A falusi csok és a lakásfelújítási támogatás között a felhasználást tekintve több átfedés is van, vagyis vannak sokan, akik ugyanarra a lakáscélra különböző állami támogatások közül is választhatnak. A Bank360 elemzői arra keresték a választ, hogy az arra jogosultaknak falusi csokból vagy lakásfelújítási támogatásból érdemes-e inkább nekivágni egy
Homályos, ki nem fejtett számításokra hivatkozva hangoztatta a főpolgármester, hogy a fővárosnak közel négyszer annyi adót kell fizetnie – mondta Bagdy Gábor.
Teljesen átáll elektromos autók értékesítésére a Ford 2030-ig – jelentette be a világ egyik legnagyobb autógyártója szerdán. A Ford döntését az egyre szigorodó környezetvédelmi előírásokkal indokolta, valamint azzal, hogy egyre több ország dönt úgy, hogy betiltja a belsőégésű motorral szerelt járművek értékesítését az előttünk álló 10-15 évben.
A lassan egy éve tartó bezártság, a zord téli hideggel járó melankólia és mozgásszegény életmód következtében a mérleg jó néhány kilóval többet mutathat, mint ideális lenne. A tavasz már az ajtón kopogtat, itt az ideje, hogy testileg és lelkileg is formába lendüljük. Erre pedig kiváló alkalom a húsvét előtti böjti időszak, amely nem csak testi-lelk
Az egykori popsztár, Britney Spears mostanában leginkább különös táncos videói, valamint az életéről szóló dokumentumfilmje generálta felháborodás miatt kerül a címlapokra. Ám most bepillanthatunk egy korábbi otthonába, ami pár napja cserélt gazdát.
A szakemberek szerint mindenki hisz legalább egy összeesküvés-elméletben. Mi lehet az oka? A Norvég Tudományos és Műszaki Egyetem szociológusai nemrég egy tanulmányban tárták fel az összeesküvés-elméletek mögött meghúzódó gondolkodási folyamatokat. A kutatásban azt vizsgálták, hogy mi jósolja be legjobban ezt a fajta gondolkodást. Arra juto
Újabb 200 millió adag Pfizer/BioNTech-vakcina beszerzéséről egyezett meg az Európai Bizottság, így az Európában elérhető teljes mennyiség 500 millió dózis lesz az év végig, ha a terveknek megfelelően alakulnak a szállítások. További 100 millió adagra van opciója az EU-nak.
Magyarországon már csaknem 14 ezer áldozata van a koronavírus-járványnak a vírus tavaly tavaszi megjelenése óta. Ez olyan magas szám, amivel népességarányosan a világ legrosszabbul teljesítő országai közé tartozik.
A tejtermelő gazdaságok számára biztosított, a kötelezettségvállalási időszak meghosszabbítására irányuló kérelmek benyújtására biztosított határidő 2021. február 22-én lejár.
Észak-Korea bővíti rakétafejlesztő létesítményeit, de atomlétesítményeinél nem történik semmilyen tevékenység - közölte szerdán a dél-koreai védelmi minisztérium.
Észak-Korea vezetője és felesége, Ri Szoldzsu az úgynevezett „Ragyogó csillag napja”, vagyis Kim Dzsong Il születésének évfordulója alkalmából rendezett koncerten jelent meg. A képek tanúsága szerint a pár jól érezte magát.
Bár az argentin Lionel Messi góljával 1-0-ra vezetett az Fc Barcelona, de utána kapott egy négyest, és hazai 4-1-es fiaskóját követően a március 10-i visszavágóra igencsak nehéz helyzetbe került a labdarúgó Bajnokok Ligájában.
Nincs pozitív áttörés a járványadatokban, ezért bár folyamatosan érkeznek a vakcinák és nő az átoltottság mértéke, a harmadik hullám ellen küzdenek az emberek, az egészségügy és a kormány is. Az operatív törzs pedig szerdán is tájékoztat a legfrissebb tudnivalókról.
Félreérthető hírek jelentek meg a sajtóban. Nem oltják soron kívül semelyik élelmiszer-áruház raktárosait, az oltás az oltási terv szerint történik - közölte a Koronavírus Sajtóközpont szerdán az MTI-vel.
