erőbefektetést. A fenntartható befektetési lehetőségek ismertsége még alacsony, de tízből hatan igénybe vennék az ilyen befektetési módoka
Karácsonykor és újévkor sem pihentek a bűnözők a fővárosban, kihasználták, hogy sokan nem voltak otthon az ünnepek alatt. A rendőrségi bűntérkép szerint az esetek a belvároson kívül Ferihegy környékén, Csepelen koncentrálódtak
Tovább súlyosbították az észak-koreai élelmiszerválságot a tavalyi áradások, az ország 1,2-1,3 millió tonnás élelmiszerhiánnyal néz szembe - közölte a dél-koreai országegyesítési miniszter a diplomáciai és egyesítési bizottság csütörtöki plenáris ülésén.