Új csúcsokon a világ tőzsdéi, a befektetők extrém kockázatokat bevállalva hajszolják a hozamokat. 50 ezer dollár felett a bitcoin, szárnyalnak a kisbefektetők sztárpapírjai és üres cégekbe mennek eszement összegek a tőzsdén. Hol lesz ennek a vége? Igaza van azoknak, akik óvatosságra intenek vagy koránt sincs vége a tőzsdei őrületnek? Erre is keress
A SpaTrend hamarosan megújuló bemutatótermére kiírt funkcionális ötletpályázatra számos pályamű érkezett. Közöttük Mikó Ritáé, aki egy kisebb enteriőrön keresztül mutatta be a nagyobb egészre megálmodott koncepcióját.
Sokan kiemelten figyelik azt, hogyan rendezi át időről időre portfólióját a világ egyik leggazdagabb embere, Warren Buffett és csapata a Berkshire Hathaway-nél. Most megérkezett a friss lista az új befektetésekről, amik között van néhány meglepetés.
Az elmúlt 24 órában 94 többségében idős, krónikus beteg hunyt el a koronavírus következtében. Ugyanakkor életét vesztette egy 26 éves férfi is, aki szív- és veseelégtelenséggel, valamint magas vérnyomással is küzdött.
„Ma délelőtt 9 óra előtt, kb. 20 méteres szakaszon leomlott az Egri Várban a Szép-bástya támfala” – közölte Facebook-oldalán Mirkóczki Ádám. Eger polgármestere arról is írt, hogy személyi sérülés nem történt. A helyszínt azonnal lezárták, és a szakemberek már dolgoznak a keletkezett károk helyreállításán. Az omlást feltehetően a sok csapadék és a f
2019-ben – ahogy 2010-ben is – a lakosság összjövedelmének közel negyedével a leggazdagabb 10 százalék rendelkezett. A GKI szerint az elmúlt 10 évben csak konzerválni sikerült a jövedelmi különbségeket.
Nemsokára érkeznek itthon is a gyorsjelentések, a Moltól szerényebb, a Telekomtól jobb eredményt várnak. Az inflációs veszélyek miatt nőttek a kötvényhozamok, ez visszaüthet a részvénypiacra is. Ma azonban csak kis csökkenés látható. 50 ezer dollár felett a bitcon, szárnyal néhány energiacég, Buffett pedig átalakította portfólióját.
A tavalyi év sok szempontból az extrémitások és a bizonytalanság éve volt (elég, ha csak a koronavírus megszorításokra gondolunk), és ez alól a tőzsde sem volt kivétel: 2020 a tőzsde történelmének talán az egyik legnagyobb hullámvasútját jelentette.
A világon jelenleg 8 különböző vakcinával oltják a lakosságot: a Pfizer, a Moderna, az Astra Zeneca, a Szuptnyik, a Covaxin és a kínai oltóanyagok. A világ átoltottsági aránya 2,2 százalék volt a tegnapi napon, Magyarországon pedig
Joshi Bharat már több mint fél éve, a második hullám kezdete óta nem találkozott családjával. A műsorvezető még karácsonykor is csak telefonon tudott beszélni családjával, így alig várja, hogy megkaphassa az oltást, ami után végre együtt lehet gyerekeivel.
Zöldség- és gyümölcsvásárláskor érdemes mindig az adott évszakra jellemző fajtákat választani. Bár a boltok polcain manapság már egész évben megtalálhatóak a tavaszi, nyári, őszi, téli árucikkek, mégis jobban járunk, ha a szezonálisak mellett döntünk.
Fiala Borcsa elárulja legféltettebb titkát, avagy hogyan lehet túlélni két bevált sablon egymásra illesztésével és némi előretervezéssel a karantén és a digitális oktatás okozta legnagyobb kihívást: a család FOLYAMATOS etetését.
Ravneet Gill rizspuding receptje egyszerűen csak tökéletes. Ravneet Gill lassan főtt, komplex ízvilágú rizspuding receptet hozott létre. A recept a hagyományos rizspudingot ötvözi a kheer-rel, vagyis az indiai rizspudinggal.Fűszeres rizspuding recept 15 perc előkészület 1 óra 30 perc főzés 4-6 személyre szól Hozzávalók 20g v
Animációs ösztöndíjat indít a Netflix az egyik legnagyobb japán animációs céggel közreműködve. A Netflix összefogott a japán WIT Studioval, aminek olyan animék animációját köszönhetjük, mint az Attack on Titan, vagy éppen a Ghost in the Shell. Közösen egy ösztöndíjat indítanak, méghozzá egy igazi nagyágyú vezetésével. A hat hónapos animáció